Századok – 1990
Tanulmányok - Pritz Pál: A fajvédők külpolitikai nézetei (1918–1936) V–VI/617
648 Ρ RITZ PÁL 1927 májusában a belgrádi Politika c. lapnak adott nyilatkozatában pedig kilejezetten azt mondja, hogy „Magyarország nem orientálódhatik Németország felé, hiszen a 80 millió német felemésztené a 8 millió magyart".7 9 Alapállása azonban nem tette Gömbös számára lehetővé, hogy ezek a megnyilatkozásai tényleges külpolitikai vonallá szilárduljanak. Az 1923 decemberi szavainál nem feledhetjük, hogy azok nem sokkal a sikertelen Hitler-puccs, illetve az egyes hivatalos magyar körök által kiprovokált és ugyancsak kudarcba fulladt Ulain-puccs után hangzottak el. Gömbösnek jó oka volt arra, hogy elhatárolódjon a pórul járt pucscsistáktól.8 0 Az 1927. májusi nyilatkozatnál pedig nyilvánvalóan a délszláv közeg az, amely arra késztette, hogy a jugoszlávok számára olyannyira szimpatikus húrokat pengessen. Másfelől azonban, ha az alapvonalba nem is épült, mert nem épülhetett be megfelelő súllyal a pángermanizmus elleni védekezés, azért az ismét és ismét megfogalmazódott. Amikor 1924 első felében külpolitikai eszmefuttatásában a Németországra és Olaszországra való támaszkodást Gömbös nyíltan a „leglogikusabb" megoldásnak minősíti, a német veszélyről akkor sem feledkezik meg: „...számítanunk kell sajnálatosképpen arra, hogy a német nép... vagy túlságosan kemény és érdes, vagy túlságosan sokat akar markolni". Gömbös keménységről, érdességről beszél, ezzel azonban arra akar utalni — és e felfogását nemcsak fajvédő társai, de a hivatalos politika intézői-irányítói is osztották —, hogy a németek általában rosszul, helyzetüket helytelenül felmérve politizálnak. „Hiszen ma is előfordul az, hogy pángermán agitátorok jelennek itt meg, akik ahelyett, hogy a saját maguk bajával törődnének odahaza, itt megnézik, hogy vajon Budapest mellett kis sváb falucskákban, amelyekben boldog német lakók élnek évszázadok óta, nem nyomjuk-e el az ő faji mivoltukat." Amikor 1927 januárjában megint nyíltan színt vall a tengely mellett, és kijelenti, hogy „Németországgal mi egy sorsra vagyunk utalva", akkor rögvest hozzáfűzi: „habár a pángermanizmus organizmusa ellen a leghatározottabban állást foglalunk".8 1 A hatalom birtokában, honvédelmi államtitkárként, miniszterként, majd kormányfőként mindez másként merült fel. Gömbös az egyik élharcosa volt a névmagyarosítási kampánynak, amellyel azt akarták elérni, hogy erősen ritkuljon meg a magyar közéletben, közigazgatásban, hadseregben a német hangzású nevek száma. Nem kétséges, hogy e törekvés mögött pángermanizmus-ellenes cél húzódott meg. A célkitűzés lényegében helyes volt, hiszen a természetes módon előrehaladt asszimilálódást volt hivatott teljessé, vissza nem fordíthatóvá tenni, így lehetett eszköze egy olyan politikának, amely jó előre kedvező feltételeket akart teremteni egy majdani német behatolás elhárítására. A választott módszerek, a kampányjelleg, a körülötte csapott nagy zaj ellenben sok visszásságot eredményezett. A kritikával — igaz, hogy csak 1936 decemberében és naplójában — Kozma Miklós sem takarékoskodott. Egyhelyütt a kritikát az egész magyarságra vonatkoztatja, egy másik helyen kifejezetten a fajvédő irányzatot marasztalja el. „A magyar nem politikus — fogalmazza meg általános 79 Szózat 1927. V. 5. 80 Az Ulain-puccs kiprovokált jellegére ld. Pritz: im. 48. 81 Az 1922. június 16-ára hirdetett Nemzetgyűlés Naplója. XXIII. kötet 410-411. Magyar Újság 1927. I. 28.
