Századok – 1990
Tanulmányok - Pritz Pál: A fajvédők külpolitikai nézetei (1918–1936) V–VI/617
A FAJVÉDŐK KÜLPOLITIKÁJA 649 bírálatát —, hanem politizáló náció, és azt hiszi, hogy úgy kiabálhat, amint jólesik, mintha egyedül volna a világon. Éveken át tiltakoztunk magyar kisebbségeink névelemzése, oláhosítása és tótosítása miatt, ugyanakkor pedig kiabálva névmagyarosítottunk, bár magyarosítanunk a svábon kívül nincs mit, azt meg nem lehet. Mihelyt miniszter lettem, a kérdésben gyökeresen álláspontot változtattam. A sajtót újra és újra kértem, hogy a névmagyarosításokat ne közölje, és lassankint a nyilvánosság előtt folyt kiabálásokat és mozgalmakat leállítottam. Persze, amilyen a magyar, annál inkább kellett külön biztatni arra, hogy ez nem jelenti azért azt, hogy ne magyarosítsa a nevét, aki akarja, vagy hogy erre az embereket szép szóval ne bíztassák." (Kiemelés — P. P.) A kiemelt rész mutatja, hogy Kozma kritikája egyben önkritika is, és ez már átvezet bennünket a belügyminiszter fajvédőket bíráló soraihoz, amelyekkel kimondatlanul is helyreigazítja az általános bírálat egyoldalúságát. „Hogy lehetett a németbarátság jegyében külpolitikát csinálni, és azt hinni, hogy ezzel egyidejűleg lehet nyíltan és írásban is elrendelve a svábok közt tömeges névmagyarosító akciót csinálni?"82 Ez az erőtúlbecsülés, milleniumi romantika jellemezte Gömbös felfogását később is, amikor a német álláspontot miniszterelnökként a magyar igények szerint gondolta hajlítani. Az 1933. március 18-i koronatanácson az új német kancellárnál tett ismert lépéseit a következőképpen adta elő: Hitlerrel olyan irányban lépett érintkezésbe, „hogy a német politika álljon el velünk szemben úgy a gazdasági autarkiának, mint a magyar nemzeti politika kifejtését nehezítő német faji politikának az érvényesítésétől". Véleménye szerint „ezeknek a kérdéseknek a mi felfogásunk szerinti megoldását a politikai együttműködés feltételéül kellene kikötni".8 3 Nem lehet kétséges, hogy ebben a teljesen irreális bizakodásban Gömböst nem csekély mértékben a Hitlerrel közös fasiszta világnézet vezette, az alapvető azonban mégis a magyar pozíciók túlbecsülése volt. Ezzel az attitűddel hárította el miniszterelnöksége második felében, 1935 májusában a német behatolástól mind erőteljesebben megmutatkozó félelmet. „Nagyon sokszor hallom a pángermán és pánszláv veszedelmet. A germán és a szláv népek expanziójával számolni kell. De nem szeretném azt a hitet kiváltani, mintha inferioris lenne. Nem vagyunk inferioris nemzet: mi ezer éven keresztül óriási vérveszteségek ellenére megálltuk a helyünket. Ne felejtsük el, hogy a mohácsi vész idején Magyarország olyan erős volt, mint az akkori Anglia, népesség tekintetében, s hogy ezer éven keresztül itt minden sorsüldözés ellenére helyét megállt nemzetnek nem kell minden politikai ténykedés mögött pángermán veszedelmet látnia."84 Nyilvánvaló, hogy ezekben a szavakban nagyon sok igazság van, az egésznek a tendenciája azonban mégsem helyes, mert ahelyett, hogy riadót fújt volna a már nagyon is közeli német expanzió ellen, inkább — szándéka ellenére is — a lefegyverzés irányába hatott. Mindazonáltal a tényleges hatás számbavételével még nem válaszoltunk arra a kérdésre, hogy vajon itt Gömbös valódi felfogásáról van-e szó. Feleletünk az lehet, hogy a korábban elmondottak figyelembevételével, az egész Μ Κ 429. 7. csomó. Adatgyűjtemény 1936. Miniszteri látogatásom Berlinben 1936. XII. 9-17. 8J Horthy Miklós titkos iratai. Az iratokat sajtó alá rendezte, magyarázó szövegekkel és jegyzetekkel ellátta: Szinai Miklós és Szűcs László. Bp. 1962. 23. sz. 84 Az 1935. évi április hó 27-re hirdetett Országgyűlés Kéviseló Házának naplója. II. kötet 104.
