Századok – 1990
Tanulmányok - Pritz Pál: A fajvédők külpolitikai nézetei (1918–1936) V–VI/617
A FAJVÉDŐK KÜLPOLITIKÁJA 645 vélte, amely „valószínűleg azonnal szétugratná a kisantantot, mert hiszen Csehország minden valószínűség szerint Oroszországhoz szegődne, Románia ellenben nem". Az Olaszországgal való szorosabb magyar kapcsolatokat is gyakran a szláv elem elleni közös érdekű védekezéssel sürgették, indokolták. „Olaszországnak saját érdekében szükségképpen mindig arra kell törekednie, hogy Közép-Európa e nem szláv szigete fölött össze ne csapjanak a szláv hullámok. Ezt pedig csak úgy érheti el, ha Magyarországot független állami és nemzeti berendezkedésében védelmezi a közép-európai szláv imperializmussal szemben." Egészen természetes, hogy az évek során ismét és ismét felmerült cseh-jugoszláv korridor tervét is, mint a pánszláv eszme megnyilvánulását értelmezték, tehát az ő látásmódjukban a korridor terve mögött a kisantant csak másodlagosan jelent meg. A népszövetségi kölcsön felvétele körüli huzavonákat sem varrták az egész kisantant nyakába, hanem „Csehország" és Jugoszlávia „rozoga imperializmusáról", arról a ki nem mondott, ám mégis gyanítható törekvéséről beszéltek, hogy ennek révén Magyarországot bekapcsolják a „szláv Közép- Európába". Amikor 1925-ben újfent — mint láttuk — felszínre törtek a Duna-konföderációs elképzelések, illetve felerősödött az attól való félelem, akkor az érvelésben megint nagy hangsúlyt kapott a „szláv imperializmus" elleni magyar-olasz összefogás szükségessége.6 9 Közbülsőleg: a magyar-szovjet diplomáciai kapcsolatok rendezése ellen 1924 szeptemberében ismeretessé vált, hogy Berlinben magyar-szovjet megállapodást írtak alá a két ország közötti diplomáciai és gazdasági kapcsolatok rendezésére.7 0 A fajvédők óriási felháborodással fogadták a hírt, ám kemény tiltakozásukat korántsem a szláv kérdésben elfoglalt álláspontjuk motiválta, hanem kifejezetten és kizárólag a szélsőséges antikommunizmusuk. A megállapodás kapcsán a magyar közvélemény példátlan megütközéséről, elkeseredéséről és szégyenérzéséről beszéltek, a parafált egyezményekben Magyarországnak — annak az országnak, amely „először mert nyíltan és bátran keresztény és nacionalista lenni" — a megalázkodását látták és láttatták.7 1 Zsilinszky Endre is kemény szavakkal ostorozta a kormány lépését, együgyűségről, „malomalatti machiavellizmus"- ról beszélt. Úgy látta, hogy „a forradalmi baloldalnak ez az egyezmény politikai avansz, a GYOSz bizonyos érdekköreinek üzlet, nekünk új nemzeti gond, aggodalom és újabb nemzetvédelmi szervezkedés alapja, a kormánynak elsősorban külpolitika". Nem vitatja el, hogy a kormányt e lépésében külpolitikai megfontolások vezették, azt sem vonja kétségbe, hogy Orosz-69 Szózat 1923. X. 21. és 1925. III. 12. Eckhardt Tibor 1924 októberében hallgatói előtt ilyen víziót festett: „A magyar faj fennmaradásának egy nagy világtörténelmi veszedelme van, és ez a pánszlávizmus. Északon egy százhetvenmilliós északi, délen egy ötvenmilliós déli szláv néptömeg áll itt, és ebbe beleszorítva egy kicsiny csík magyarság állja útját annak, (hogy) Szvatopluk hatalmas birodalma még fokozottabb mértékben ki ne alakuljon. A szláv túlsúlyra való törekvés világtörténelmi veszedelme fenyegeti elsöpréssel a magyar fajt. Ez békés penetráció útján is bekövetkezik. Ez a végveszély ma még fokozottabb mértékben fenyeget. Az orosz hatalom egyszer akcióképessé fog válni, megindulhatnak a seregek, és akkor ez a kicsiny, védhetetlen határú csonka ország fog csak azzal szembeszállni." Szózat 1924. X. 21. 70 Juhász: im. 96-99. 71 Szózat 1924. IX. 19.
