Századok – 1990
Tanulmányok - Romsics Ignác: Bethlen István külpolitikája 1921–1931 V–VI/577
594 ROMSICS IGNÁC a magyar revízió, s ennek révén Magyarország megerősödése nemcsak magyar, hanem olasz érdek is. Bethlen érvelésével Mussolini általában véve egyetértett. Elfogadta, hogy Magyarország „fő ellensége" Csehszlovákia, s hogy a revízió menetében „sorrendben első a cseh kérdés elintézése" legyen. Helyeselte azt is, hogy a „cseh kérdés elintézése" céljából a két másik kisantant-állam egyikét semlegesíteni kell, a másikat pedig sakkban tartani. Határozottan leszögezte azonban, hogy a francia szövetségi hálózat jugoszlá v-m agyar közeledéssel egybekötött gyöngítése ellenkezik Olaszország érdekeivel. Ehelyett azt javasolta, hogy Bethlen próbálkozzon a román-magyar viszony javításával. Megígérte, hogy a román kormányt igyekezni fogja ilyen értelemben befolyásolni, és felvetette, hogy a stagnáló lengyel-magyar kapcsolatok élénkítése révén Lengyelországot is fel lehetne használni erre a célra. Biztosította továbbá Bethlent arról, hogy cseh-magyar konfliktus esetén „Romániára a legnagyobb nyomást gyakorolja, hogy semleges maradjon", Jugoszláviával szemben pedig úgy fog fellépni, hogy az „egy helyben fog topogni". A perspektivikus orosz és német veszéllyel kapcsolatban, amit Bethlen hosszan exponált, Mussolini lehetségesnek tartott egy olasz-német megegyezést, s ennek alapján a Duna medence olasz és német befolyási övezetekké formálását. A tárgyalások során Bethlen felvetette: ahhoz, hogy Magyarország aktívabb külpolitikát folytathasson, elengedhetetlen, hogy „hadserege kellően fel legyen fegyverezve". Ezért kérte, hogy a háború végén Itáliában maradt osztrák-magyar fegyvereket Olaszország adja át Magyarországnak. Mussolini nem zárkózott el ez elől, csupán a körültekintő technikai kivitelezés fontosságára figyelmeztetett. Megállapodtak, hogy a tekintélyes mennyiségű fegyerkészletet egy olasz magáncég adja föl lengyelországi úticéllal, ám Magyarország csak egy-két vagont küld tovább. Szóba került az Anschluss kérdése is. Bethlen úgy vélte, hogy az „akár akarjuk, akár nem, meglesz, és ezért Magyarország nem tesz, és nem is tehet ellene semmit". Mussolini ezzel is egyetértett. Megjegyezte azonban, hogy ez esetben rekompenzációkat fog követelni Németországtól.6 A római látogatás végén Bethlen és Mussolini szerződést írtak alá. Ez kimondta, hogy a két állam között „állandó béke és örökös barátság fog fennállani", s hogy az esetleg felmerülő vitás kérdéseket diplomáciai úton, illetve választott bíróság segítségével oldják meg. A szerződést tíz évre kötötték azzal, hogy ha a tíz év elteltével egyik fél sem mondja föl, akkor újabb tíz évre érvényben marad. A szerződést titkos záradék egészítette ki. Ebben a két kormányfő minden konkrét előírás vagy kikötés nélkül kötelezettséget vállalt a szorosabb politikai együttműködésre, és arra, hogy a jövőben állandó konzultációkat folytatnak egymással. 0 Az olasz-magyar szerződés jelentős előrelépés volt Bethlen régi törekvésének, a külpolitikai elszigeteltségből való kitörésnek és a nagyhatalmi támaszkeresésnek az útján. Rómából hazatérve ezért teljes joggal nyilatkozta, hogy ez „bizonyos hátvédet 69 IRATOK IV., 6. és . és Documenti Diplomatiei Italiani (továbbiakban: DDI). Settima Serie. Vol. 5. 123. sz. irat. 70 Halmosy: i.m. 267-271.
