Századok – 1990

Tanulmányok - Romsics Ignác: Bethlen István külpolitikája 1921–1931 V–VI/577

BETHLEN ISTVÁN KÜLPOLITIKÁJA 581 Mint ismeretes, 1919. július 20-án a békekonferencia úgy döntött, hogy a történelmi Magyarország 4312 négyzetkilométernyi nyugati peremvidékét 340 ezer — döntően német anyanyelvű — lakossal Ausztriának adja. Az új határt az osztrák és a magyar békeszerződésben is ennek megfelelően állapították meg. Mielőtt azonban a békeszerződéseket aláírták volna, a két állam tárgyalásokba bocsátkozott a kijelölt határvonal módosításáról. A tárgyalásokat a nagyhatalmak is jó szemmel nézték, és 1920 decemberében közölték: amennyiben Ausztria és Magyarország békésen megegyezne, „a szövetséges kormányok üdvözölnék ezt". 1921 tavaszáig a két ország képviselői újra és újra tárgyalóasztalhoz ültek, ám megegyezniük egyszer sem sikerült.1

6 A továbbiakban követendő magyar politikát kormányalakítása után Bethlen dolgozta ki, s az április 28-i minisztertanácson ő is terjesztette elő. Elsőszámú lehetőségként a kétoldalú tárgyalások folytatását, a nagyhatalmak támogatásának megszerzését, s ennek révén egy kompromisszumos megoldás elérését javasolta. Arra az esetre, ha Ausztria fegyverrel akarná a területet birtokba venni, fegyveres ellenállást ajánlott. Harmadik lehetőségként azzal számolt, hogy a nagyhatalmak a csehszlovák és a jugoszláv hadsereget is bevetik. Ebben az esetben — fejtette ki — a fegyveres ellenállás reménytelen; az egyetlen lehetőség a terület autonómiájának „spontán" deklarálása, amely egy későbbi időpontban csatlakozik majd Magyarországhoz. Bár a hangsúlyt a tárgyalásokra, illetve a diplomáciai eszközökre helyezte, ezek kudarca esetére már ekkor utasításokat adott a csendőrség felkészítésére, szabadcsapatok toborzására, és a szükséges pénzeszközök biztosítására.17 A nyugati támogatás megszerzésére Teleki Pál kapott megbízást. Júniusi utazása során Teleki a francia és az angol kormánytól további időt kért a kétoldalú tárgyalásokra, és azt, hogy a megegyezés érdekében Párizs és London gyakoroljanak nyomást Bécsre. A nyilvánvaló zsarolás szándékával célzott arra is, hogy a kért támogatás elmaradása esetén Bethlen le fog mondani, és a „németbarát Andrássynak" adja át a hatalmat. Bár konkrét ígéretet egyik fővárosban sem kapott, a Németország és Ausztria egyesülésétől tartó, és ezért Ausztria gyengítésében érdekeltebb Quai d'Orsay jóindulatú szimpátiájáról biztosította a meditátort.18 Teleki párizsi és londoni útja alatt Bécsben tovább folytatódtak a kétoldalú tárgyalások. Schober, az új kancellár, akit Bethlen 1919-es rendőrfőnök korából személyesen is ismert, röviddel hivatalba lépése után elvi ígéretet tett arra, hogy a vitatott terület háromnegyedének átengedése fejében egynegyed részről kész lemondani. ígérete azonban éppoly őszintétlen volt, mint Bethlen magatartása. Miközben ugyanis a magyar kormánynak ilyen ajánlatot tett, a szövetséges nagyhatalmaknál azért mozgatott meg minden követ, hogy azok kényszerítsék Magyarországot az egész terület át adására. Ez volt a helyzet július 26-án, a békeszerződés ratifikációjának napján.19 16

G. Soós Katalin: Burgenland az európai politikában 1918-1921. Bp., 1971. 24-103. 17

Uo. 135-136. és OL Κ 27. Minisztertanácsi jkv. 1921. ápr. 28. 18

AD Europe Ζ. Hongrie. Vol. 49. 69-72., valamint PRO FO 371/6138. C 10297/10297/21 és 371/6139 C 11793/11793/21. 19

OL Κ 27. Minisztertanácsi jkv. 1921. aug. 1.