Századok – 1990

Tanulmányok - Romsics Ignác: Bethlen István külpolitikája 1921–1931 V–VI/577

582 ROMSICS IGNÁC A békeszerződés érvénybelépését követően a Nagykövetek Konferenciája érte­sítette a magyar kormányt, hogy — miután nem sikerült kompromisszumos megálla­podást kötnie — az egész területet adja át Ausztriának. A nagyhatalmak mindössze annyi engedményt tettek, hogy az átadás határidejét két nappal későbbi dátumra tet­ték annál, amelyen Jugoszláviának kellett az 1918 végétől megszállva tartott baranyai háromszöget kiüríteni. Ez az engedmény, amely elsősorban Franciaországnak volt kö­szönhető, Bethlen manőverezési lehetőségeit jelentősen javította.2 0 A nagyhatalmak döntésének ismeretében az osztrák parlament külügyi bizottsá­ga augusztus 13-án végérvényesen elutasította a háromnegyed-egynegyed-es megosz­tozási tervet. A nyugat- magyarországi fegyveres ellenállás előkészületei ezt követő­en felgyorsultak. Az akció irányítására ún. honvédelmi bizottmány alakult, amelynek elnöke báró Perényi Zsigmond, Bethlen volt teréziánumi iskolatársa és a Magyar Nemzeti Szövetség elnöke lett. A bizottmány tagjai, például Gömbös Gyula és az er­délyi propagandáért felelős Urmánczy Nándor ugyancsak a különböző irredenta szer­vezetek vezetői közül kerültek ki. Ettől kezdve az események Bethlen április 28-i előterjesztésének második számú variánsa szerint alakultak.2 Augusztus 27-én a magyar kormány átadta Ausztriának a kérdéses terület na­gyobb részét. 28-án azonban — hivatkozva arra, hogy Jugoszlávia sem fejezte még be a kiürítést — felfüggesztette a csapatok kivonását. Ezzel egyidőben a kiürített zó­nában fegyveres összetűzések kezdődtek az osztrák rendőrség és az irreguláris ma­gyar szabadcsapatok között. Az angol és francia követ érdeklődésére Bethlen szenv­telen arccal közölte: őszintén sajnálja a történteket, és mindent megtesz a szabadcsapatok leszerelése érdekében.2 2 A nagyhatalmak különbözőféleképpen reagáltak az eseményekre. Anglia to­vábbra is az egész terület átadását szorgalmazta. Franciaország „habozott", és az an­gol javaslatot csak „félszívvel" támogatta. Olaszország kétszínű volt. Londonban a teljes kiürítés álláspontját képviselte, Bécsben és Budapesten viszont kompromisz­szumra bíztatott, és már szeptember elején felajánlotta a közvetítői szolgálatait. Az eltérő felfogások eredője végül az olasz békéltetési javaslat elfogadása lett.2 3 Az ok­tóber 11-13-i velencei konferenciára Bethlen azzal a megalapozott reménnyel utazott el, hogy a terület közel negyedrészét, azaz Sopront és környékét sikerül megtartani. Az elutazása előtti minisztertanácson kijelentette, hogy megállapodás esetén a „ban­dákat" le kell szerelni, és el kell távolítani a térségből. Ha viszont nem sikerül meg­egyezni, akkor az addigi területátadás is „formális" marad. Ebben az esetben — mon­dotta — „az önálló Burgerland kikiáltása az odavaló lakosság és a felkelők dolga".24 Álláspontjáról — indirekt módon — az érdekelt hatalmakat is tájékoztatta. Üzenete azt is tartalmazta, hogy a magyar kormány megegyezés esetén „minden elképzelhető 20 PRO FO 371/5799. C 17624/477/3. 21 OL Κ 27. Minisztertanácsi jkv. 1921. aug. 28. és G. Soós: i.m. 140-141. 22 PRO FO 371/5799. C 17624/477/3. és Archives de la Guerre (Paris) (továbbiakban: AG). 6N173. Hongrie. Telegrammes: Hamelin 1921. szept. 6-i távirata. 23 PRO FO 371/5760-5763. és uo. 371/5799. 24 OL Κ 27. Minisztertanácsi jkv. 1921. okt. 7. és G. Soós: i.m. 146., 158-159.

Next

/
Thumbnails
Contents