Századok – 1990

Tanulmányok - Romsics Ignác: Bethlen István külpolitikája 1921–1931 V–VI/577

578 ROMSICS IGNÁC vénybe iktatta a békeszerződést. Ezt megelőzően, 1921. május 23-án Bánffy Miklós külügyminiszter kérte Magyarország felvételét a Népszövetségbe. A kormány eme lépései a status quo tudomásulvételének szándékára utaltak. Eltökéltségét a kialakult helyzet tudomásulvételére a kormány a diplomáciai érintkezés síkján is állandóan hangsúlyozta. Röviddel a kabinet megalakulása után Bánffy felkereste a francia követet, és hosszú expozéban tájékoztatta a kormány külpolitikai elképzeléseiről. Kijelentette, hogy a békeszerződést véglegesnek tekintik, és minden hátsó gondolat nélkül közeledni kívánnak a szomszédos államokhoz. Magyarország — mondotta — kész feladni Jugoszláviával és Romániával szembeni területi követeléseit, s csak annyit akar elérni, hogy a magyar kisebbségek jogait (különösen Erdélyben) a két állam külön egyezményekben is szavatolja. Területi engedményt — folytatta — Magyarország már csak Csehszlovákiától remél, de ezt is a márciusban megkezdett tárgyalások folytatásával, békés úton, kétoldalú megállapodás formájában. A Csallóköz és az ottani „mintegy 300 ezres magyarság visszacsatolása az anyaországhoz teljesen kielégítene bennünket" — mondotta. Mindehhez annyit fűzött még hozzá, hogy kormánya külpolitikai szempontból elsősorban Franciaországra kíván támaszkodni, és mindenben kész a Quai d'Orsay tanácsait követni.4 Bánffy közléseit néhány nap múlva a francia követ előtt Bethlen személyesen is megerősítette.5 A magyar-csehszlovák tárgyalások második szakaszára Budapesten és Marienbádban került sor 1921. júniusában és júliusában. Az időközben lezajlott első királypuccs a környező államok mindegyikében meglehetős riadalmat keltett, és az utolsó lökést adta a kisantant kialakulásához. A kisantant létrejötte Magyarország tárgyalási pozícióját jelentősen rontotta, Csehszlovákiáét pedig javította. Részben ezzel is magyarázható, hogy a két fél egyetlen hosszú távú gazdasági vagy kereskedelmi egyezményben sem tudott megállapodni, hanem csak a cseh szén és a magyar liszt rövid időre szóló csereforgalmáról írt alá szerződést.6 Összeegyeztethetetlennek bizonyultak az igazságosabb határról vallott felfogások is. Visszaemlékezése szerint Bánffy az 1938-as bécsi döntés során megállapított határnál valamivel délebbre fekvő, tehát kifejezetten etnikai határvonalat kért. BeneS, csehszlovák külügyminiszter viszont jóval kisebb terület, Komárom és Losonc vidékének átengedéséről volt hajlandó tárgyalni. Marienbádból hazatérve Bánffy tájékoztatta Bethlent, aki külügyminiszterével együtt úgy vélte, hogy ily minimális engedmény fejében nagy hiba lenne, ha egy kétoldalú egyezmény formájában önként és véglegesen lemondanának a csehszlovák fennhatóság alá került többi volt magyar területről.7

Nem jött volna azonban létre megegyezés akkor sem, ha a magyar fél elfogadja BeneS ajánlatát tárgyalási alapként. A csehszlovák külügyminiszter ugyanis azzal a helyes feltételezéssel tette meg ellenjavaslatát, hogy a magyarok azt úgyis visszautasítják. Ha nem ezt tennék — tájékoztatta a prágai angol követet — „kénytelenek lennénk egyenes visszautasításban részesíteni őket".8 4 Archives Diplomatiques (Paris) (továbbiakban: AD), Europe Ζ. Hongrie Vol. 49. 9-14. 5 Uo. Vol. 34. Fouchet 1921. ápr. 29-i jelentése. 6 Országos Levéltár (Budapest) (továbbiakban: OL), Κ 27. Minisztertanácsi jkv. 1921. júl. 15. 7 Ráday Gyűjtemény (Budapest) (továbbiakban: RGy), Bánffy Miklós hagyatéka. Huszonöt év. Gépirat. 26-33. 8 Public Record Office (London) (továbbiakban PRO), FO 371/6140. C13722/12641/21.