Századok – 1990

Folyóiratszemle - Hachtmann Rüdiger: Létfenntartási költségek és reálbérek a Harmadik Birodalomban III–IV/564

FOLYÓIRATSZEMLE 565 Krupp AG) kezdetben elutasították a kényszertagságot — a kisüzemekben már ekkor is kedvezőbb eredményekkel járt a DAF nyomása —, később azonban a szervezettség gyakorlatilag teljessé vált. 1938-ban már elérte a 98,6%-ot (19,8 millió fő). Nagyban hozzájárult ehhez a Birodalmi Munkaügyi Bíróság egy 1937-es ítélete, mely szerint a belépés megtagadása elegendő ok volt az azonnali elbocsátásra. A DAF-tagdíjakat az adókhoz hasonlóan az üzemi bérirodákban vonták le. A csupán elvileg önkéntes adományok közül összegét tekintve kiemelkedett a Winterhilfswerk (WHW), amelynek ugyancsak bírósági ítélet adott kvázi-kötelező jelleget, s amit sok helyen szintén automatikusan vontak le a bérekből. A béradó összegének egytizede körűi lehettek a minimális WHW-adományok. A más hasonló, bár kisebb jelentőségű gyűjtési akciókat, a folyóiratokra, egyéb tagsági díjakra többé-kevésbé kényszer hatására kiadott összegeket szintén figyelembe kell venni. Ilyen módon a „törvényes" és az azokon kívüli levonások együttes összege 1928 és 1940 között másfélszeresére nőtt. Ezáltal a nominális nettó keresetek egészen másként alakultak, mint a bruttó keresetek. A hivatalos adatok alapján az 1942-43-as bruttó fizetések majdnem elérték az 1929-es szintet. A nettó keresetek ellenben a háború alatt is jelentősen az 1928-29-es színvonal alatt maradtak. Az ipari munkások elégedetlensége nem csupán a nagy levonások miatt jelentkezett, hanem a létfenntartás jelentős drágulása miatt is. A létfenntartási költségek hivatalos indexének számításakor nem vették figyelembe megfelelően a fogyasztási szerkezet változását, jóllehet a válság jelentős változásokat hozott ezen a téren: növekedett az élelmiszerek súlya a kiadásokban. Ráadásul nem egészen egy évvel a náci hatalomátvétel után növényi zsírokból, vajból különböző körzetekben hiányjelenségek alakultak ki. 1934 közepétől már húshiány is jelentkezett. A csökkenő kínálat elsősorban az élelmiszerimportot korlátozó gazdaságpolitika eredménye volt. Az 1935-ös rossz termés is rontotta az ellátást. A hiány áremelkedésekhez vezetett (hús, burgonya, zöldség, tejtermék stb.). A statisztikákban azonban ez a valóságosnál kevésbé jelentkezett, elsősorban azért, mert a feketepiaci árakat nem vették figyelembe. Hasonlóképpen nem számoltak az egyre jelentősebb mértékű minőségromlással sem, ami főként az importot csökkenteni hivatott pótnyersanyagok felhasználásából adódott. 1936 után is fennmaradtak a hivatalos árstatisztika fogyatékosságai, bár ekkor már egy ideig sikeresebbek voltak az árnövekedés megakadályozására irányuló törekvések. A különböző szervezési intézkedések mellett elsősorban az agrárimportnak volt inflációfékező hatása. (Az élelmiszerimport 1935-1937 között 64%-kal nőtt.) A szűkös devizalehetőségek közepette azonban a mezőgazdasági import ellenkezett a hadiipar érdekeivel. Az újabb hiányjelenségek és áremelkedések már annyira sem tükröződtek a statisztikában, mint a korábbiak, mert a hivatalos, rögzített árakat vették alapul. A figyelmen kívül hagyott, életszínvonalat csökkentő tényezők között főként a minőségromlás szerepe nőtt. A kenyér egyre sötétebb lett, a vajat más zsiradékokkal keverték, a cipő egyre gyorsabban kopott. A háború kitörése után ezek a problémák még erősebben jelentkeztek. Groerdeler, a náci árellenőrzés fő felelőse 11,9%-ra becsülte a statisztikai hivatal által figyelmen kívül hagyott, 1939 szeptembere és 1941 közepe közötti többletkiadásokat. Ugyanő már 1935-ben konstatálta az árellenőrzés korlátait: „tisztán technikai jellegű eszközökkel csak átmeneti hatást érhetünk el, s ezek tartós és erősödő hiányhelyzettel szemben mindig hatástalanok. (...) Ha a hiányjelenségek tovább terjednek, akkor... az adminisztratív intézkedések nem használhatnak... Nem állíthatunk minden ember mögé egy rendőrt." A lakbérek alakulását különösen torzítva tartalmazták a statisztikák. A fentiek miatt a legmagasabb rangú állami funkcionáriusok is elismerték, hogy „a hivatalos statisztika még nem ad kielégítő képet". A manipulált árindexek olyan nyilvánvaló visszatetszést keltettek a társadalomban, hogy Goebbels 1941-ben elrendelte: „a hamis módon számított létfenntartási indexek a jövőben nyilvánosságra nem hozhatók."