Századok – 1990

Folyóiratszemle - Nottingham Christopher J.: A polgári Nagy-Britannia bukása III–IV/561

562 FOLYÓIRATSZEMLE lentkezését mutatta, s Kendall szintén úgy írt, hogy Anglia történetében 1919 kínálta fel a „legnagyobb forradalmi lehetőséget". Kendall kihívó és jelentős visszhangot vert munkájára feleletként hamarosan megszületett Mc. Kibbin 1974-ben kiadott munkája, aki ismét szintén azt hangsúlyozta, hogy „nem történt semmi lényeges", s a Munkáspárt 1918 után nem sokban tért el az 1914 előttitől, éppen ezért egy ilyen forradalmi átalakulás is teljességgel kizárt. Nottingham azonban nemcsak összegez, hanem történetírói előzmények felrajzolását azért végzi el, hogy ezután saját álláspontját, kutatásai eredményeit is kifejthesse. Ó a maga részéről mind Kendall, mind Mc. Kibbin eredményeit részlegesnek, végső következtetéseiket leegyszerűsítőnek látja. így Nottingham egyfelől aláhúzta, hogy Kendall a forradalmi lehetőségek megítélésénél nagyon alábecsülte a modern állam nagy szerepét, ami nyilván nem a forradalmi erők lehetőségeit növelte. Mc. Kibbin viszont a másik oldalon nem számol azzal, hogy a háború valóban egy sor új szociális problémát élezett ki, amit jelzett a hatalmas kiszélesedő sztrájkmozgalom, a szakszervezeti taglétszám hallatlan megugrása, s a hivatalos szakszervezeti yezetőségek mellett a párhuzamos, radikálisabb új szakszervezetek kialakulása. Ez utóbbi mozgalom már messzemenően nem korlátozta követeléseit a munkaidő çs bérkérdések területére. Vagyis valósan új elemek tűntek fel, amihez hozzátartozott, mint „ijesztő jelenség", hogy ekkor következtek be először valóban rendőrsztrájkok, illetőleg katona-lázongások. Mindemellett a valóság ebben az esetben is összetettebbnek, bonyolultabbnak bizonyult a feltételezéseknél a kormányzat említett modern lehetőségeit illetően, másfelől megkezdődött az a folyamat, amikor a Munkáspárt fokozatosan a tényleges második alternatív politikai párttá vált. A tisztán a politikai szférában bekövetkező változások mellett lényegesek azok az új törvények, amelyek a munka-tőke viszonyában üzemi szinten is új feltételek kialakulását mutatták. Ilyen például a munkanélküliek biztosítási törvénye, amire a tanulmány szerzője kitér. Avagy a különféle regionális rendezések, kiváltképp azok, amelyek Skóciát érintették, hiszen a szociális, s kifejezetten munkásellenzék itt volt a leginkább ütőerejű. Nottingham általában hangsúlyozza, hogy az „idő előtti" előfeltételezésekkel szemben a valóság rendre sokkal problematikusabbnak bizonyult. így a háború idején mindenféle nagy szociális reformokat ígértek meg, amelyeknek valóra váltásából nem lett semmi. Ebben a vonatkozásban Nottingham Lloyd George ígéreteit szembesíti későbbi magyarázataival. Külön kiemeli más vonatkozásban a hadsereg és a rendőrség felhasználását a háború utáni szociális konfrontációknál, s azt, hogy "ezt mennyiben opponálták, még a hadsereg magasabb köreiből is. Részben olyan megfontolásból is, mert féltek, hogy így eltűnnek a hadsereget a rendőrségtől megkülönböztető vonások. A szerző rávilágít, hogy a Munkáspárttal kapcsolatban igen korán jelentkeznie kellett annak a megfontolásnak, hogy a Munkáspártot mennyiben kell egységesnek tekinteni, mennyiben jellemző rá a „szociális felforgatás", a bolsevista vonás, vagyis a „vörös rém" esete. Nottingham szerint e kérdésben nem rajzolódott ki a „másik táborban" egységes vélemény, így Lord Salisbury e táborból nem riadt vissza a Munkáspárttól, de ugyanakkor a nagyon aktív Northumberland! herceg erőteljesen képviselte azt az álláspontot, hogy a Munkáspárt és a szakszervezetek minden államosítási javaslata politikai és szociális létük alapjait veszélyezteti. Nottingham ebben a vonatkozásban idézi fel Baldwin postájából azokat a leveleket, amelyek tanúsítják, hogy a konzervatív párt jobbszárnyáról megszólaló képviselőket milyen nyomás alatt tartották, mennyire állandó forradalmi kihívást érzékeltek a Munkáspárt részéről. (International Review of Social History. 1986. 2. sz. 227-247.) J. J.