Századok – 1990
Folyóiratszemle - Jansen Marc: Nemzetközi osztályszolidaritás vagy külső intervenció. Az internacionalistá és a litván lövészek az orosz forradalomban és polgárháborúban III–IV/560
560 FOLYÓIRATSZEMLE MARC JANSEN NEMZETKÖZI OSZTÁLYSZOLIDARITÁS VAGY KÜLSŐ INTERVENCIÓ. AZ INTERNACIONALISTÁK ÉS A LITVÁN LÖVÉSZEK AZ OROSZ FORRADALOMBAN ÉS A POLGÁRHÁBORÚBAN Az orosz forradalomban és polgárháborúban ismeretes módon nagy volt a külföldi katonai beavatkozás aránya. Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Japán, Franciaország és Németország küldött katonai egységeket, nem is beszélve az anyagi segélynyújtásról. Ezek mellett ott volt a Cseh légió, — míg a másik oldalon a hadifoglyok köréből sokan a Vörös Hadsereg oldalán küzdöttek. (Ehelyütt Jansen utal arra az érdekes összefüggésre, hogy a későbbi spanyolországi polgárháborúban a Nemzetközi Brigádok több tábornoka, vezető politikai komisszárja ekkor lett Vörös Gárdista: így a magyar Lukács és Gáli tábornok, az osztrák Kléber, a lengyel Walter (Swyerczewski) a horvát Copie. A nemzetköziek nagy jelenlétére való tekintettel már 1917-ben a szocialistaellenes, s kifejezetten ellenforradalmi sajtóban, propagandában sűrűn beszéltek arról, hogy a bolsevikok mögött „német pénz" áll, „külső erők" húzódnak meg, hogy a forradalmi táborban a nemzetiségek, a zsidók szerepe a meghatározó. A későbbiekben, a novemberi forradalom megvóvása, majd a forradalmi kormány védelme során ugyanezek az érvelések jelentek meg újra, amennyiben a litvánok, magyarok és kínaiak szerepéről beszéltek. Ezt a véleményt azonban nemcsak egyszerűen a hajdani „fehérek" taglalták (vagy újabban, mint arra Jansen rámutat — Szolzsenyicin —, hanem még 1918-1919-ben az eszer körökben is hangsúlyozták. A litvánok és a magyarok szerepe valóban szemetszúró lehetett, ami persze nem szakítható el attól a körülménytől, hogy ebben az időben mintegy kétmillióra becsülik a Monarchiából, illetőleg Németországból kikerült hadifoglyok, Szibériában pedig többszázezerre a kínai és koreai „olcsó munkások" számát. Mindezen „háttér alapján érthető csak, hogy a polgárháborúban harcoló internacionalisták száma magas volt — de számuk pontosan egyszerűen meghatározhatatlan. Jansen ismerteti a becsléseket (1918-ban mintegy 5000, az egész polgárháború időszakában mintegy 250-300 000 ember), s ebben a vonatkozásban egyaránt megjelöli a szovjet és a nyugati forrásokat, történeti irodalmat. Ε háttér felvázolása után tér át speciális tárgykörére, a litván lövészek történetére, szerepére. A litván lövészek harci szellemükkel még a háború első szakaszában kitűntek, így külön egységeket képeztek, és létszámuk jócskán felszaporodott 1917-re. Február után bolsevik hatás érvényesült körükben, s minthogy a stratégiailag fontos petrográdi körzetben éppen az volt a feladatuk, hogy a vasútvonalak biztonságán őrködjenek, a 2500 litván lövésznek valóban nagy szerepe volt mind a Kornyilov lázadás, mind a novemberi forradalom másnapján a forradalmi főváros védelmezésében. Litván lövészek védelmezték a kormányépületet, a Szmolnijt, majd többek között őket vezényelték ki 1918 januárjában az Alkotmányozó Gyűlés feloszlatására (erről Trockij külön megemlékezik történeti írásaiban). Később a litván lövészek kísérték, biztosították a kormányt 1918 márciusában, amikor Petrográdról Moszkvába költözött, s a litván lövészek ezután is ott voltak a Kreml védőrségében, miként a magyarok mellett megbízható egységeknek bizonyultak 1918 júliusában a baloldali eszerek lázadása idején is. 1919-1920-ban küzdöttek a lázadó lengyelek, Kaledin kozákjai ellen a Don-vidéken, és a Cseh légiók ellen a Volga medencében. Végeredményben a litvánok számát Jansen valahol 14 000 és 24 000 között jelöli meg, s mint megjegyzi, a litvánok nagy számban éppen Litvánia német lerohanása, megszállása előtt léptek a vörös gárdisták sorába. A német haderő összeomlása, a német forradalom után a helyzet lassan megváltozott, s a litvánok jó része hazatért. A történeti fejlődés azonban ekkor sem bizonyult egyszerűnek. A litván lövé-