Századok – 1990

Figyelő - Gunst Péter: Töprengések egy magyar Sztálin-életrajz ürügyén III–IV/487

FIGYELŐ 521 ségeseinek határain is egy külön vasfüggöny felépítésével, az érintkezés lehetetlenné tételével. Mindezt azonban nem lehetett külön, önálló politika keretében megvalósítani. Nem volt más lehetőség tehát, mint visszatérni — ha némileg mérsékeltebb formában is — a hagyományos uralmi módszerekhez, ideológiai eszközökhöz. Élezni kellett az ideológiai harcot, ehhez alapot kellett teremteni az éleződő osztályharc ideológiájával, aminek alátámasztására esetenkénti tisztogatásokra volt szükség. Összemosódik ez azzal az ideológiai harccal, amit a nemzetközi munkásmozgalomban, s részben a szövetségi rendszeren belül folytattak, s aminek csupán a legjelentősebb aktusa, legkiélezettebb formája volt a Tito, illetve a Jugoszlávia elleni kampány, de nem volt kizárólagos megnyilvánulása. A kettő ugyanis nem azonos, legfeljebb egymásra ható, egymást erősítő jelenség. Miközben a szövetségi rendszerben folytak a „jugoszláv kémek" elleni perek, a Szovjetunióban folyó ideológiai tisztogatások jórészt más célt szolgáltak, azokat a nehézségeket akarták velük áthidalni, amelyekről már szóltunk. Tovább kuszálódtak a szálak a Kínai Kommunista Párt győzelmével. Erősen vitatott, hogy ez milyen mértékű szovjet segítséggel történt, hogy a Szovjetunió valóban kívánta-e a teljes sikert kínai szövetségesének, s az is homályos még, milyen volt a valódi viszony a két párt között. Nagyon nehéz ezeknek a kérdéseknek a megítélése, igen keveset tudunk minderről, a későbbi események alapján visszakövetkeztetni az 1940-es évek végére, vagy az 50-es évek elejére nem lenne célravezető. Az teljesen nyilvánvaló, hogy a tükörsima, napsugaras felszín alatt rendkívül nehéz kérdések kavarogtak, de ma még nem lehet kitapintani a szovjet politika elképzeléseit, akcióit. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a koreai háború kitörése az összes szovjet szolidaritás-megnyilvánítás mellett is inkább a két párt közötti vitát, mintsem az egységet takarja. Erre utal a háború kitörését megelőző Mao-Ce Tung látogatás rendkívül hosszú időtartama Moszkvában, mintegy jelezve a vitákat. Nem kétséges, hogy ez csupán következtetés, nem nyugszik bizonyítékokon. Végül is a szovjet magatartás az ENSZ-ben, de más jelek is utalnak arra, hogy éles törésvonal képződött a két párt között még Sztálin életében. Mindezt csupán azért említettem, hogy érzékeltessem a politikai viszonyoknak azt a bonyolultságát, amely Sztálin életének utolsó négy-öt évében meghatározó volt, s amelynek feldolgozására élete alkonyán — úgy tűnik — már nem volt igazán képes. így nem maradt más megoldás, mint a bevált, az új viszonyokra persze aligha alkalmazható receptek felhasználása. Ez erősen hozzájárult a nemzetközi helyzet kiéleződéséhez, a hidegháborúhoz, a fegyverkezési verseny kibontakozásához 1945 után. De talán még ennél is nagyobb károkat okozott akkor, amikor a hidegháború következményeként a Szovjetuniótól Bulgáriáig és Albániáig húzódó félkörben „szocialista" rendszerű országok jöttek létre. Ezekben az országokban a politikai rendszer és gazdaságpolitika kialakításánál ugyanis szovjet megoldásokat léptettek életbe. Ma még erősen vitatott, mennyi volt ebből a parancs, vagyis mennyire állt emögött a sztálini politika, s mennyiben volt szó az utánzás igényéről, de bármelyik tényező játszotta is a nagyobb, vagy a meghatározó szerepet abban, hogy alig vették figyelembe ennek a sávnak a sajátos történeti fejlődését, az egyes országok nemzeti sajátosságait, alig-