Századok – 1990

Figyelő - Gunst Péter: Töprengések egy magyar Sztálin-életrajz ürügyén III–IV/487

FIGYELŐ 491 így Sztálin csoportja Lenin javaslatára némileg mérsékelte működését, legalább egy időre. Kár, hogy a szerzők ezt az eseménysorozatot említés nélkül hagyták. így azután kimaradt az is, hogy Litvinovot Svájcban egy lopott nagycímletű rubel-bankjegy beváltása során letartóztatták, s az is, hogy Csicserin volt az, aki a mensevikek részéről a legerőteljesebben bírálta ezeket az akciókat. Azért sajnálatos ez a hiány, mert itt nyíltan tettenérhető az, ami Sztálint — és nyilván több ezer társát is — alapjában mozgatta ezekben az évtizedekben, ami megérteti fanatizmusát, kíméletlen eszközeit: a mozgalom minden, a mozgalom érdeke a legelső. Ha ebből a szempontból nézzük a dolgot, az ő személyében alighanem a legkitűnőbb vezért találta magának a mozgalom Lenin halála után. Sok tekintetben elmosódik Sztálin önálló gondolkodása 1917 előtt. A szerzők itt is némileg sablonos úton járnak, mondván, hogy Sztálin gyakorlati ember volt, pedig több tekintetben is tetten érhető nála a másként gondolkodás, még ha később el is kenték a különbségeket. Ami megmaradt, az a parasztkérdésben megmutatkozó különbség, ámbár ebben világos, hogy Sztálin az orosz valóságot reálisabban ítélte meg, mint Lenin, amikor a közvetlen földosztás álláspontjára helyezkedett. Általában az a jellemző azonban (ez egyesek számára még meglepő is lehet), hogy 1917 előtt Sztálin jóval mérsékeltebb politikai irányzatot képvisel Leninnél. Lehet, hogy a gyakorlati mozgalmi munka szempontjából mérlegelte a dolgot, amikor több esetben is a mensevikiekkel való megegyezés felé hajlott. Akár ezért, akár más megfontolásból is történt, de a mérsékeltebb vonal kitapintható, s nem csupán 1917-ben, amikor mint a Pravda szerkesztője, többször is tompította Lenin éles megfogalmazásait, hanem a forradalom előtt is több alkalommal. 1917 áprilisa előtt pl. a polgári demokratikus forradalom megvalósításáért harcolt, nem pedig a szocialista forradalomért, mint majd Lenin célul tűzte ki. A szerzők ezekre nem fordítanak nagyobb figyelmet — de elhanyagolják annak a gyakorlati szervező munkának az ismertetését is, amelynek pedig nagyon nagy jelentősége volt, akár még a később megtett életút szempontjából is. Itt is teret engednek azoknak a bírálatoknak, amelyek e téren is kisebbíteni igyekeztek Sztálin tevékenységét. Holott Sztálinnak tagadhatatlanul komoly szerepe volt a kaukázusi szociáldemokrata mozgalom kiszélesedésében 1901 után, ahol hatalmas szervező tevékenységet folytatott. Ne felejtsük: igaz, hogy származásánál s személyes körülményeinél fogva alulról kellett felküzdenie magát a társadalomban, de ugyanez érvényes a mozgalomra is! Nem véletlen, hogy Lenin és közvetlen környezete felfigyelt működésére, hiszen akkor gyakorlatilag az egyetlen jól működő szervezete volt ez a bolsevikoknak szerte Oroszországban. Sztálin 1914-re felküzdötte magát a mozgalom legfőbb irányító testületéig, ami önmagában is nagy teljesítmény, de különösen az, ha elfogadjuk bírálóinak álláspontját, hiszen egy elméletileg legalábbis iskolázatlan, külföldön nem járt, idegen nyelveket nem beszélő hivatásos forradalmárról van szó, aki — ezek szerint — csupán egy kisebb helyi pártszervezetben való munkálkodásra lehetett volna képes vagy alkalmas. Mennyiben van jelentősége itt a „hivatásos forradalmár" kifejezésnek, csupán az ő esetében? Sokan bírálták Sztálint, hiszen egy rövid időtől eltekintve, amelyet a csillagvizsgáló állomáson töltött, soha sem volt „civil" foglalkozása. Van, aki azt mondja, Lenin, Trockij, Buharin stb. szellemi munkából is megélhettek vol-