Századok – 1990

Közlemények - Boros Zsuzsanna: A III. Köztársaság összeomlásának előzményei. Az 1940-es francia–német fegyverszüneti egyezmény III–IV/462

466 BOROS ZSUZSANNA Ekkor merült fel a közvetítő szerepre vállalkozó Camille Chautemps radikális párti miniszterelnökh-elyettes javaslata: hívják meg Churchillt a következő minisztertanácsi ülésre. Erre — mint már szó volt róla — nem került sor. Mégis, annak ellenére, hogy Reynaud elhallgatta az angol kormányfővel történt találkozón elhangzottak egy részét, ez szokás szerint kitudódott, s Reynaud hátrányos helyzetbe került már azért is, hogy egyáltalán felvetette a fegyverszünet kérdését Churchill előtt, nem is szólva az angol miniszterelnök válaszának — már említett — vitatható interpretálásáról. Az előző napon csak látensen jelentkező ellentétek most már viharos formában robbantak ki. Világossá vált: kormányválság van, a francia vezetés két pártra szakadt. A minisztertanácson elhangzottak — kivéve Pétain már említett nyilatkozatát — sok ponton felderítetlenek, az éles vita ténye, a kialakuló két párt szereplői viszont bizonyosak. S az elhangzott szavak szó szerinti rekonstruálásánál sokkalta lényegesebb, hogy kirajzolódik a minisztertanács hangulata, s ami azt elsősorban meghatározta: az ország katasztrofális helyzete. Érthető a kormány vitáinak fűtöttsége, a résztvevők izgatottsága, az emlékezők sokszor akaratlan tévedései az e napokról készült beszámolókban. Nemcsak a kormány és hivatalai, valamint a parlament két háza, de szinte az egész ország úton van: vándorol, menekül a németek elől. Hitler csapatai Párizs elővárosában állnak, s ezen a napon Hening, a város parancsnoka a fővárost „nyílt várossá" nyilvánítja. Másnap, június 14-én már a horogkeresztes zászló leng a Diadalív „árnyékában". A németek a Loire-hoz közelednek, a kormány vándorol, s nem tudja, hol állapodjék meg, sőt az is vita tárgya, merre menjen. Brestbe vagy Bordeaux-ba? Az utóbbi mellett döntenek — sa későbbi, sokszor eltúlzott okoskodás ezt a választást is a fegyverszünet felé vezető úton megtett, elhibázott lépésként értékeli; Bordeaux polgármestere az az Adrien Marquet neoszocialista képviselő, Laval barátja, aki hathatós segítséget nyújt majd neki a miniszterek elhelyezésének tendenciózusságától a nyílt, erőszakos propagandáig, hogy leszerelje, távol tartsa, megfélemlítse a fegyverszünet ellenzőit. Sokan túlzott jelentőséget tulajdonítanak egy olyan epizódnak is, mely csak a szituáció jobb megértését szolgálhatja. Még a cangéi, június 13-i minisztertanácson Weygand egyik tisztje azt az információt súgja a főparancsnok fülébe, hogy a németektől körülvett Párizsban kommunista kormány alakult Maurice Thorez vezetésével. Mandel belügyminiszter azonnal megkapja a cáfolatot a párizsi rendőrprefektustól, s Weygand is rögtön ellenőrzi a valóban tévesnek bizonyuló hírt. A minisztertanács elhatározza, Weygand ezentúl a kormány rendelkezésére áll a minisztertanács üléseinek színhelyén, de az üléstermen kívül; őt vádolják ugyanis a tudatos pánikkeltéssel. A valóságos külső veszélyhelyzet és a könnyen és sokszor tudatosan felfokozott belső veszélyérzet állapotában, a pánikhangulatban, olyan helyzetben, amikor sorsdöntő kérdésekről kellett gyorsan dönteni, de a telefonösszeköttetés hiánya, vagy az azzal való visszaélés téves információkhoz vagy információhiányhoz vezetett mind a német csapatok mozgásáról, mind a belpolitikai helyzet alakulásáról, képtelenség volt a békeidők szokásos, alkotmányos és türelmet igénylő formáinak betartásával dönteni — hiszen sokszor még a döntésre hivatott alig két tucat embert is nehéz volt egybegyűjteni. Reynaud és hívei előtt két út állt: a lemondás, vagy a kivételes hatalom kiaknázása, a kemény, határozott politika, az egyszemélyi döntés vállalása. Mivel erre ő nem, csak