Századok – 1990
Közlemények - Boros Zsuzsanna: A III. Köztársaság összeomlásának előzményei. Az 1940-es francia–német fegyverszüneti egyezmény III–IV/462
A III. KÖZTÁRSASÁG ÖSSZEOMLÁSÁNAK ELŐZMÉNYEI 467 ellenfelei voltak képesek, Reynaud, bár nem akarta az első megoldást — a lemondást — választani, mégis rákényszerült. Bordeaux-ban ugyanis fordult a kocka: a fegyverszünet hívei támadásba lendültek, és két nap alatt elérték céljukat. Pétain egyértelműen a fegyverszünetet követelők klánjának a feje lett. Aktivizálódott: szállodájában külön megbeszélésre hívta össze híveit, akikhez többek között Darlan admirális is csatlakozott. A Bordeaux-ba érkezett képviselők és szenátorok pedig Laval és a város polgármestere, A. Marquet erőszakos propagandájának voltak kitéve. Reynaud utolsó — meglehetősen félénk — kísérletre szánta el magát. Felvetette a parlament két háza elnökeinek az országgyűlés összehívásának gondolatát. De ezzel a tervével is magára maradt. Jeanneney és Herriot elvetették a gondolatot. Jeanneney, Clemenceau egykori híve és közeli munkatársa — aki mindvégig kitartásra bíztatta Reynaud-t, de sokszor elveszett a jogi okoskodásban, ha konkrét cselekedetről volt szó —, most jól ítélte meg a helyzetet: „Veszélyes dolog lenne kitenni magunkat az országgyűlés kudarcának, ahol a defetizmus az úr, a jobboldalon még inkább, mint a baloldalon."12 Reynaud elvesztette szokásos hidegvérét, kétségbeesve igyekezett rábírni Weygand-t a hadsereg kapitulációjára. Június 15-i megbeszélésükön Belgium és Hollandia példájára hivatkozott — a holland királynő távozására —, szerinte ez lenne a francia kormány feladata is. Weygand a monarchikus és a köztársasági rend közötti különbséget bizonygatta: egy uralkodó az egész nemzetet testesíti meg, egy köztársasági kormány bármikor helyettesíthető. Weygand szavai a köztársasági államforma, konkrétan a III. Köztársaság mély megvetéséről tanúskodnak. Nem csupán a hadsereg becsületének óvásáról volt már szó, hanem a politikai vezetés és a hadsereg egységének teljes felbomlásáról, amely pedig jól funkcionált a Dreyfusper lezárása óta, s amelyet először a Népfront időszaka kezdett ki. A hadsereg egyes vezetőinek politikai szerepvállalási igénye a III. Köztársasággal szembeforduló politikusokkal való szövetségkötés gondolatával párosult, és lehetővé tette a kínálkozó alkalom kihasználását: a katonai vereségnek az addigi politikai rendszer vereségévé történő átváltoztatását. Nem vállalták tehát a hadsereg kapitulációját: a katonai vereség ódiumát is a politikai vezetésre hárították, hogy annál teljesebb legyen bukása. Mind Pétain, mind Weygand, mind pedig Laval temperamentumuk, politikai nézeteik és kapcsolataik eltérése ellenére, nem csupán a fegyverszünet mellett, de a III. Köztársaság politikai berendezkedése ellen — legalább egyforma súllyal — érveltek ezekben a drámai napokban. Reynaud-nak nincs már kellő hatalom a kezében, hogy engedelmességre bírja főparancsnokát, sem arra, hogy leváltsa. A Bordeaux-ban tartott első minisztertanácsi ülésen — július 15-én — nem lehetett már megkerülni, hogy a fegyverszünet-kérdés konkrét formában fel ne vetődjék. S bár végül a Camille Chautemps nevéhez fűződő, s azóta is róla elnevezett propozíció a kompromisszum látszatát keltette, valójában Reynaud bukását jelentette. Az észak-afrikai ellenállás gondolata mellett érvelő miniszterelnököt, aki úgy érezte, már erősen kisebbségbe került, annak elfogadására bírták rá, hogy kér-12 Jeanneney: i. m. 55. old.