Századok – 1990

Közlemények - Boros Zsuzsanna: A III. Köztársaság összeomlásának előzményei. Az 1940-es francia–német fegyverszüneti egyezmény III–IV/462

A III. KÖZTÁRSASÁG ÖSSZEOMLÁSÁNAK ELŐZMÉNYEI 465 A kérdés — úgy tűnik — ma már nem az, hogy Reynaud mit gondolt és mit tett. Az előbbinek ugyanis a korszak története szempontjából kevés jelentősége van, az utóbbi kérdés pedig már kellőképpen tisztázott. A kérdés inkább úgy vetődik fel: megtett-e mindent Reynaud, amit tehetett koncepciója sikeréért, egyáltalán: helyesen értékelte-e a belső erőviszonyokat és az általános katonai helyzetet — nem csupán a franciaországi hadszíntérét, ahol kétségkívül eldőlt a csata sorsa? Erről Clemenceau volt hívének és Reynaud barátjának — a pontossághoz sokszor szőrszálhasogatóan ragaszkodó jogásznak, a szenátus elnökének, Jules Jeanneneynek az eseményekkel egyidőben keletkezett naplója szolgáltatja a leghitelesebb képet. Eszerint Reynaud minden nyilvános és magánkijelentése, valamint egész lelkiállapota nyilvánvalóvá tette, hogy ő nem fog fegyverszünetet kötni Németországgal, de azt is, hogy a további ellenállás gondolatát is elvetette.9 Churchill részben már idézett válaszának az értelmezése körül folyik a vita. Úgy vélem, nem véletlen, hogy nem sikerült egyértelmű álláspontra jutni. Churchill nem válaszolt ugyanis határozottan, nyilvánvalóan azért nem, mert nem kapott határozott kérdést a francia fegyverszünet eshetőségére vonatkozóan. Mindenesetre Churchill válaszát lehet — ha nem is formális, de morális — felmentésként értelmezni. Egyébként Reynaud szándékaira a következő órák eseményei már jól rávilágítanak: a már említett cangéi minisztertanácson nem szól Churchill válaszáról, s nem is hívja meg Churchillt a minisztertanácsi ülésre — ahol pedig várják —, nyilvánvalóan azért nem, mert nem akarja, hogy találkozzék a kormány kapitulációs terveket kovácsoló tagjaival. Churchill későbbi magatartása is erősíteni látszik a fenti értelmezést: nem tiltakozik határozottan a francia fegyverszüneti szándék ellen, csak feltételeket szab majd, mindenekelőtt a francia flottára vonatkozóan.10 A tours-i „csúcs" után azonnal kezdődő minisztertanácson már éles formában jelentkeznek a kormányon belül régóta lappangó s az előző napi minisztertanácson már kirobbant ellentétek. Pétain alkalmasnak látja az időt, hogy idézett „nyilatkozatát" felolvassa. Ennek előzménye az előző — június 12-én, ugyancsak a cangéi kastélyban tartott — ülés, amelyen Weygand is részt vett, és felvetette a fegyverszúnet-kérés szükségességét. Reynaud ekkor még nem annyira az észak-afrikai ellenállás, mint inkább a Bretagne-ba való visszavonulás és onnan történő védekezés, a „réduit breton" mellett érvelt. Az erőviszonyok ekkor — az összes beszámoló szerint — egyértelműen a fegyverszünet ellenzői javára alakultak. Reynaud szerint mindössze egy miniszter támogatta Pétainen kívül a fegyverszünetkérésre vonatkozó javaslatot, és Weygand szerint is csak kettő!11 9 Jeanneney, Jules: Journal politique. (Sept. 39-juillet 42) Paris, 1972. 10

Spears emlékiratai szerint is Churchill válasza: „Nagy-Britannia semmiképpen sem vesztegetné idejét szemrehányásokkal és tiltakozással. De ez nem jelenti azt, hogy beleegyezik egy olyan békébe, amely megsértené a nemrégen kötött egyezményt." (Idézi Bonnefous, i. m. 211.) Aron, Robert: Histoire de Vichy, Paris, 1954. I. kötet 23. és köv. oldalak. Az egymásnak részben ellentmondó források és irodalom alapján is bizonyosnak tekinthető, hogy Reynaud a közös ellenállás folytatásának szükségességét hangsúlyozta mindenekelőtt, és úgy nyilatkozót!, hogy a francia kormány a június 12-i minisztertanácson elvetette a fegyverszünet gondolatát. Erre nagy vita tört ki, a fegyverszünet hívei nem fogadták el az előző napi tanácskozás ilyen értelmezését, ahol szavazásra valóban nem került sor. (Ld. i. m. 24. old., Bonnefous, i. m. 212.)