Századok – 1990
Tanulmányok - Engel Pál: A 14. századi magyar pénztörténet néhány kérdése I/25
PÉNZTÖRTÉNETI PROBLÉMÁK A 14. SZÁZADBAN 37 neveztek, pontosan egyharmad volt: három pondus beszolgáltatott ezüst helyett csak két pondus járt vissza.39 A pénzújítás még működő rendszerét szemléletesen írja le az 1330. évi királyi utasítás, amelynek Ung megyéhez intézett példánya maradt ránk.4 0 Nehogy — úgymond — az országlakosok zaklatásnak legyenek kitéve, az uralkodó általánosan elrendelte, hogy évente a szokott módon csak egy alkalommal legyen beváltás. Megparancsolja tehát, hogy nyomban levele vétele után tartsanak a megyében közgyűlést mindenki számára, és ezen a négy szolgabíró mellé válasszanak négy szavahihető nemest, továbbá vegyenek melléjük a közeli káptalantól vagy konventtől további egy vagy két személyt. A kilenc vagy tíz tagú bizottság tegyen esküt a kamaraispánnak vagy emberének arról, hogy a kivetés alapját „minden részrehajlás vagy csalás nélkül" fogja tisztázni. A feladatuk abban fog állni, hogy megállapítsák a megye teherbíró képességét, és ennek alapján határozzák meg a beváltási teher mértékét. Evégett először is meg kell tudakolniuk (resciant et recipiant) a földesuraktól, bíráktól, illetve falunagyoktól, hány olyan jobbágy van a megyében, aki a földesurának egymaga képes egy márkánál kevesebb, illetve annál több adót fizetni (numerum mansionum hominum iobagionum cuiuslibet, dominis terre in ipso comitatu collectant per se solvent ium ad unant mar cam infra el ultra ad quantumcunque facultatem habentium).4I Ezt megállapítván (rescito et recepto) egy kitűzendő helyen és időpontban megtörténhet az új pénz általános beváltása (generale cambium). Itt az esküdtek jelenlétében fél fertőt fizessenek minden egyes olyan jobbágy után, akinek a földesúri adója meghaladja az egy márkát (de singulis mansionibus sive hominibus predicte facultatis unius marce et non inferioris, sed ulterioris quantecunque). Aki az ilyen vagyonú jobbágyai közül (de suis iobagionibus aliquos dicte facultatis) bárkit elrejt vagy letagad, az büntetést fizet, nevezetesen ő maga (de singulis negantibus) egy márkát, letagadott jobbágya után pedig (a negatis autem) egy fertőt. A fél fertónyi (= 6 pondus) adóösszeget vagy „ezüstben" kell behajtani, vagy régi pénzben (medios fertones argenti vei denariorum antiquorum ). Ha régi pénzben, akkor oly módon, hogy 39 Hóman a lucrum camere fogalmát nem tisztázta kellően. Először még világosan megírta, mi volt a lényege: „több forrásban név szerint is a pénzváltási jövedelemmel azonosnak mondott királyi jövedelem" (PT. 449). Később sajnos eltért ettől, saját magának is sok zavart okozva: „Itt ismételten ki kell emelnem, hogy forrásaink .lucrum camerae'-nek mind az Árpád-, mind az Anjou-korban mindig csak a pénzváltás elmulasztása esetén fizetett rendkívtlli büntetésdíj jellegű 1/2 fertős illetéket, majd a pénzváltási nyereség helyébe lépő egyenesadót, a kapuadót nevezik" (KR. 99, 1. jegyz.). A cambium sajátos értelmét, ti. a törvényes levonással történő beváltást, Hóman egyáltalán nem vette észre. Szerinte (PT. 418) a beváltási haszon még 1323-ban is 100% volt, csak később lett 50%, azonban látni fogjuk, hogy az idézett forráshelyeket félreértette. 40 Dl. 31 216. Kiadta Hóman: KR. 258-259, ahol a 259. o. 15. sorában personaliter helyett persolvant olvasandó. 41 Arra nézve, hogy a telkenként egy márkányi, rendkívül magas adó ekkortájt nem volt elképzelhetetlen, bizonyságul idézhető I. Károlynak az 1332. évi hadiadóról szóló pátense a margitszigeti apácák javára: per totum ambitum regni nostri huiusmodi collectam ... imposuerimus, ut una intégra curia sive mansio, que integrum terragium vei debitum domino terre solvere consuevit, ... unam marcam solvere debeat, ut exinde hominibus exercituantibus stipendia commode elargiri possint (Α. II. 593).
