Századok – 1990

Tanulmányok - Gyáni Gábor: Lakáshelyzet és otthonkultúra a munkásság körében a századfordulón III–VI/355

372 GYÁNI GÁBOR Továbbá: az ágyrajárás nyomorúságán enyhítendő a főváros létesített a VI. kerületben egy ún. népszállót 439 hálófülkével és az V. kerülethen egy ún. népházat 180 hálóhellyel. Végül, 103 lakásos szükség-lakótelepet alakított ki a Vágóhíd utcában.80

Összességében tehát 6200-6300 kifejezetten munkásoknak szánt lakást és hálóhelyet (az utóbbiak száma öt- hatszáz) épített a főváros 1909-et követően (beleértve ebbe az iskolabérletek felmondásával visszanyert lakásokat is). Ez egyúttal azt jelenti, hogy az építkezések csúcsévében, 1910-ben a fővárosi lakásépítkezések több mint a negyedét (28,6%-át), de még a következő két évben is átlag a tizedét a községi hozzájárulás tette ki. A fővárosi közületi lakásépítés ráadásul túlnyomóan a kis, tehát munkások számára készülő lakások építésében jeleskedett; 1910-ben például az egyszobás lakások kétharmadát, a következő két évben is a negyedét-ötödét tanácsi beruházásokból építették.8

1 Foglaljuk ezek után össze a hatósági (állami + községi) lakásépítés század eleji mérlegét, túltekintve immár a szűken vett 1909-1913 közti kampány időszak keretein, s a századfordulótól folyamatosan megvalósuló beruházások egészére kiterjesztve a figyelmünket. Becslésem szerint a fővárosban és a közvetlen környékén (Wekerle) az állami és a községi lakásépítés együttesen mintegy 10 100/10 200 lakást (benne néhány száz ágyat és hálófülkét), valójában közületi bérleményt eredményezett az első világháborúig terjedő időszakban.82

Ε lakásállomány mintegy a kétharmada készült tanácsi-községi beruházásban, és e lakások mindössze egyötöde lokalizálódott bérkaszárnyákban, döntő többsége tehát telepi lakás volt. Ez az aránymegoszlás egyébként közvetlenül fejezi ki, hogy milyen mértékű bérkaszárnya-ellenes hangulat uralkodott a századelőn a politika alakítói körében is. Ε korabeli közvéleményről tájékoztat pl. a Közgazdasági Társaságban 1910 folyamán rendezett vita, ahol a főelőadó Ferenczi Imre (a többség egyetértésétől övezve) többek között kijelenti: „A kisház a magyar nemzeti házforma; a bérkaszárnya bécsi import, a melynek Budapest külső kerületeiben semmi létjogosultsága nincs."83

Vagy idézzünk egy vidéki, ám a korban jól ismert munkáslakás-szakértőt is. „Munkáslakások építésénél... a pavilon- vagy cottage-rendszer a legcélszerűbb. Oly — egyemeletes — házakat kell létesíteni, melyek legföljebb 4, 8, legfeljebb 12 lakásra vannak tervezve."8

4 A cottage jellegű, vagy legalábbis kertes-földszintes, netán egyemeletes családiház-típusú lakások éppúgy, mint az állami-községi bérházak lakásai egyarántolcsóbbak, mint a ráadásul kevésbé komfortos magánbérházak bérleményei. Szerencsésnek és némileg kiváltságosnak érezhette magát az a munkás, aki ilyen hatósági bérlakáshoz juthatott. Pontos számukról csak becslésszerű adataink lehetnek. 80 Schüler Dezső: i. m. 48-53.; Kabdebo Gyula: i. m. 7.; Ferenczi Imre: A lakásügy állása... 850 sk.; Bolgár Elek: Szociálpolitika. In: A 40 éves Budapest. Értekezések a városi közigazgatás köréből. Bp., 1913. 624. sk. 81

Schüler Dezső: i. m. 54. 82 Vörös Károly viszont a teljes hatósági (állami + községi) lakásépítés volumenét 9 ezerben jelöli meg. Vörös Károly i. m. 646. 83

Lakásügyi vita. Közgazdasági Szemle, 1910. 43. k. 136. 84

Schulpe György: i. m. 54.