Századok – 1990
Tanulmányok - Gyáni Gábor: Lakáshelyzet és otthonkultúra a munkásság körében a századfordulón III–VI/355
370 GYÁNI GÁBOR melynek gyakorlati vetületéről alább lesz még módunk szólni. A 90-es években javasolt megoldás egyik fő szószólója, Halász Manó már fel is vázolta az ilyen szövetkezetek pénzügyi működésének a kívánatos mechanizmusát.6 8 Ferenczi Imre, a századelő legtekintélyesebb lakásügyi szakértője és a Bárczy-féle budapesti városvezetés egyik szociálpolitikai kulcsembere viszont azon a véleményen volt ekkor, hogy a helyzeten kizárólag a magántőke beruházásaival lehetne segíteni, és hozzá képest mind a társadalmi (szövetkezeti), mind a közvetlen állami-községi lakásépítő tevékenység csak alárendelt, vagy inkább kiegészítő szerepet tölthet be. A magántőke beruházási kedvének fokozása viszont azt kívánja, hogy előbb átfogó adó-, hitel- és telekpolitika, ill. szociális célzatú városfejlesztés kialakítására kerüljön sor. Ami a községi lakásépítést illeti, ott elegendő a mintaadás szintjén megmaradni, amelyre már eddig is volt példa (ld. később).69 Akadt olyan vélemény is, amely a munkások saját tulajdonú lakásszerzésének az elősegítésében gondolta megtalálni a megoldást. Az ilyen cottage-telepek létesítéséhez azonban — vélte a hozzászóló — arra lenne szükség, hogy megnyerjék az ipari és főként a banki részvénytársaságokat kölcsönök folyósítására.7 0 Nincs elegendő terünk a lakáspolitika tényleges és gondolati mozgásterének az alaposabb bemutatására. A felidézett vita során megfogalmazott alternatív elgondolások, melyek egyúttal a legfontosabb megközelítései is ekkor a munkáslakáskérdésnek, feltétlenül jelzik, hogy a vállalati, a saját tulajdonú és a bérlakásformához hamarosan csatlakozó állami (ill. községi-tanácsi) lakástulajdon milyen egyéb megoldások mellett vagy azok ellenében, s mely célok jegyében vált honossá. Az első, sokáig az egyetlen és a legnagyobb ilyen állami munkáslakásépítető akciót az 1908:XXIX. tc. indította útjára, amelynek nyomán (1927-ig) Budapest és Kispest határán felépült a Wekerle-telep. 1908-1914 között ezen az első „nagyvárosi lakótelepen" (Gergely András) zömmel kétszoba-konyhás lakásokból 3657 épült meg;7 1 a háború évei alatt az építkezés üteme nagyon lelassult, s így 1915-1918 között csupán 303 további lakással bővült a telep, azaz:72 a forradalmakig bezárólag alig kevesebb mint 4 ezer kislakást magában foglaló lakótelep felépítésére került sor. A zömmel (71,3%-ban) földszintes vagy egyemeletes házakból (28%) álló telepen a bérek jóval olcsóbbak, mint a magánbérlakásokban: az 1924-ig érvényben volt bérek az egyszobás lakások esetében csak 160 koronának (!), a kétszobásakban 220-260 koronának feleltek meg.7 3 A törvény betűjéhez hí-68 Aequus: A munkás-lakóházak kérdésében. Bp., 1897. 69 A vitán elhangzott felszólalásán (H. Sz. 1907. I. k. 495.) kívül ld. még A munkáslakás-kérdés címí könyve III. részét. Ferenczi ekkor nem megy túl a '90-es évek Gerlóczy-féle bizottságának az álláspontján. Néhány év múlva viszont, mint Wildner Ödön jobbkeze, maga is a községi lakásépítési program szószólói közé tartozik. 70 Ε nézetet dr. Juha Adolf, az Országos Közoktatási Tanács orvos tagja hangoztatta. H. Sz. 1907. I. k. 495. 71 Gergely András: i. m. 433. 72 Körmöczi Katalin: A fővárosi lakáshelyzet és a „Wekerle" állami munkáslakótelep (1908-1945). I. Folia Historica (F. H.) 8. Bp., 1980. 150. 73 Uo. II. F. H. 9. Bp., 1981. 197.
