Századok – 1990
Tanulmányok - Gyáni Gábor: Lakáshelyzet és otthonkultúra a munkásság körében a századfordulón III–VI/355
LAKÁSHELYZET ÉS OTTHONKULTÚRA A MUNKÁSSÁG KÖRÉBEN 369 hogy az általa ugyanekkor kutatott marosvásárhelyi munkáslakások bérleti díjai hogyan alakultak a bérlemények nagysága szerint. Viszont az általa közölt globális átlag — 100 korona — azt sejteti, hogy ebben az erdélyi városban is a váradihoz foghatóan alacsonyak a lakbérek. Hozzá kell azonban fűzni, hogy a marosvásárhelyi lakások „túlnyomó részében külön konyha sincs", ami egyúttal magyarázat is a szerény bérekre.6 4 Az olcsóbb, ám infrastrukturálisan igénytelenebb, még nyomorúságosabb vidéki városi munkás-bérlemények kisebb mértékben terhelték meg a családi költségvetést, mint a fővárosban: a nagyváradi és az egy korabeli pozsonyi adatközlés értelmében a lakbér a munkáscsaládok jövedelmének többnyire a 15-25%-át emésztette föl, míg a fővárosban többnyire a negyedét-harmadát.6 5 Ráadásul vidéken gyakrabban fordult elő, hogy a munkás a saját házában élt. Bár nincs makroadat az utóbbiak százalékos részesedéséről, de sokat mond, hogy pl. a marosvásárhelyi 260 család több mint az ötöde (21%-a) volt háztulajdonos, miközben országosan az ipari munkásoknak a tizede sem rendelkezett háztulajdonnal. Ezekhez a házakhoz nemegyszer járult kert, sőt mezőgazdasági ingatlan (Marosvásárhelyen a vizsgált lakások 30%-ához), ami jól mutatja a bennük lakó munkások foglalkozási kétlakiságát és agrár eredetét. A zsúfoltság azonban itt kevésbé a nagyszámú al- és ágybérlő jelenlétének, mint a budapestinél több gyereknek a számlájára írandó. Bár vidéken sem ismeretlen az al- és ágybérlés, de miután a munkások között kevesebb a bevándorolt, ezért azok száma is alacsonyabb, akik ilyen módon kénytelenek meghúzni magukat idegen háztartásokban. Ferenczi adatai szerint egyébként 1910-ben 34 ezer ágyrajárót és 171 800 albérlőt számláltak össze a fővároson kívül.66 Azaz: ez a 200 ezres vidéki al- és ágybérlő tömeg kevesebb, mint a duplája a fővárosi tömegnek, ami azért sokatmondó tény. Állami és községi munkáslakás A századelőn vita dúlt a lakáshiány, a lakásnyomor enyhítésének lehetséges vagy kívánatos módjáról és az eszközeiről. Egyetértés jött létre abban, hogy a spontán piaci erőktől nem várható a helyzet lényeges javítása, ám igencsak különböző nézetek fogalmazódtak meg az állam és a község, valamint a társadalom lehetséges szerepvállalását illetően. Egy 1906. során a Társadalomtudományi Társaság szervezésében lezajlott vita jól visszatükrözi a kérdésről vallott felfogások irányultságát.6 7 A vitán Zigány Zoltán főreferátumában az a markáns vélemény nyert kifejezést, hogy a megoldás a társadalom önerején, öntevékenységén múlik. Az előadó szerint új és nagyszámú munkás lakás építése csakis szövetkezeti formában valósulhat meg; e szövetkezeteknek támogatást kell kapniuk az államtól építési telkek jutányos biztosítása, kölcsönök folyósítása és adókedvezmények útján. A munkáslakásépítés szövetkezeti alapra helyezése a kilencvenes évektől propagált eszme, 64 Braun Róbert: i. m. 121. 65 Ágoston Péter - Mártonfy Marczel: i. m. 19. sk.; Gergely András: i. m. 431. 66 Ferenczi Imre: A lakásügy állása... 846. 67 A munkáslakások gyakorlati megoldásához. H. Sz. 1907. I. k. 107-109. és 495-496.
