Századok – 1990
Tanulmányok - Gyáni Gábor: Lakáshelyzet és otthonkultúra a munkásság körében a századfordulón III–VI/355
LAKÁSHELYZET ÉS OTTHONKULTÚRA A MUNKÁSSÁG KÖRÉBEN 367 földszintes bérkaszárnyában... 97 egyén lakik. A házban mindössze csupán három klozett van, vízöblítés nélkül. Egyet a klozettok közül a háziúr bír egyedül. A lakások e vidéken egyablakos szobából és ablak nélküli konyhából állanak..."5 7 S még ezeknek a lakásoknak az évi bére is ritkán maradt 200 korona alatt. Bizonyságul vessünk futó pillantást egy ferencvárosi, a Ferenc körúton álló földszintes épület lakóira és lakásaira, valamint a bérekre az 1890-92-es házbérjövedelem-bevallás alapján.58 A ház 11 lakott lakása közül csupán a tulajdonos használatában lévő lakás volt kétszobás, amely ugyanakkor egy bolthelyiséggel alkotott egységet (lakója egy lisztkereskedő); volt a házban továbbá egy mészárszék is. Az egyszobás (konyhás) lakások egy kivételével mind udvari fekvésűek (!), sőt közülük négy pincelakás. Az utóbbiakat egytől-egyig napszámosok bérelték, a többi lakó között viszont egyaránt találni raktárnokot, cipészt vagy divatárusnőt. Ami a bérösszegeket illeti, a pincelakásokért 100 frt-ot (200 koronát), az udvari bérleményekért 140 frt-ot (280 koronát) kért tulajdonosuk. Igaz, az épület a Körúton állt, ám egyébként semmiben sem ütött el bármely külvárosi munkásnegyed földszintes munkásházától. De vajon hol, milyen térbeli eloszlásban laktak a munkások Budapesten? Részletes és rétegspecifikus szegregációs adatokkal nem rendelkezünk a századelő éveiből, viszont az 1911. évi lakásstatisztika nyomán bizonyítható, hogy Kőbánya és Óbuda a város két legkoncentráltabban munkáslakta közigazgatási kerülete: az egyszobás lakások itteni részaránya egyöntetűen 76-78%, s az évi 200 korona alatti bérű bérlemények is abszolút túlsúlyt itt képeztek. Emellett az V. és VI. kerület kültelkein, tehát a Külső-Lipótvárosban, az Angyalföldön és a volt Podmaniczky (ma Rudas László) utca, ill. a volt István (ma Landler Jenő) utcák közötti részen, továbbá a Józsefváros és a Ferencváros külső részein találunk még masszív munkásnegyedeket. Az utóbbiaknak már zömmel a nagyvárosi bérkaszárnya a jellegzetes épületformája, tehát a drága közművesített telkekre épült sokemeletes (legalább 4-5 szintes), kisudvaros és függőfolyosós háztípus. Ezekben a házakban, melyek egyike-másika valóságos monstrum, a lakások túlnyomórészt udvari tájolásúak, és mivel így hátukkal a tűzfalakra támaszkodtak, gyakorlatilag átszellőztethetetlenek.59 A munkásság lakóhelyi elkülönülésének a mértéke Budapesten azonban nem olyan nagy, mint a korabeli Londonban, Párizsban vagy Bécsben. Fővárosunk sokkal több hasonlóságot mutat Berlinhez abban a tekintetben, hogy a különböző osztályok e két nagyvárosban térbelileg bizonyos fokig keveredtek egymással. Ennek a keveredésnek a megvalósulása a heterogén lakótársadalmú bérház sűrű előfordulása a munkásnegyedeken kívül. Ε bérházak két típusa különíthető el. Az első és gyakoribb típusba azok tartoztak, melyek bérlőtársadalma és lakásállománya a proletár és a kispolgári jelleget egyszerre hordozták. Hadd idézzük fel e típus illusztrálására az Erzsébetváros-i Kis-Diófa u. 7. számú ház példáját az 1902-04 évi ház-57 Alpári Gyula: i. m. 183. 58 BFL IV. 1411. Mayer Lajos gyámsági ügye, 1890. 59 Vörös Károly: i. m. 645. és 647. sk.
