Századok – 1990

Folyóiratszemle - Palla Marco: Az olasz fasiszta rendszerről. Technológiai és interpretációs pontosítások II/339

340 FOLYÓIRATSZEMLE árulta, hogy egy kicsit lihegve folytatja az útját a hatalomba kapaszkodva. Mottója volt a „kitartani". „Az idő nekünk dolgozik", „az idő ellenünk van" - ezek a szokásos refrének a fasiszta vezetők írásaiban, naplóiban, levelezésében. Egyedülálló, hogy mennyire kevéssé alaposan tanulmányozta a tömegek viselkedését a fasizmust „tömegrendszer"-ként interpretáló néhány kutató. Az antifasiszta kritikusok mélyebbre ható elemzést végeztek e tekintetben, amikor differenciáltan analizálták a reakciós tömegrendszer rétegződését és szociális összetételét, mérlegelve a párt, a milícia, a szabadidő-szervezet, a szakszervezetek taglétszámát, megpróbálva kiszámítani vagy felbecsülni a fasizmus „aktív rétegének konzisztenciáját. A tömeg és karizmatikus-cezarisztikus vezetője közötti hierarchikus viszony, amely természetesen nem irányozta elő a szerepek semmiféle megfordítását sem, az olasz esetben megkívánta Mussolininak a pótolhatatlanságát, nem annyira a jelképes figuráét, mint inkább a prózai közvetítőét, a hatalmi felállás konszolidált döntőbíróét és ugyanakkor garantálójáét. Tipikus vonása a rendszernek, hogy az elégedetlenség és a csalódottság kitörésének levezetésére a termelési viszonyokon teljesen kívül álló síkon tett kísérletet, megszervezve az „ellenőrzött rekreáció"-t éppen a szabad időben, miközben a munkaidő a munkaadók kizárólagos kompetenciájába tartozott. A munkapiacot, az ipari viszonyokat, a gyári fegyelmet továbbra is a magánvállalkozók döntései határozták meg, miközben a fasiszta dopolavoro (munkaidő utáni szórakozás) sokkal szélesebb körű részvételt mutatott, éppen e szervezet kevésbé émelyítően politikai vagy éppenséggel agnosztikus jellege miatt. Charles S. Maier jegyezte meg, hogy a fasizmus és a jobboldal mindig inkább a munkahelyen kívül gyakorolt vonzerőt. Amíg a baloldal azt ünnepelte, hogy az ember felszabadul, és megteremtődik egy űj racionalitás a munka világában, a jobboldal a tömegemberhez fordult. A rendszer nagyobb sikereket ért el, a párthoz kötve - a közalkalmazottak szeparált szervezetein keresztül - az államhivatalnoki kar összességét. Az, hogy a belépés (a pártba) jogilag előírt volt mind a karrierhez, mind a nyilvános álláspályázathoz, nem teljesen érvényteleníti a tisztviselőréteg fasizmussal való átitatódása és benső csatlakozása folyamatát, hanem kulcsot ad a „konszenzus" történészének éleseszűségéhez, hogy ne hagyja magát becsapni a harmincas évekbeli fasiszta szervezetek óriási számszerű konzisztenciájától. A rendszer nem engedhette meg magának az önkéntesség luxusát a fiatalok millióinak esetében sem, akiket korosztályok szerint, az iskola, a családok és a katolikus egyház bátorításának lényegbevágó támogatásával toboroztak. A rendszer ereje nem annyira egy központi, különben nem nagyon tartós oszlopon alapult, amilyen az egyetlen párt volt, mint inkább Mussolini szimpatizánsain, a fasisztabarátokon, a támogatókon, akiket lassanként kooptáltak és beépítettek a pártba, de akiknek a támogatása jóval túlment a belépés formális aktusán. Az, hogy a fasiszták 1920-tól 1924-ig a választásokon mindig „blokkok"-ban vettek részt, megköny nyítette Mussolini sikerét, amit az olaszországi parlamentáris demokrácia fejlődésének általános megkésettsége is determinált, de nem kevéssé befolyásolta a PNF arculatát. Ez egyfelől hasznot húzott egy modern konzervatív párt hiányából, amely akadályozója lehetett volna, másfelől fizetett azokért az egyezményekért és megállapodásokért, amelyeket vezetője kötött a párt bármilyen ellenőrzése és ratifikálása nélkül. A PNF taglétszáma tekintélyes, ámbár szabálytalan növekedést mutatott; 1922-ben 200 000, egy évvel később 800 000, majd 1924-25-ben 200 000-rel kevesebb, 1927-30-ban pedig egymillió, majd 1931-ben megint elveszítette tagsága negyedrészét (250 000), ezután - Starace idején - a félig kötelező belépés volt jellemző, amit a leva fascista (fasiszta sorozás) kifejezés is jelzett. Italia contemporanea, 166. sz., 1987. december, 17-35. o. T. F.