Századok – 1990

Történeti irodalom - Deak Ladislav: Zapas o strednu Europu 1933–1938. (Ism.: Ádám Magda) II/324

324 TÖRTÉNETI IRODALOM LADISLAV DEÁK: ZAPAS Ο STREDNU EUROPU 1933-1938. Bratislava, 1986. KÜZDELEM KÖZÉP-EURÓPÁÉRT 1933-1938. Ladislav Deák ismert csehszlovák történész újabb jelentős művel gazdagította a nemzetközi diplomáciatörténeti irodalmat. A szerző kutatási területe a versailles-i Közép-Európa. Figyelmét mindenekelőtt a harmincas évekre koncentrálta. Ε témakörből több monográfiát és számos tanulmányt publikált. A térség, a források alapos ismerete jellemzi Deák eme munkáját is. A korábbi írásaitól eltérően a szerző sikeres kísérletet tett egy szintézis elkészítésére. A könyv komplex képet nyújt Közép-Európa politikai és diplomáciai fejlődéséről. Hatalmas forrásanyag alapján figyelemmel kíséri hat állam: Csehszlovákia, Jugoszlávia, Magyarország, Lengyelország és Románia külpolitikáját, egymáshoz és a nagyhatalmakhoz való viszonyát; felvázolja e politika negatív következményeit. Hagyományos diplomáciatörténeti könyvről van szó. Belpolitikai kérdésekre a szerző csak akkor utal, ha a külpolitikai problémák megértése ezt szükségessé tette. A könyv öt fejezetből áll. Az első fejezet a harmincas évek elején lezajló eseményekről, a nemzetközi erőviszonyokban, a közép-európai kis államok külpolitikájában végbement változásokról szól. A második, harmadik és negyedik fejezét ismerteti a bonyolult nemzetközi eseményeket 1933-tól 1938-ig. Ezek a fejezetek a könyv legsikerültebb részei. A szerző elemzi a négyhatalmi paktumot, a keleti Locarnót, a Hodza tervet, a Rajna-vidék megszállását, valamint a közép-európai államok viszonyát a fenti eseményeket illetően. Sokoldalú képet ad ama folyamatokról, amelyek a versailles-i Közép-Európa válságához, majd likvidálásához vezetett. Az utolsó fejezetet a szerző az Anschlussnak és a müncheni egyezménynek szentelte. Ε fejezetben a szintetizáló és leíró módszer váltakozása - amely a korábbi fejezetekben is megtalálható - erőteljesebben érvényesül. Ez a rész már inkább leíró, mint szintetizáló. A szerző sokoldalúan ábrázolja a közép-európai államok magatartását e két eseménnyel kapcsolatban. Kritikusan vizsgálja Jugoszlávia és Románia - vagyis Csehszlovákia kisantantbeli szövetségesei - politikáját, amely Németországgal való szorosabb gazdasági és politikai együttműködésének kialakítását célozta. Deák elismerésre méltó munkát végzett. Sok íjat tudott adni olyan témáról, amelynek ma már gazdag irodalma van. Stílusa világos, hangvétele higgadt. Fontosabb kritikai észrevételeim: Kutatásaim nem támasztják alá ama nézetet, miszerint Magyarország csak területi revízió ellenében volt hajlandó tárgyalni a kisantant-államokkal. A kormányszintű tárgyalásokon Magyarország először és utoljára a brucki megbeszéléseken (1921. április) vetette fel a területi revízió kérdését. De miután BeneS ezt leghatározottabban visszautasította - s ebben a nyugati hatalmak támogatták - a magyar kormányok az ezt követő kormányszintű tárgyalásokon: 1923-ban, 1924-ben, 1937-ben s 1938-ban a területi revíziói meg sem említették. Gratz, volt külügyminiszter 1938 márciusában a BeneSsel, Hodíaval és Kroftával Prágában folytatott nem hivatalos megbeszéléseken felvetette a területi revízió kérdését, azt, hogy a németellenes összefogás érdekében Csehszlovákia tegyen bizonyos területi engedményeket - amit mindhárom politikus viszsza utasított. A szerző helyesen hangsúlyozza, hogy a közép-európai államok is felelősek a bekövetkezett tragédiáért. Ez a helyes megállapítás talán a legkevésbé a harmincas évekre vonatkozik. (Bár kétségtelen: ha kevésbé is, de érvényes a könyvben tárgyalt periódusra is.), Úgy gondolom azonban, hogy a közép-európai államokat nagyobb felelősség terheli az első világháború után, a párizsi békekonferencián és a húszas években követett politikájukért. Egyrészt, mert eltekintettek az etnográfiai elvektől - s ez a soknemzetiségi államok létrehozásához vezetett. (Hitler maximálisan kiaknázta az abból adódó bel- és külpolitikai feszültséget). Másrészt az adott status quon belül sem voltak képesek egy reális kompromisszumra törekedni. Pedig a húszas évek erre reális lehetőséget kínáltak. A térségben hatalmi vákuum keletkezett. A nyugati hatalmak támogatták az újonnan létrejött államok együttműködését. Tehát kizárólag a kis államokon múlott, normalizálják-e viszonyukat, vagy sem.