Századok – 1990

Történeti irodalom - Nagy Károly: Somsálybánya története 1900–1980 (Ism.: Bellér Béla) II/317

319 TÖRTÉNETI IRODALOM Mindent egybevetve, Nagy Károly műve igen alapos, szakszerű, kiérlelt alkotás, helytörténetírásunk maradandó értéke. Egyben fontos láncszem a szerző tudományos tevékenységében. Kovács Tiborné Ózd város óvodáinak története c. műve a gyermeknevelés igen fontos területének történetét idézi fel. Széles körű irodalom és szűkös levéltári anyag felhasználásával nemzetközi és nemzeti perspektívába állítja témáját. Kimutatja, hogy a manufaktúrából a gépkorszakra való áttérés, a nők és a gyermekek munkába állása és a kisgyermekek felügyelet nélkül maradása hozta létre az óvodát. Az óvodai mozgalom 1816-ban az utópista szocialista Robert Owen által alapított New Lanark-i óvoda példáján bontakozott ki. Magyarországon a reformnemesség támogatta, mégpedig igen hatékonyan. Az első hazai óvodát édesanyjának Krisztina-városi házában „angyalkert" néven gróf Brunszvik Teréz nyitotta meg 1828. június 1-én. Ez a budai óvoda nemcsak Magyarországon volt az első, hanem a Habsburg-birodalom területén is. Az első óvodát Budán, Pesten és a Felvidéken újabbak követték. A pesti óvodáról megjegyezzük, hogy a fele részben még német város óvodája már magyar anyanyelvű volt. Az óvodai mozgalom Brunszvik Teréz fáradhatatlan szervező tevékenysége révén kibontakozott, és az 1891. XV. tc.-ben - sok országot megelőzve - törvényes szabályozást nyert. A törvény értelmében óvodát bárki felállíthatott. Országosan mégis kevés volt az óvoda. Legkevésbé az arra leginkább rászoruló szegény gyermekek nem jutottak be falai közé. A 3-5 esztendős, óvodáskorú gyermekeknek mindössze 15 %a járt óvodába. 1891-ben összesen 759 kisdednevelő jellegű intézmény működött az országban. Borsod megyében összesen 4 526 kisgyermekkel és 5 okleveles óvónővel folyt a nevelés. A könyv ezután tisztázza az 1979-es faluátcsatolásokkal megnagyobbodott Ózd óvodáinak alapítási évét. Jelenleg 51 óvoda működik a város területén. Ezek közül az első világháború előtl alakult 2, a két világháború közt 4; a többi a második világháború után. Az óvodák megszületésüket általában a társadalmiállami összefogásnak köszönhették. Példaképpen az első ózdi óvoda megszületését hozhatjuk fel 1900-ból. Ezt az óvodát az 1885-ben megalakult Ózdi Gyermeksegélyző Nőegylet hozta létre és tartotta fenn, államsegélyes óvodai minőségben. A társadalmi-állami együttműködés a felszabadulás után is folytatódott azzal a különbséggel, hogy a Gyermeksegélyző Nőegylet szerepét a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, a szülői munkaközösség és más demokratikus szervezetek vették át. Az 1948-as államosítás után többször is változott az óvodák gazdája, de ez nem akadályozta az egyre intenzívebbé váló nevelőmunkát. Az ózdi óvodák színvonalas nevelőmunkájának elismerését jelenti, hogy résztvettek az új óvodai Nevelési Program és Rendtartás kipróbálásában. 1984-ben az ózdi óvodáskorú népesség 85 %-a járt óvodába. Ismereteik, szokásrendszerük, neveltségük szintje is tovább fejlődött. A mű ezután közli az 1960-tól kitüntetést kapott óvodai nevelők névsorát és beosztását, aminek csupán lokális jelentősége van. Ez viszont annál nagyobb! Majd az óvodák 1945-1984 közti fejlődését illusztráló statisztikai adatok következnek. Emeljünk ki ezek közül egy jellemző adatot. Az egy óvónőre eső gyermeklétszám a jelzett időben a következőképpen alakult: 1945: 90, 1950: 58, 1960: 36, 1970: 22, 1984: 14. Ezután a könyv egyenkint ismerteti a 21 ózdi óvoda történetét. Ezek a dolog természeténél fogva elsősorban szervezeti adatokat tartalmaznak, és ugyancsak helyi érdekességűek. Olykor azonban országos összehasonlításra alkalmas adatokat is tartalmaznak. Feltűnő például a fluktuáció mérsékelt volta. Volt olyan óvoda, mégpedig Szenlsimonban, ahol 1954-től egészen 1981-ben bekövetkezett haláláig egy óvónő, Varga Lászlóné Tóth Edit látta el a vezetői tisztet. A képesítés nélküli óvónők sem jelentettek súlyos problémát. Külön értéket kölcsönöznek a könyvnek a fényképek és rajzok, amelyek egy óvodamúzeum kialakulását sejtetik. A fényképek - Ivák László és Juhász László felvételei - az óvodaépületeket mutatják be, a rajzok pedig - Kis Sunyi István alkotásai - a ma már alig használt, holott nagyon érdekes, a gyermekek kézügyességét, fantáziáját egyaránt fejlesztő népi játékokat ábrázolják. Ezeknek páratlan néprajzi értékét fölösleges hangsúlyozni. A könyvecskével kapcsolatban nem hallgathatjuk el némi hiányérzetünket sem. Az adatok - elsősorban a szervezeti adatok - halmozása főként az egyes óvodák történeténél gátolja az áttekintést és az elemzést, és monotóniát szül. Amikor azt mondja a könyv, hogy a vallás és az irredenta nagy szerepet játszott a nevelésben (24, 36.), ez kétségtelenül igaz; de ez az igazság nélkülözi a konkrétságot és főként a helyi színeket. Ugyanígy vagyunk a nevelési munkát megnehezítő formalizmussal is. (41.) Az óvodai szerepjátékok (42-43.) és más valóban korszerű módszertani eljárások is megérdemeltek volna egy kis méltatást. Az is magyarázatot igényelne, hogy miért folyamatos és megszakítás-, kitérők nélküli az óvodai nevelés fejlő-