Századok – 1990

Figyelő - Hahner Péter: Új művek a nagy francia forradalomról II/297

302 FIGYELŐ sű, s kevésbé népszerűsítő La Grande Révolution, Piene Miquel-t<5l (Paris, 1988, Pion.). A forradalom egyes eseményeiről, fordulatairól már több feldolgozás jelent meg, ezek közül azonban elenyészően kevés foglalkozik az 1793-94-es időszak eseményeivel, s annál több a forradalom jogi, művészeti és egyéb kulturális aspektusaival. Ezt a sajátos „eltolódást" a kiadott űj életrajzok áttekintése során is felfedezhetjük: a forradalom valaha reprezentatív egyéniségeinek tekintett személyiségeket, Robespierre-!, Marat-t, Saint-Just-öt és Dantont rendkívül elhanyagolták az utóbbi időszakban. Condorcet-ről, Paine-ről, Grégoire-ról és Sieyèsről találhatunk űj életrajzokat, Condorcet-t például a Magazine littéraire egyenesen „az évforduló emberé"vé nyilvánította, űj életrajzok jelentek meg a királyi párról is, aki azonban Dantonról szeretne valamit olvasni, annak meg kell elégednie Wendel 1932-es életrajza új kiadásával. Franciaország nem a terror és a diktatúra, hanem az alkotmányos berendezkedés és a demokrácia képviselőit ünnepli forradalma kétszázadik évfordulóján. Elkészült a forradalom ikonográfiájának legnagyobb szabású összefoglaló műve, Michel Vovelle La Révolution française, omages et récits („A francia forradalom, képek és tudósítások", Paris, 1986-88, Éditions Sociales) című, ötköletes, reprezentatív kiállítású ábra-gyűjteménye. Megindult a forradalmi historiográfia másik nagy adósságának, a történelmi atlasznak az elkészítése is, bár a sorozat első két füzete aligha kelt majd nagyobb érdeklődést: az úthálózat és az oktatás fejlődésének a bemutatására vállalkozott (Atlas de la Révolution française. 1. Guy Arbeliot - Bernard Lepetit: Routes el communications, 2. Dominique Julia: L'enseignement, 1760-1815. Paris, 1987-88, Éditions EHESS). A Privat kiadó önálló sorozatot indított Histoire Provinciale de la Révolution française („A francia forradalom vidéki története") címmel, amelyben 1989 tavaszáig Toulouse környékének, Languedocnak, Poitou-Charentes-nek, Korzikának és Franche-Comténak a történetét feldolgozó művek láttak napvilágot. A Bastille bevételének kétszázadik évfordulóját még tíz éven keresztül követik majd a forTadalom különböző eseményeinek évfordulói, s a francia könyvkiadás minden bizonnyal ezekről is bőségesen meg fog emlékezni. Az évforduló-sorozat könyvkiadásának mérlegét tehát csak tíz-egynéhány év múlva lehet majd a pontosság és a teljesség igényével elkészíteni, bizonyos óvatos következtetéseket azonban máris levonhatunk. Úgy tűnik, a huszadik század közepén uralkodó-gazdaság- és társadalomtörténeti szemlélet helyett napjainkban az ideol-giai, politikai és kulturális megközelítés került az előtérbe. Tovább folytatódik a historiográfiai szemlélet előrenyomulása: számtalan régi kötet látott űj kiadásban napvilágot, sok tanulmányt szenteltek a forradalom történetírásának, s a historiográfiai fejezetek egyre több oldalt foglalnak el az űj összefoglaló kötetekben is. Egyre kevesebben tekintik a francia forradalmat a feudális uralkodó osztily ellen harcoló kapitalista burzsoázia osztályharcának, s ennek megfelelően az Albert Soboul nevével fémjelezhető historiográfiai irányzat képviselői kissé a háttérbe szorultak. A francia sajtóban megjelent cikkek alapján úgy tűnik, hogy François Furet vált a forradalom történetírása legtekintélyesebb reprezentánsává, s alkotói teljesítményét tekintve is el kell ismernünk elsőségét. Egyre nagyobb az egyetértés a francia történetíráson belül abban a kérdésben is, hogy mit kell ünnepelni 1989. július 14-én: nem a háborús szükségintézkedésként bevezetett terror és diktatúra emlékét, hanem az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatát megfogalmazó forradalmat, az állampolgári jogegyenlőség és a politikai demokrácia kibontakozásának évfordulóját.