Századok – 1990

Figyelő - Hahner Péter: Új művek a nagy francia forradalomról II/297

FIGYELŐ 301 szerint Franciaország rettenetes árat fizetett a forradalomért. Mihez képest? A többi európai államhoz képest, amelyek más történelmi úton jártak, s (gy aligha lehet fejlődésüket a a francia fejlődéshez hasonlítani? Vagy egy olyan Franciaországhoz képest, amelynek sikerült elkerülnie a forradalmat? Ennek az országnak azonban megvan az a nagy hibája, hogy nem létezik... Sédillot könyve persze minden történetfilozófiai kifogás ellenére is igen információ-gazdag, érdekes olvasmány, s ha nem tudományos monográfiának, hanem a nagyközönség számára írt „ellenszérum"-nak tekintjük a forradalmat piedesztálra emelő, egyetemes érvényű modellként feltüntető szemlélet ellen, el kell ismernünk, hogy a szerző sikerrel teljesítette vállalt feladatát. A történészek számára azonban sokkal fontosabb olvasmánynak bizonyul majd Florin Aftalion L'économie de la Révolution française („A francia forradalom gazdasága", Paris, 1987, Hachette. 390. 1.) című könyve. A szerző arra vállalkozott, hogy elvetve a hagyományos marxista gazdaságtörténeti interpretáció kiüresedett formuláit (,,...a régi tulajdonviszonyok akadályává váltak a termelés fejlődésének...", „...a forradalom magyarázata a termelési erők és a termelési viszonyok konfliktusában rejlik..." stb., stb.) intézmény-gazdaságtani és ekonometriai szemlélettel összesítse és interpretálja mindazt, amit a forradalom gazdasági problémáiról az újabb gazdaságtörténeti kutatások feltártak. Bemutatja a régi rend gazdasági és pénzügyi válságát, analizálja az 1789-es év gazdasági-pénzügyi helyzetét, majd megvizsgálja a gazdaság és a politika kölcsönös meghatározottságát, az assignaták inflációjának sajátosságait, a forradalmi nemzetgyűlések pénzügyi intézkedéseit, s a forradalmi kormányzat híres „gazdasági diktatúráját". Következtetéseit kötete végén 120 oldalas forrás ismeretekkel támasztja alá. Aftalion szerint a forradalom politikusai, elsősorban politikai szempontokat véve figyelembe, sorozatosan olyan intézkedésekkel próbáltak felülkerekedni a pénzügyi válságon, amelyek csak rövid távon hozhattak enyhülést. Hosszú távon viszont tovább növelték a válságot, s újabb rövid távú intézkedéseket tettek szükségessé. Nem merték erőszakkal behajtatni az adókat, ezért létrehozták a papírpénzt, amelyből olyan nagy mennyiséget adtak ki, hogy az ezzel járó infláció következtében azt a tőkét is megsemmisítették, amelyhez az egyházi javak kisajátításával jutottak. Kialakult a válságból következő inflációval, az ebből következő kontroli-intézkedésekkel, kisajátításokkal, s az ezeket lehetővé tevő terrorral jellemezhető folyamat, amely több későbbi forradalomban is hasonlóképpen játszódott le. Aftalion szerint mindezt nem lehet egy adott osztály érdekeivel, s az ezt képviselő politikával megmagyarázni, „Szakadjunk el attól a nézettől végre, amelyet François Furet a »szereplők szándékai szerinti magyarázatának nevez. Hiszen ha a politikai döntések közvetlen és szemmel látható következményei gyakran összhangban is vannak a deklarált szándékokkal, a távolabbi, összetett és rejtett következmények egyáltalán nincsenek. És a jó történész feladata, akárcsak a jó közgazdászé vagy a jó szociológusé, nem éppen abban áll, hogy megítélje az emberi tettek előre nem várható következményeit?" (254-55. 1.) A szerzőnek a forradalom gazdasági következményeit illetően sincsenek illúziói: „Ha egészében vesszük szemügyre a forradalom és a császárság korát - íija - felfedezhetjük a gazdasági fejlődés jeleit, ezek azonban, arányaikat tekintve jóval csekélyebbek az 1780-as évek gazdasági fejlődésének mutatóinál, s tovább fokozták a lemaradást az akadályok nélkül kibontakozó angliai fejlődéshez képest." (252. 1.) A monográfiák mellett rengeteg új segédkönyv is napvilágot látott Franciaországban. Jacques Godechot La Révolution française - Chronologie commentée („A francia forradalom - Kommentált kronológia", Paris, 1988, Perrin. 389 1.) című kötete a legsikeresebbek közé tartozik. A rendkívül tagolt, áttekinthető szerkezetű kronológiai szócikkeket a szerző olyannyira „feldúsította" kiegészítő megjegyzésekkel, idézetekkel, ábrákkal és térképékkel, hogy akár folyamatosan is olvasható. A „laikus olvasó" sem érzi úgy, hogy száraz adattengeren rágja át magát, s a kötet végén található százoldalas kislexikon segítségével külön-külön is megismerkedhet a forradalom szereplőivel. Godechot műve, mélységét tekintve természetesen nem hasonlítható össze a forradalom legrészletesebb és legmegbízhatóbb kronológiájával, Jean Massin Almanach de la Révolution française és Almanach du Premier Empire („A francia forradalom almanachja", „Az első császárság almanachja", Paris, 1963-65, Club de livre) című köteteivel, amelyek különben az évforduló alkalmából új kiadásban is megjelennek. Különösen, hogy új, összefoglaló, narratív jellegű feldolgozás viszonylag kevés jelent meg. A könyvesboltok kirakataiban két rendkívül reprezentatív kiállítású, a nagyközönségnek szánt, színes ábrákban bővelkedő kötet hívja fel magára a figyelmet (André Castelot: La Révolution française, Paris, 1988, Perrin; Georges Soria: La Révolution française, I—III., Paris, 1988-89, Bordas.), s a valamivel szerényebb kiállítá-