Századok – 1990

Figyelő - Hahner Péter: Új művek a nagy francia forradalomról II/297

298 FIGYELŐ „Bár egy munkacsoport vagy egy irányzat közös alkotásának nem tekinthetjük a lexikont - nyilatkozta François Furet a Magazine littéraire 1988. októberi számában -, azért ki kell mondanunk, hogy munkatársaink között egy sincs, aki a marxista vulgatában hinne (Furet a hagyományos társadalomtörténeti interpretációt nevezi (gy - H. P.), ahogy azt ifjúságom idején tanították, bármennyire is szilárd interpretációja legyen ez a forradalmi eseményeknek, s olyan sincs, aki az ellenforradalmi nézeteket osztaná... A XX. században hajlottak arra, hogy egyetlen osztály feltörekvésére, érdekeire és stratégiájára szűkítsék le a forradalmat. Természetesen ez is fontos dolog, de távolról sem lehet megmagyarázni vele a forradalmi események kimeríthetetlen, kaotikus fejlődését." (18. 1.) Azokról az eseményekról, személyiségekről és fogalmakról, amelyek önálló szócikkel nem rendelkeznek, a kötet mutató-rendszere segítségével tájékozódhat az érdeklődő. Igen érdekesek az egyes szócikkeket követő rövid bibliográfiák: nem a közismert monográfiákat sorolják fel, hanem azokat a kevéssé ismert nflveket, amelyek a szerzők szerint a „kritikai", nem- dogmatikus szemléletet képviselik. Négy ív színes illusztráció díszíti a kötetet, amely minden bizonnyal bekerül majd a forradalom történetírásának „alapművei" közé. Ε lexikon megjelenésével egyidőben került a könyvesboltok polcaira François Furet másik nagyszabású vállalkozása, az Hachette kiadó Franciaország története című, ötkötetes, reprezentatív sorozatának negyedik kötete is, La Révolution - De Turgot à Jules Ferry, 1770-188Ö („A forradalom - T.-tól J. F.-ig", Paris, 1988, Hachette. 517 I.) címmel. Ez a mű sajátos nézőpontból, a francia forradalom kibontakozásának és lezárásának a folyamataként mutatja be az ország történelmének száztíz éves szakaszát. „A francia forradalom 1789-ben tört ki - fejti ki Furet elgondolkoztató elméletét az előszóban -, befejezésének dátuma azonban bizonytalan. Nincs kanonikus lezárása, amerikai módra, ahogy ez olt a nemzet szent frigyládájává váló 1787-es alkotmánnyal történt, s azt sem állítja magáról szovjet módra, hogy meghatározatlan ideig túlélte önmagát. Valahol a kettő között helyezkedik el: szabad és egyenlő egyének politikai testületét kívánta törvényesen megalapozni, akárcsak ugyanabban az időszakban az amerikai forradalom, de állandóan kitolta a vállalkozás határidejét... Meg lehet írni a forradalom rövid történetét is, Robespierre halálával vagy Napóleon hatalomátvételével lezárva. Ezúttal azonban arra vállalkoztam, hogy egy hosszú, több mint száz évre kiterjedő verzióját írom meg, Turgot korától Gambettáéig. Központi eszméje szerint csak a republikánusoknak a monarchisták felett aratott 1876-1877-es győzelme hozta létre Franciaországban azt a rendszert, amely tartósan meghonosította 1789 valamennyi elvét: a polgári egyenlőség mellett a politikai szabadságot is. A francia demokráciának ezt az első századát próbáltam meg felvázolni és értelmezni. Két nagy ciklusból áll... Az első jelenti a szűk értelemben vett francia forradalmat a régi rendtől a napóleoni császárságig... 1814-ben azonban a szövetségesek Európája által legyőzött császárságot egy második eseménysorozat követi, amely újrakezdi az első ciklust. Természetesen új körülmények közepette, de a már lezajlott események gyötrelmes emlékei által meghatározott rendben. Nemcsak a régi rend és a forradalom kerül egymással ismét szembe, hanem azok az ellentétes tradíciók is, amelyek a forradalom során születtek meg: 1789 és 1793, az Emberi Jogok Nyilatkozata és a jakobinizmus, a szabadság és az egyenlőség, a képviseleti kormányzat és a bonapartizmus..." (8-9. 1.) A szerző ezúttal is a rá jellemző élvezetes, olvasmányos és szellemes stílusban tárja elénk gondolatébresztő eszmefuttatásait. Kötetét sok színes ábra, térképvázlat és kronológiai táblázat leszi áttekinthetőbbé. Különösen jól sikerültek az egy-egy nagyobb, történelmi festményt (David: A labdaházi eskü, Napóleon megkoronázása stb.) elemző, a szokásosnál teijedelmesebb, de igen informatív „képaláírások". A bibliográfia minden bizonnyal a szakirodalom rendkívül nagy mennyisége miau maradt ki a kötetből. Kár, hogy az első oldalakon felvázolt családfák még az újkor történelében járatosabb szakemberek számára is áttekinthetetlenül bonyolultnak tűnnek. Ennél komolyabb kifogás is felhozható a kötet ellen: Furet a francia forradalom ideológiai-politikai örökségének a szemszögéből dolgozta fel Franciaország XIX. századi történetét, s ezért már a könyv megjelenése előtti inteijúkban is azzal vádolták, hogy elhanyagolta a gazdaság- és társadalomtörténeti szempontokat. „Ebben bűnös vagyok - nyilatkozta a Magazine littéraire ben. - A francia politikai reprezentációknak és a politikai rendszer labilitásának a történetét akartam megírni... bemutatva, hogyan hatja át a társadalmat a forradalmi eszme... nem, pedig Franciaország történetéi. Ezért szándékosan eltekintettem a gazdaság-, társadalom- vagy technika-történettől." Egyoldalú szemléletének azonban mentsége is van: „Fran-