Századok – 1990
Közlemények - Lukács Lajos: Anglia és a magyar kérdés 1860–61-ben. Mr. Graham Dunlop magyarországi küldetése II/242
254 LUKÁCS LAJOS denciákat veszi sorra, melyek Bécs felől fenyegetnek, hol azokat az eseményeket kíséri beható figyelemmel, melyek éppen ellenkezőleg, balról jelentkeznek. Ebből a nézőpontból elemzi Dunlop mindazon eseményeknek sorát is, melyek végül is elvezettek az 1861. február 26-án kibocsátott, úgynevezett Februári pátenshez. A politikai élet vezetőihez fűződő jó kapcsolatai, személyes érintkezései tették lehetővé, hogy első kézből értesüljön az eseményekről. így többek között közvetlenül báró Vay Miklós magyar kancellártól tudta meg, hogy voltaképpen mi is történt az 1861. február 15-én lezajlott pesti főispáni értekezleten, mely Bécs felé annak bizonyítékául szolgált, hogy a magyar kancellár az 1861. január 16-i leirat gyakorlati érvényesítése érdekében jár el. Viszont az események arra mutattak, hogy Vaynak semmi kedve nem volt ahhoz, hogy határozottabban szembeszálljon az országos hangulattal, melyhez viszont a főispánok is messzemenően alkalmazkodni kívántak - nem óhajtva megyei helyzetük megingását, befolyásuk megtörését. Mindebből következett, hogy a főispáni értekezlet aligha úgy folyt le, ahogy Rechberg kormányelnök óhajtotta: a határozottság, a kemény politika jegyében. Vay báró végül is igen barátságos modorban beszélgetett el a főispánokkal a felmerült problémákról, a megyei határozatokról, az adómegtagadási mozgalomról - mindarról, ami oly nagyon irritálta Bécset. Sőt - miután egyre jobban kiszivárogtak a hírek a készülő Februári pátensről - a főispánok többsége már hangot adott rosszallásának, egyetnemértésének a kibővített Birodalmi Tanács összetételével, funkciójával, az abban való magyar részvétellel szemben. Annak is kifejezést adtak, hogy a készülő országgyűlés ne Budán, hanem Pesten legyen, és oda Erdély, Szlavónia, Horvátország, Dalmácia és Fiume is küldje el képviselőit. Mindebből egész világosan kitűnt, hogy a főispánok - ha nem is kívántak erőteljesebben ellenzékinek tűnni -, de mégis alkalmazkodtak a megyék merészebb követeléseihez, az általánosabb közhangulathoz. Vay báró azt is közölte Dunloppal, hogy a főispánok kívánságaik tolmácsolása céljából felkérték Scitovszky prímást, hogy ez ügyben járjon el személyesen Bécsben.2 6 A szűkebb udvari párt keserűsége a pesti hírek hallatán teljesen érthető volt és annak is meg volt a nyomós oka, hogy az osztrák centralista nagyburzsoázia képviselőjeként fellépő Schmerling hamarosan kulcsemberré vált Bécsben - előkészítőjévé, kidolgozójává a hamarosan kibocsátott Februári pátensnek, mely a hivatalos indoklás szerint egyenesen következett az Októberi diplomából, viszont az illetékesek nagyon is jól tudták, hogy éppen az utóbbi föderalista jellegű tendenciáinak háttérbe szorulásáról volt szó. A centralista politika ismét előtérbe került, szabad kezet adva Schmerlingnek, aki tervei, szándékai keresztezését látta abban, ha Rechberg gróf továbbra is betölti a kormányelnöki posztot. Az utóbbi kapcsolatai a magyar ókonzervatív arisztokráciával, viszonylagos engedékenysége, határozatlansága a magyarországi ellenzéki mozgalmakkal kapcsolatban - a centralisták szemében aligha tűnhettek dicsérendő magatartásnak és érthetően szorgalmazták az uralkodónál Rechberg gróf háttérbeszorítását. A Rainer főherceg elnöklete alatt újjáalakult kormányban ugyan Rechberg gróf továbbra is megtartotta a fontos külügyminiszteri tárcát, azonban igazi kulcsemberré 1861 február elejétől fogva, a Rechberg-kormányban már 1860 de-26 Dunlop Bloomfieldnek, Pest, 1861. febr. 20. (PRO. Foreign Office. Gen. Corr. F. O. 7. 607/8.).
