Századok – 1990
Tanulmányok - Heiszler Vilmos: Hadsereg társadalom külpolitika Közép-Európában a 19. század második felében. Külpolitika és társadalmi berendezkedés II/219
HADSEREG, TÁRSADALOM, KÜLPOLITIKA A 19. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN 237 rendszerek s a bonapartista diktatúrák is kivonták a had- és külügyeket a törvényhozás ellenőrzése alól - vagy úgy, hogy az egész végrehajtó apparátust függetlenítették a parlamenttől (pl. Porosz-Németországban), vagy pedig a Locke által körülírt szférát (ahogy az a dualista Monarchiában végbement, bár igen csekély a valószínűsége annak, hogy Ferenc József Locke hatására védte meg abszolutisztikus jogainak e fontos maradványait). Mutatja Locke generalizálásának jogosságát az a tény, hogy később is előfordul az általa föderális hatalomként leírt kül- és hadügy hatalmi különválasztása (így De Gaulle Ötödik Köztársaságában), s napjaink magyarországi alkotmányvitáiban is felmerült e hatalmi szférák ilyen típusú leválasztásának gondolata.83 A külügyek és hadügyek funkcionális és irányításbeli kapcsolataik miatt erősebben és közvetlenebbül hatottak egymásra, mint a hatalom más ágazatai. A külső védelem eszközeként a kül- és hadügyek koordinálása elsőrendű feladatnak tűnt. Ugyanakkor a hadügy a külpolitikai, diplomáciai aktivitás egyik fontos feltételének is számított: „A diplomáciai tevékenység - legalábbis máig - nem független, mindig kapcsolatban áll a háború feltételeivel."8 4 Különösen így volt az 1849 után, amikor szinte az egész kontinentális Európában a katonai-bürokratikus apparátus túlsúlya érvényesül. 5 A katonai szervezet és a haditechnika fejlődésével a hadsereg egyre komolyabb politikai tényezővé vált, s sajátos szempontjait egyre erősebben igyekezett érvényesíteni - a katonaság eszközből cél kívánt lenni, s ehhez a technokrata jellegű érvelés kedvező bázist adott.86 A háborút ugyan mindig a diplomácia utolsó eszközének tekintették,8 7 a 19. század utolsó harmadában kirajzolódó s egyre inkább stabil tömbök képét öltő európai szövetségi rendszerekben a hadseregeknek elsőrendő szerep jutott: a metternichi-talleyrand-i idők diplomáciai virtuozitása helyett a hadseregek mozgósítási ideje lett az elsőszámú nemzetközi ütőkártya. A „fegyveres béke" éveiben sok katona fejében megfordult: ők tudják igazán, mi a nemzeti érdek, nem a politikusok és diplomaták - feltűnt az előzőekben már felvázolt politizáló katona.88 Megkezdődött a napjainkig tartó eszeveszett versenyfutás a fegyveres fölény megszerzéséért s megtartásáért, melyre már Engels is felfigyelt.89 Volt a katonai gondolkodásnak egy másik jellemzője is: fegyveres béke kora volt ugyan az 1871-1914 közé eső időszak, de mégiscsak béke volt. Ez azt is jelenti, hogy a felhalmozódott katonai potenciál pusztító erejét nem ismerték, nem ismerhették igazán sem politikusok, sem katonák. így a háború - legalábbis 1914 előtt - a nemzetközi politika megengedhető eszközének számított. Kevesen fogták még fel, hogy egy új háború az állig felfegyverzett, s magas szinten iparosított államok között beláthatatlan következményekkel járhat. S ha hozzávesszük mindenhez a század utol-83 1988/89 fordulójának idejéről van szó. 84 Regele i. m. 301. " Lutz, H. Von Königgrätz zum Zweibund. Historische Zeitschrift 1973 : 352-353. 86 Craig i. m. 14-15. 8 Ropponcn i. m. 11. 88 Craig i. m. 281. 89 Idézi Schieder i. m. 320.
