Századok – 1990

Tanulmányok - Heiszler Vilmos: Hadsereg társadalom külpolitika Közép-Európában a 19. század második felében. Külpolitika és társadalmi berendezkedés II/219

232 HEISZLER VILMOS zött, s az egész Monarchiát megrázó magyarországi kormányválság 1905-1906-ban; tudták a porosz haladópártiak és a magyar ellenzéki koalíció vezetői is, hogy „szuverén az, aki a rendkívüli állapotról rendelkezik".66

A hadsereg irányítása körül kirobbant harc elsőrendű politikai jelentőségű harc volt, kimenetele - főleg Poroszországban - az eljövendő fejlődési út szempontjából meghatározónak bizonyult. Engels 1872-ben joggal állapíthatta meg, hogy a porosz-német birodalom a privilegizált tiszti- és hivatalnoki kaszt kezeibe került.6

7

Az alkotmánykonfliktus lezárulta után három sikeres háborút megvívó porosz hadsereg a nemzeti gondolat elsőszámú letételményeseként teljesen kizárta maga fölül az alkotmányos ellenőrzés és irányítás bármi formáját.6

8

Sajátos dualizmus, egyfajta egymásmelletiség jött létre civil és katonai kormányzat között, ami a 70-es, 80-as években egyfajta egyensúlyt is jelentett (az egyensúly eltolódása, majd felborulása, katonai szempontok döntő érvényesülése a bel- és főleg a külpolitikában az I. világháborúban, illetve az azt közvetlenül megelőző időkben következett be).6

9 Ez az egyensúlyi állapot feltételezte, hogy a katonai elit is elfogadja az elkerülhetetlen gazdasági és politikai változásokat, kiegyeztek a tőkés osztály gazdasági és korlátozott térnyerésével, ha az nem érintette a hadsereg privilégiumait.7

„Cserébe" a hadsereg eladdig példátlan dicsőítése kezdődött polgári körökben is. Példaként álljon itt egy idézet Treitschkétől: „A német hadsereg lett kétségtelenül a német egység legelső és leghatékonyabb köteléke, nem pedig - mint ahogy korábban reméltük - a német birodalmi gyűlés."7

1 Legkönnyebben a hadügyi irányítási mechanizmus bemutatásával szemléltethetjük a hadsereg különleges helyzetét Poroszorszában, illetve a császári Németországban. A napóleoni háborúkat követő reformok során létrehozott hadügyminisztérium élén mindig katonák álltak, sohasem polgári politikus. így a közvetlen civil befolyást eleve kizárták. Az 1848-as forradalom bukását követő években, amikor a király alkotmány megadásával próbálta csendesíteni a polgári rétegeket, a kormány - és vele együtt a hadügyminiszter is - rendszeres kapcsolatba került a parlamenttel, bár a kormány parlamenti felelősségét nem iktatták törvénybe. Mindenfajta bonyodalmat kizárandó, kivették a hadügyminiszter hatásköréből a személyi ügyeket (a hadsereg vezérletét az alkotmány eleve az uralkodónak biztosította), melyeket a király katonai kabinetjén keresztül intéztetett. így sikerült a hadsereg irányításával kapcsolatos érdembeli ügyeket kivonni mindenféle társadalmi kontroll alól, a hadügyminisztérium fokozatosan a hadsereg fenntartásával kapcsolatos pénzügyi-gazdasági ügyek intézőjévé, s a parlamenti vitákban a támadásokat magára vonó villámhárítóvá vált. A politikai és katonai jelentőségű ügyek az alkotmányos ellenőrzésen kívüli szférában maradtak.72 66 Idézi Hesus, H.: Der Kanzler und das Heer. Berlin 1964 : 26. 67

Idézi Canis i. m. 20. 688Kehr I. m. 111. 69 Hungtington i. m. 99., Obermann i. m. 102-106. 70Noack, K.-H.: Zum Militarismusbegrifl in der Geschichlsschreibung der BRD. Mililärgeschichle 1977 : 725-731., Förster, G.-Helmert, M. Der preussisch-deutsche Generalstab. Berlin 1966 : 32. 71 Förster-Helmert i. m. 70.