Századok – 1990

Tanulmányok - Bárány György: A liberalizmus perspektívái és korlátai az 1843/44-es országgyűlés vallásügyi vitáinak tükrében II/183

202 BÁRÁNY GYÖRGY a nuncius és Lonovics püspök, a diéta által elfogadott törvény végleges szövegének szerkesztője tudta, hogy az megsérti az 1791 : 27. tc. szellemét és I. Ferenc ama út­mutatását, mely elrendelte, hogy az ortodoxok helyzete egyenlő kell, hogy legyen a protestánsokéval. Lonovics és Metternich azonban egyetértett abban, hogy még na­gyobb baj elkerülése végett szükség van erre a „bizonnyal nem dicséretes aktusra" -ahogy azt a nuncius nevezte s amelyben a magyar püspöki kar egyes tagjai nem kí­vántak közvetlenül részt venni -, akár a karlócai érsek-metropolita kétmillió híve ér­dekében emelt éles tiltakozása ellenére is. Mivel a diéta jelentős része nem bízott az ortodox papságban, az alsó tábla oroszellenes többsége olyan határozatot hozott, hogy a nem egyesült görög egyháznak minden idegen befolyástól függetlennek kell marad­nia. Bár a felső tábla ösztökélésére végül is elvetették ezt a burkolt célzást, az orto­dox főpapok méltatlankodó ellenvetései az új vallásügyi törvénnyel kapcsolatban sü­ket fülekre találtak.58 Lehetséges, hogy az ortodox egyháznak adandó bármiféle kedvezménnyel szem­ben elfoglalt hajthatatlan álláspontjában Metternichet elsősorban az motiválta, hogy csírájában elfojtson mindenféle esetleges együttműködést a magyar protestánsok és Sfi Az ortodox főpapok tiltakozásáról ld. Főrendi Napló 8. köt. 208, 214-16., 330. Különösen Raja­chichra ld. Arató Endre: A nemzetiségi kérdés története Magyarországon. 1-2 köt. Bp. 1960. 2. köt. 195-97., 291-92. 7. jegyzet. Figyelemre méltó József főherceg magatartásának kétértelmű volta és valószfniíleg az alábbi eseményekkel van összefüggésben. Rajachich József metropolita utolsó hozzászólása után lezár­va a tábla vallásügyi vitáját a nádor kijelentette, hogy a megelőző viták során mindvégig az 1791: 26. tc. értelmezéséről volt szó, s így az új törvény „természetesen csak a protestánsok és a katolikusok viszonyá­val foglalkozhat". Máskülönben a főherceg Rajachich megjegyzéseit méltánylandónak és jogosnak tartotta, kifejezte azon reményét, hogy a keleti egyház kéréseit őfelsége támogatni fogja a maga idején, és megígér­te, hogy a maga részről megtesz mindent ennek érdekében, (ld. az 1844. nov. 2-i ülést) Ugyanakkor na­gyon is jól tudta, hogy a vita hosszan foglalkozott az ortodox egyház problémáival, a lelkiismereti szabad­ság elvének alkalmazásával és az összes keresztény felekezet közötti reciprocitás kérdésével, bár a vita fő vonulata valóban a katolikus és protestáns viszony volt. A két tábla külön üzeneteket váltott a nem egye­sült görögök kapcsán, ld. írásai, 2. köt. 443-45., és 523-24. (149. és 164. dokumentum) Vö. még Rendi Napló, 1. köt. 255-60.; Főrendi Napló, 5. köt. 89-109. A dokumentumokból világosan kiderül, hogy 1844 júliusában mindkét ház többsége és maga a nádor is hajlott arra, hogy kiterjesszék a protestánsoknak adan­dó jogokat a görögkeletiekre és az unitáriusokra is. Ld. a 72. jegyzetet és az idevágó szöveget. Hogy to­vább bonyolítsuk a dolgot, hozzátehetjük, hogy a nádor azt is tudta, hogy két nappal az 1844: 3. tc. alap­jául szolgáló királyi határozat előtt, március 23-án született egy másik királyi döntés is 5267 sz. alatt, az ortodox közösségek előző évben benyújtott petíciójára válaszul, mely engedélyezte egy „illir" nemzeti kongresszus megtartását a magyar országgyűlés végeztével. A szerb egyház által szorgalmazott kongresz­szus az ortodox papság képzésével, anyagi helyzetével, ortodox vallási alapítványokkal és az ortodox isko­lák oktatási kérdéseivel volt hivatva foglalkozni. Pontos napirendjét egy „szűkebb bizottság" (cngcs Comi­té) határozta volna meg, melyben a Hofkriegsrat és a magyar kancellária képviselői is helyet foglaltak vol­na, mivel a Délvidék katonai szempontból a Hofkriegsrat fennhatósága alá tartozott. A bizottság kikérte vol­na a karlócai metropolita, azaz Rajachich és József főherceg véleményét is. A különböző hatóságok évekig elnyúló (bár sokszor „nagyon sürgősnek" minősített) hatalmas levelezése után azonban mégsem jött össze a nemzeti kongresszus 1848 tavaszáig, amikor is a forradalmi események váratlan és a magyarok számára kedvezőtlen irányt szabtak neki. Ld. MOL, M. Kir. Kancellária, A 45, Acta Praesidialia, 1847, 280 es. no. 583/Pp. Az 1848: 20. tc. „A vallásról", mely biztosította a bevett vallás rangját az uniláriánus hitnek (de

Next

/
Thumbnails
Contents