Századok – 1990

Folyóiratszemle - Fletcher Katy: A modern amerikai kémregény születése I/174

FOLYÓI RATSZEMLF 175 között számosan vannak olyanok, akiknek elsőkézből származó információik vannak bizonyos eseményekről, emberekről, módszerekről - mivel a CIA munkatársai voltak. A tanulmányíró kiemeli közlilUk William F. Buckleyt és Charles McCarryt, de idézi David Atlee Phillipset, aki maga is kémregényíró, és aki egy 1984-es tanulmányában (Amerikai kémregényírók) további szerzőket említ meg - John Stockwellt, Frank Szeppet, és Victor Marchettit - akik ugyancsak dolgoztak az amerikai hírszerzésnek életUk egy szakaszában. A modern amerikai kémregény kezdetei a 60-as évekig nyúlnak vissza, a hidegháborús korszak második feléig. E. Howard Hunt — talán mondani sem kellene, hogy ugyancsak ex-CIA tag — több regényében szerepelteti Peter Wardot, a rettenthetetlen titkosszolgálati ügynököt, aki több vonásában is erősen hasonlít a műfaj egyik klasszikus alakjához, az Ian Fleming teremtette James Bondhoz. A cselekmények alaptónusa is hasonló: a „jó" (nyugati polgári demokráciák) és a „rossz" (szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió) közötti küzdelem, az előbbi győzelmével. (Zárójelben meg lehet jegyezni, hogy a James Bond-regények annyira túlélték magukat, hogy manapság már inkább a róluk készült paródiák miatt emlegetik őket.) Az időszak regényeiben - általában - a status quo-1 védik a forradalmi változások ellen, azaz nyilvánvalóan konzervatív nézeteket sugalmaznak. A konzervatív világkép mellett még egy fontos jellemzőjük van, amely veszélyessé is válhat potenciálisan: egy olyan hamis világképet közvetítenek (emlékezzünk csak a jelenlegi amerikai elnök egy pár évvel ezelőtt tett nyilatkozatára, melyben Ronald Reagan a Szovjetuniót a „gonosz birodalmának" nevezte), amely hamis reakciókat válthat ki emberekből, csoportokból, sőt talán népekből is a valódi világ által felvetett valódi kérdésekre. Tükröznek és ugyanakkor megerősítenek általánosan - főleg a tudatlanságból és a tájékozatlanságból táplálkozó - elfogadott tévhiteket és előítéleteket: mint George Kennan írta a New Yorker-ben: a műfaj feltehetően hozzájárult az amerikaiak a Szovjetunióval szemben érzett paranoiájához. A helyzet az 1970-es évek második felétől lassan megváltozott. A változás lényege abban látható, hogy az egyoldalú megközelítés egy árnyaltabbnak adta át a helyét és ugyanakkor jótollú írók — a már említett Buckleyn, McCarryn kívül a W. T. Tyler néven író S. J. Hamrick - a műfaj presztízsét is magasabbra emelték. Az egyre több és több információhoz hozzájutó olvasók egyre kevésbé voltak „vevők" a primitív történetekre és szereplőkre: az igényeiket magasabb színvonalon lehetett már csak kielégíteni. W. F. Buckley Who's On First c. regényében megjelenik a volt CIA-főnök Allen Dulles és Dean Acheson volt külügyminiszter is; Marco Polo, If You Can c. művében Gary Powers kémrepüléséről kaphatunk részletes leírást, és mások is, pl. Howard Hunt, ugyancsak megtörtént esetet vesz története alapjául (The Gaza Intercept). Ez utóbbi regény a terrorizmussal foglalkozik, és bár sem Hunt, sem mások, akik ebben a műfajban erről a témáról írnak Amerikában (McCarry, Paul Henissart stb.) nem a terroristák oldalán állnak, de azok nézeteinek ismertetésével - közvetetten - hozzájárulnak ahhoz, hogy az olvasó megismerje a „másik oldalt" is, azokat a kérdéseket és nehézségeket, amelyekkel ellenfeleinek szembe kell néznie. így sokszor elmosódik a korábban egyértelműen meghúzott vonal a „jó" és a „rossz" között, a CIA-ügynökök már nem makulátlan jellemű lovagok, és - még továbbmenve a logikai úton -alapvető politikai dogmákat is megkérdőjeleznek így az írók, vagy legalábbis kételyeket támasztanak az olvasóban az addig vakon elfogadott és tabuként tisztelt elvekben. Természetesen azért a modern amerikai kémregény is alapvetően azt a funkciót tölti be, amelyet elődje az 1950-es, 1960-as években, azaz a nyugati életforma felsőbbrendűségét hirdeti, csak teszi mindezt kifinomultabb formában. Az „üzenet" sokszor így is elég közvetlen, azonnali „fogyasztásra" szánt: a már többször említett Buckley, aki regényeinek hősét, Blackford Oakes-t, időnként önéletrajzi vonásokkal is felruházza, a détente-ot aberrációnak tartja a szovjet-amerikai kapcsolatok történetében, és ezért cselekményeinek időpontját inkább az 1950-es, 1960-as évekből választja. Másrészről viszont újabb változások várhatók a műfaj közeli jövőjében: a technológiai/műszaki kémkedés és az ezzel kapcsolatos történetek egyre nagyobb szerepet kapnak, amint a politikai-katonai konfrontációt is — remélhetőleg -békésebb verseny váltja fel a világ két legerősebb hatalma között. (Journal of Contemporary History, Vol. 22, No. 2 (April 1987). pp. 319-331) M. T.