Századok – 1990

Folyóiratszemle - Pollard Sidney: Megfigyelések a brit ipari régiók dinamikájáról I/168

FOLYÓI RATSZEMLF 169 indusztrializálódtak. A vesztesek közé tartozott az ipari forradalom korai szakaszának három igen jelentős területe: Shropshire, Észak-Wales és Cornwall. Mindhárom fénykora a 18. század második felében kezdődött, és hozzávetőlegesen egy évszázadig tartott, majd hanyatlásnak indultak. Shropshire-ben a vasipar, Észak-Walesben a pamutipar, Cornwallban a gépipar korai központjai alakultak ki. Míg az elsőként említett régió az utóbbi években újra iparosodik, a másik két terUlet ma elsősorban üdülőterületként jelentős. Glasgow és a Clyde-völgy, Newcastle és környéke (Északkelet-Anglia valamint Manchester Lancashire-rel azonban olyan, már az ipari forradalom idején is számottevő szerepet játszott régiók, amelyek ma is vezető iparvidékeknek számítanak Nagy-Britanniában. A 18. század közepén még szegény terület volt Glasgow és a Clyde-völgy. Sehol sem láthatóak annyira a gazdasági fejlődés egymás után következő szakaszai, mint ebben a régióban, amely az északamerikai gyarmatokról importált dohány közvetítőkereskedelme révén emelkedett ki először. Az 1770-es évek közepén Skócia a brit dohánykereskedelem felét bonyolította le, s ennek szinte egésze Glasgowba összpontosult. Az amerikai függetlenségi háború e kereskedelem katasztrofális összeomlását hozta. A kereskedők azonban időközben nyereségükből széles ipari bázist építettek ki, amelyen a második expanziós szakasz nyugodott. A feltörő régió rendelkezett a szükséges természeti adottságokkal (ércek, szén, vízienergia stb.). A fellendülés két fő pillérét a szénbányászat és a pamutipar jelentette. Utóbbi termelése ugyan nem érte el Lancashire szintjét, de a 19. század végéig technikailag azonos szinten állt vele. A harmadik szakaszban a vasipar vált vezető szektorrá. A múlt század közepén Nagy-Britannia első számú vasipari régiójává fejlődött ez a terUlet. 1847 és 1865 között az ország vastermelésének közel negyedét adta, ezután azonban részaránya erősen csökkent, s szinte kihalt a pamutipar is. Ennek ellenére az első világháborút megelőző negyven évet tekinthetjük a régió gazdasági csúcsidőszakának, amit a hajógyártás és a gépipar gyors fejlődésének köszönhetett. Itt építették a világháború kezdetén a világ hajókapacitásának 18%-át (ezek között a legnagyobb személyszállító gőzösöket és csatahajókat). A termelés bővítésének elmulasztása volt az, ami a következő évtizedekben súlyos következményekkel járt a skót iparvidék szempontjából, s csak az utóbbi években figyelhető meg az újabb - immár az ötödik - ipari fellendülés. Newcastle és Északkelet-Anglia más vidékei évszázadokig kulcsszerepet töltöttek be London és az ország partvidékeinek szénellátásában. A 18. század elején olyan gyorsan fejlődött itt a bányászati technika, hogy a bányák és berendezéseik (szállítóeszközök, gőzgépek) a brit ipar akkori legnagyobb tőkekoncentrációját képviselték. Az olcsó szénre települve alakult ki a Tyne partján több nagy jelentőségű iparág. Vegyiüzemek, üveggyárak, acélművek létesültek. A bányászat egy sor jelentős technikai innováció bázisa volt. Alagutakat, hidakat igényelt, s az első itt felépült sínhengermű piacát is jelentette. Itt indult be a világ első gőzüzemű vasútja (1825). Az iparvidék kiterjedése egyre nőtt, s a szénbányászat termelése a 19. század közepén már 10,5 millió tonna volt (a száz évvel korábbinak tízszerese). Ekkor azonban bizonyos fokú stagnálás következett be. Összefüggött ez a szénkereslet csökkenésével: vasúton máshonnan is olcsón Londonba szállították a tüzelőanyagot. A régió második felfutásában szintén szerepe volt a szénnek: Durhamben új, olcsó szenet kínáló mezőt tártak fel. Az értékes vasérc felfedezése egy újabb súlypont, a vas- és acélgyártás, valamint az ehhez társuló hajóépítés és gépipar kialakulását is elősegítette. Itt létesültek az ország legfejlettebb technikát alkalmazó kohói. A régió sajátos jegye volt legjelentősebb iparágainak szoros összekapcsolódása. A legtöbb gyáros tudatosan növelte termelését. Lancashire déli részét - a határos területekkel (Cheshire) - rendszerint a brit Ipari Forradalom bölcsőjének tartják. Az átalakulás vezető szektora a pamutipar volt, aminek kialakulásához a földrajzi és klimatikus tényezők kedvező feltételeket teremtettek. A pamutfonál előállítása számára előnyös nedves levegő, a gazdag vízhálózat, a szénkészletek, a privilegizált városok és céhek hiánya egyaránt elősegítette az iparosodást. A lakosság a mezőgazdasági termelés mostoha körülményei miatt - a kedvező adottságokat kihasználva - korán elkezdett háziiparral foglalkozni, ami terjesztette a piaci gondolkodásmódot. A vezető pamutipar mellett más iparágak széles palettája keletkezett — részben a textilipari igények kielégítésére (vegyipar, gépipar). 1801-ben már a lakosság 36%-át foglalkoztatta a pamutipar, melynek klasszikus találmányai jórészt erről a vidékről származnak. Ennek a régiónak - eltérően az előbbiekben részletesen ismertetett másik kettőtől - a fejlődés későbbi szakaszában már nem voltak jelentősebb természeti előnyei vezető iparágában, hiszen a nyersanyagokat jórészt ide is importálták. A tömörülés azonban az úgynevezett lavinaeffektus előnyét biztosította számára más, egyedi alapításokkal szemben. A di-