Századok – 1990

Folyóiratszemle - Ilardi Vincent: Keresztek és zárójelek: reneszánsz pártfogók és kódolt ajánlólevelek I/164

FOLYÓI RATSZEMLF 165 kérte, adná meg pontos instrukcióit, milyen mértékben támogassa ezeket a pápa és a bíborosok előtt, mert ezzel sok felesleges fáradozástól kímélné meg úgy őt magát, mint a kollégiumot. Sforza kevéssel korábbi levelében írta követének, hogy a pápával való jó viszonya arra bátorítja alattvalóit, hogy még több ajánlólevelet kérjenek tőle. Calcaterra tanácstalan sürgetésére úgy válaszolt, hogy államUgyekben külön jelzés nélkül, a parancs szellemében azonnal cselekedjék; az ajánlóleveleket viszont ossza három csoportra: azok, amelyeken a herceg aláírását „SSS" követi, erős támogatást érdemelnek, az „SS" közepeset, a jeltelenek semmilyent. A „subscripsi" rövidítésjelének ügyes használata kevésbé volt feltűnő, mint az aláírás előtti keresztek. De Calcaterrától is emberfeletti ügyességet követelt az „S"-ek nélküli pártfogoltak türelmetlenségének csillapítása. Az „SSS", illetve a jeltelen levelek vizsgálata fényt derít Sforza valódi vagy színlelt patrónusi szándékaira a pápai udvarnál, de arra is, hogy a diplomáciai szokásokkal ellentétben római követének elsőrendű feladata a kinevezések kieszközlése volt. Titkosan jelzett leveleket írt Guillaume d'Estouteville bíboros, roueni érsek is Sforzának egy pápai írnok lombard egyházi tisztségbe emelésének ügyében. Azt is megemlítette, hogy számos kliense folyamodik a milánói udvarhoz, de a kinevezésre ajánlottak levelei közül a herceg csak azokkal foglalkozzék, amelyeken a bíboros aláírását csúcsos zárójelbe foglalták. D'Estouteville VII. Károly rokona és a francia-milánói szövetség ösztönzője volt, az egyik legbefolyásosabb személy a bíborosi kollégiumban, aki fejedelmeket túlszárnyaló pompában élt kedvenc tartózkodási helyén, Rómában. Nem tudni, a kódrendszer a saját ötlete volt-e vagy Rómában sajátította el, de tény, hogy kancelláriájában itáliai humanistákkal dolgoztatott, akik úgy vélték, „gazdájuk inkább olasz, mint francia". III. Callixtus pápasága alatt két „SSS"-levél is ajánlotta, hogy Milánó jelöltjei nyerjék el a bíbort. A vörös kalapért folytatott küzdelem mindig igen heves volt a fejedelmek körében, akik ezáltal képviseletet nyertek a kollégiumban, és befolyásolhatták a pápaválasztást. Törekvéseiknek maguk a bíborosok és a pápai nepotizmus vetett gátat. 1456-ban Sforza jelöltjei közül csak a paviai püspök lett bíboros, de 1460-ban sikerült egy másikat is bejuttatni a kollégiumba. De a fejedelmek számára ugyanilyen fontos volt az is, hogy valós vagy vélt ellenségeik ne kerülhessenek ide, nehogy később egy barátságtalan pápával találják szemközt magukat. Guglielmo de Montferrat testvérét szerette volna bíborossá kreáltatni, s ez súlyos gondot okozott Sforzának. Guglielmo az egyik legjobb condottiereje volt, az öcs, Teodoro közismert franciabarátsága azonban ekkor már ellentétben állt Milánó politikájával; Teodoro esetleges pápasága pedig komoly nehézségeket okozott volna a hercegségnek. Sforza a szokásos módon intézkedett: Teodorót a legmelegebben ajánlotta II. Pius figyelmébe és hőn kérte, helyezze a bíborosi kalpagot fejére; rezidensének azonban megírta, hogy értesítse a pápát a jelölt személyéről és saját meggyőződéséről, miszerint Teodoro franciább a franciáknál. Pius pápa osztotta Sforza franciaellenes érzelmeit, és a Rómába bolondított Teodoronak kegyesen megígérte, hogy kérelmét, alkalmas időben feltétlen megfontolja, de „a kardinálisokat könnyebb megnyerni nem nemesi származású jelöltek támogatására". A reneszánsz-pártfogás kutatói számára mintaértékű ez az eset: ha Sforza titkos utasítása nem maradt volna fenn, a diplomáciai levelezés alapján azt gondolhatnánk, mind a herceg, mind a pápa Teodoro de Montferrat kinevezéséért küzdött. Sforza 1456-ban, II. Pius megválasztásakor hasonló módszert alkalmazott. Amikor saját jelöltjei kiestek a versenyből, célja az volt, hogy az új pápa előtt nyilvánvaló legyen Milánó támogatása. Követének „SSS" jelű levelet küldött, amelyben a leendő pápa nevét üresen hagyta. Az olasz bíborosok akkor álltak hirtelen Enea Silvio Piccolomini pártjára, amikor már d'Estouteville győzelme fenyegetett; a rezidens ekkor szúrta be nagy sietve a hercegi iratba a korábbi Sforza-levelezésben fel sem merült sienai Piccolomini nevét. A fejedelemnek legfőbb lelkiatyjuk megválasztása mellett testük orvosaira is gondjuk volt. Ebben a korban, amikor minden hivatás területén a legtehetségesebbekért versengtek, a hatalmasok mindent elkövettek azért, hogy a legtudósabb orvosokat nyerjék meg maguknak. A norciai Benedetto Reguardati 1438 óta szolgálta Sforzát. Híre oly nagy volt, hogy a legnagyobb családok könyörögtek érte: Cosimo de Medici, aki szerint ő volt kora legjobb orvosa, nem engedte, hogy helyi medikusok kezeljék, inkább várt, míg Reguardati meg nem érkezett. Reguardati Sforza jóságos követe lett, akit gyakorta küldött orvosi misszióba baráti udvarokhoz. A döbbenet moraja söpört végig Milánón 1451-ben, amikor Reguardati kijelentette, Firenzében szeretne tanítani s folytatni orvosi gyakorlatát - itt dolgozott, mielőtt Sforzához szegődött —, és ajánlólevelet kért. Sforza ezt nem tagadhatta meg attól az embertől, aki kezében tartotta az ő és családja egészségét, így hát mindjárt két levelet is írt. Az egyikben Cosimo tudomására