Századok – 1990

Folyóiratszemle - Ilardi Vincent: Keresztek és zárójelek: reneszánsz pártfogók és kódolt ajánlólevelek I/164

FOLYÓIRATSZEMLE VINCENT ILARDl KERESZTEK ÉS ZÁRÓJELEK: RENESZÁNSZ PÁRTFOGÓK ÉS KÓDOLT AJÁNLÓLEVELEK Fejedelmi mecenatúra és pártfogás volt a reneszánsz éltetőereje. A patronátusról szóló terjedelmes irodalom, nyilvánvaló okokból, mindeddig nem foglalkozott egy érdekes jelenséggel, a pro formaajánlással, vagyis azokkal a látszólag hiteles ajánlólevelekkel, amelyek őszintén lelkes támogatása ellenére a jelölt sohasem érte el célját. Ezek a levelek autentikusak, olyannyira, hogy legtöbbször az ajánló saját kezűleg írta alá őket; ám titkos jelek, kódok — vagy éppen ezek hiánya - adták a címzett tudtára, milyen buzgósággal kell eljárnia a szuperlativuszokban magasztalt jelölt ügyében. A formális ajánlólevelek elkülönítése azért nehéz a 15. századi fejedelmi levelezés - különösen Itáliában — óriási tömegében, mert a fejedelmi pártfogó követeivel vagy képviselőivel jó előre, s többnyire szóban állapodott meg a jelek értelmezéséről. Kulcs hiányában pedig csak hipotézisekre hagyatkozhatunk. Ez az úttörő tanulmány a milánói Állami Levéltárban őrzött Sforza-levelezés (Archivio Sforzesco Ducale, Registri delle Missive) vizsgálatából von le olyan megalapozott feltételezéseket, amelyek nemcsak a reneszánsz pártfogás, hanem a fejedelmi politika további kutatása szempontjából is jelentősek. Alig három hónappal hatalomrakerülése után, 1450 júniusában Francesco Sforza megírta V. Miklós pápának, hogy a hercegsége területén fekvő egyházi javadalmak betöltéséért számtalan ajánlólevelet kérnek tőle, melyeket nem tud vagy nem akar megtagadni, és felhívta a pápa figyelmét, hogy ezek közül csak azokat az ajánlóleveleket méltassa jóindulatú megfontolásra, amelyeken aláírását kereszt előzi meg. A jel titkos: csak Sforza és a pápa tud róla; a kellemetlenségeket így mindkét részről elkerülhetik. A formális ajánlóleveleket nem Sforza vagy a reneszánsz fejedelmek találták fel. Bizonyára minden időkben létezett, amikor az ajánlást kérők özönével szemben a hatalmasoknak nem állt rendelkezésükre olyan gyors és megbízható távközlési eszköz, mind például a telefon. Valódi szándékaikat titkosan, de bonyolult kódrendszer kitalálása nélkül kellett továbbítaniok, amelyhez inkább a diplomáciai levelezésben folyamodtak. A keresztek vagy bettiszimbólumok ezt szolgálták. A patrónus önvédelemből cselekedett: nem akarta kiábrándítani és maga ellen fordítani a támogatását kérő, benne bízó reménykedőket, hanem ennek terhét a címzettre hárította, kinek együttműködésére barátság, vagy még inkább kölcsönösség alapján számíthatott. Az ajánlólevelek túlnyomó része egyházi javadalomért folyamodik a pártfogolt számára, azaz a pápához, a kinevezések és kegyek legfőbb osztogatójához szól. Nemcsak Milánóban, hanem egész Európában a római levelezés átlagosan több mint felét teszik ki az egyházi javadalmakra pályázó ajánlólevelek. Sforzának 1447-1458 között a várkapitányokhoz intézett titkos utasításaiból kiderül, milyen bonyolult rendszer alapján tájékoztatta hivatalnokait. A jelszó mellett a várkapitányoknak a pecsét formájának, méretének, színének (zöld, vörös, fehér), mintájának (fa, kígyó, asszony, öregember) és a herceg saját kezű aláírása körüli jelek jelentésével is tisztában kellett lenniök, hiszen még a bíborszövet kiutalása, ez a fejedelmi ajándék is államtitok volt, lévén hogy túlságosan sokan folyamodtak érte. Csak azok kaphattak belőle néhány véget, akiknek ajánlólevelén az aláírás alatt kétszer szerepelt a „subseripsit"formula. A herceg semmiképp sem akarta megtagadni kegyeit - vagy legalább annak látszatát - a kérelmezőktől, mert természetszerűen arra törekedett, hogy megkedveltesse magát, másfelől pedig az új uralkodó presztízsét növelte, ha befolyásos és készséges pártfogó színében tűnt fel. Ezzel azonban a folyamodványok valóságos áradatát zúdította magára, míg a döntés felelősségét mindegyre másokra ruházta. 1455-ben Giacomo Calcaterra, a herceg követe a pápai udvarnál, a milánói ajánlólevéllel felszerelt - és tartalmával tökéletesen tisztában lévő - kérelmezők nagy számáról panaszkodott Sforzának és