Századok – 1990

Történeti irodalom - Rózsa György: Tudományok és művészségek szeretete (Ism.: Czirok Mária) I/149

149 TÖRTÉNETI IRODALOM sugár; akkor én is meg vagyok győződve arról, hogy a lojalitás némi tekintetben akadállyá is válhatik". S arra szólította fel a házat: „vegye komolyan fontolóra, ha vajon nem érkezett-e már meg azon végpercz, melyben a nemzet azon legutolsó s legelszántabb önvédelemre szorult, melynél a törvényességet nem képes, de nem is köteles tartani." A továbbiakban Mavius Pázmándy gazdasági nézeteit ismerteti, utalva az önkéntes adózást kezdeményező, s a Védegylet Komárom megyei fiókjának megszervezésében játszott meghatározó reformkori szerepére. A nemzetiségi kérdésben befelé mérsékelt patriótának, kifelé nem soviniszta, csak nacionalista politikusnak minősíti. A legeredetibb megállapításokra Pázmándy művelődéspolitikai nézeteinek elemzése során, azok filozófiai forrásainak (mindenekelőtt Hegel, Welcker és a történetíró Weitzel hatását hangsúlyozza) feltárásával jut el. Külön alfejezetben foglalkozik Pázmándy 1848. január 29-én, Windischgrätz felszólítására készített memorandumával, melyben a „kiegyezés-gondolat" keletkezésének fontos korai dokumentumát ismeri fel. Pontról pontra haladva veti össze az 1867. XII. tc.-kel, és megállapítja: annak ellenére, hogy az együttmúködés lehetősége Deákkal teljesen kizárható, a két szöveg alapvető egybeeséseket tartalmaz. Mindkettő az összmonarchia fontosságát állítja a tervezet középpontjába; elveti az összbirodalmi gyűlést és minisztériumokat; ugyanakkor a közös ügyek gyakorlására közös miniszterek kinevezését és a két országgyűlés által kiküldött bizottságok felállítását javasolja. Bizonyos vonatkozásokban Pázmándy tovább is lép a megvalósuló kiegyezésnél - emeli ki a szerző-, amikor a nemzetiségi ellentétek feloldása érdekében kész elfogadni Horvátország, Szlavónia és Erdély különállását. Kutatásának eredményeit mintegy összegezve Mavius a magyar politikai élet „bal és jobb terrénuma" között jelöli ki Pázmándy helyét. A forradalmi radikalizmustól magát következetesen elhatároló, a törvény és az alkotmány talaján álló ún. „harmadik erő" kulcsfiguráját tiszteli benne, akinek jelszavával: „mérsékletben rejlik az erő" (ezt az 1848-as események sajnos semmiben nem bizonyították!), és mottójával: „a teoretikus tanok alkalmazhatóságát a praktikus élet alapján kell megmérni", feltétel nélkül azonosul. Az igen alapos forrásfeltáró munkát végző szerző azonban arra nem keres választ: mi a teendő abban az esetben, ha az alkotmányos rendszer létrehozását, ill. törvényes működtetését az idegen elnyomó abszolutizmus lehetetlenné teszi? ErdSdy Gábor RÓZSA GYÖRGY „TUDOMÁNYOK ÉS MÜVÉSZSÉGEK SZERETETE" Budapest, Akadémiai Kiadó, 1986. 165 I. Rózsa György, az akadémiai könyvtár igazgatója, tizenkilenc, korábban már megjelent tanulmányát gyűjtötte egybe ebben a kötetben. Az első három az MTA Könyvtára történetét rajzolja meg, felvillantva a 160 éves múltat és a jövő perspektíváit. Történelmi visszatekintésében az Akadémia 1949-ben történt átszervezéséig kíséri nyomon a könyvtár kialakulását és fejlődését. 1826-ban, néhány hónappal a Magyar Tudós Társaság megalakulása után Teleki József, a Társaság akkori elnöke apai örökségét, a 30 000 kötetes családi könyvtárat ajánlotta fel „a nemzeti nyelv előmozdítására és a tudományok művelésére". Ezt az aktust tekinthetjük az Akadémiai Könyvtár megalapításának. A fővárosban ekkor két könyvtár működött, az 1635 óta fennálló Egyetemi Könyvtár és az 1802-ben, Széchenyi Ferenc által alapított Nemzeti Múzeum Könyvtára, de más volt a feladatuk. A Teleki felajánlásából megszületett könyvtár elhelyezésére még nem volt lehetőség, így a gyűjtemény a család Szervita téri házában maradt, de az állomány gyarapítása ettől függetlenül megkezdődött. Kódexek, kéziratok, értékes különgyűjtemények kerültek ekkor a könyvtár birtokába. 1832-ben megindult a cserekapcsolat a külföldi akadémiákkal. A kötet címéül választott sor is a Magyar Tudós Társaság 1833-as kiadványcserét ajánló levelében szerepel. Az Akadémiai Könyvtár 1844. december 23-i megnyitására írta Vörösmarty Mihály „Gondolatok a könyvtárban" c. versét. A könyvtár szakmai fejlődése a kiegyezés után lelassult, és elmaradt a nemzetközi színvonaltól. Az első világháború és az utána következő évek során pedig mélypontra jutott. Fűtési gondok miatt az olvasótermek a téli időszakban zárva maradtak, az Akadémia általános elszegényedése pedig maga után vonta a személyzet létszámának