Századok – 1990

Történeti irodalom - Marienburg Lucas Joseph: Geographie des Grossfürstenthums Siebenbürgen (Ism.: Miskolczy Ambrus) I/142

142 TÖRTÉNETI IRODALOM fel a figyelmet, ugyanakkor a felszabadító háborúk jelentőségét - s mindazt, amit ez hosszabb távon a magyarságnak jelentett - öntudatlanul is elhomályosította. Mindezt leginkább a magyar köztudat sínylette meg. Tankönyveink s a népszerűsítő irodalom olyan megkövesedett nézeteket helyezett el a magyar történelmi tudatban az országot gyarmatosítani akaró Habsburgokról, akik tiizzel-vassal pusztították a magyarságot, amelyek még évtizedekig hatni fognak. Ezen idejét múlt felfogás felszámolásában tölt be úttörő szerepet a „Hungaria eliberata". A kötet nemcsak mondandójában tartalmas, hanem a különösen szép kiállítású alkotások közé is tartozik. A szöveget rengeteg korabeli ábrázolás egészíti ki, amelyek között jól megférnek a stilizált illusztrációk is. A „Hungaria eliberata" remélhetőleg például fog szolgálni az elkövetkező évek történeti kiadványaihoz. H óv ári János LUCAS JOSEPH M ARI EN BURG GEOGRAPHIE DES GROßFÜRSTENTHUMS SIEBENBÜRGEN NACHDRUCK MIT EINER EINFÜHRUNG (HERAUSGEGEBEN VON ERNST WAGNER) Böhlau Verlag, Köln Wien 1987. I-U., 248, 453 I. AZ ERDÉLYI NAGYFEJEDELEMSÉG GEOGRÁFIÁJA Az erdélyi országismereti irodalom egyik legfontosabb terméke Marienburg 1813-ban megjelent, kétkötetes műve. Utánnyomásával Ernst Wagner, aki rövid bevezetést írt, kordokumentumot ad az olvasó kezébe. Szerzője tankönyvnek és a hazájába látogatók számára útikönyvnek szánta milvét. Célját -úgy tűnik a mából visszatekintve — elérte. Ilyen könyvet olvasni olyan, mintha alaposan megszervezett körutazáson vennénk részt, ahol a cicerone monoton, de elmaradhatatlan magyarázatát megszakítja egyegy érdekes látvány a tájból, felvillan a társadalmi és gazdasági élet egy-egy izgalmas mozzanata, egyegy pillanatra hús-vér emberek lépnek elénk. Mint minden könyvritkaság közrebocsátásával, úgy ezzel is csak nyer a tudomány, bár a jövő a jól kiválasztott lényeges mozzanatok megvilágítására vállalkozó helytörténeti és regionális vizsgálódásoké, amennyiben lehetőség nyílik ezekre. Addig is a Marienburgéhoz hasonló országismereti statisztikai munkákat még sokáig forgatják a történészek — jól vagy rosszul. Az egyik legnagyobb erdélyi historikus, Friedrich Teutsch, máig a legjobb szász történelem szerzője, bizony elnézte a Marienburg által közölt 1798-i brassói iparosösszeírást, amikor a céhes iparosok létszámához hozzáadta a bolgárszegi román zsinórkészítő családok létszámát, és a végösszeget az 1840-es évek egyik iparosösszeírásával vetette össze, és miután ez alacsonyabb volt, mint a korábbi, így illusztrálni tudta a hanyatlást, holott az ipari termelés és a külkereskedelmi forgalom adatai növekedés és fejlődés mellett szólnak. (Teutschot mentse az, hogy jobban szerette a középkort, mint ami utána következett, hiszen ez a szász gótika árnyékában már hanyatlásnak tűnt. Persze azok számára is lehet mentséget találni, akik félévszázad múlva kritikátlanul átvették ezt az adatot...) De mindez nem Marienburg hibája: míve súlyát jelzi. A továbbiakban éppen ennek érzékeltetésére szeretnénk néhány eddig ismeretlen mozzanatot felvillantani az erdélyi tudós életéből és annak történetéből, ahogy milve napvilágot láthatott. Tragikus sors, értelmiségi sors jutott Marienburgnak osztályrészül. A mából visszatekintve, látszólag siker mellett szólnak az életrajzi adatok. Jénában végezte egyetemi tanulmányait, tagjává választotta a Goethe elnöksége alatt múlcödő jénai ásványtani társaság, miközben a brassói lutheránus gimnázium rektora lett. Több-kevesebb sikerrel még az oktatást is némileg megreformálhatta. Az anyagi gondoktól azonban ő sem tudott megszabadulni, pedig 1810-ben Bánffy György gubernátor is sürgette a brassói főbíróhoz intézett leiratában, hogy a „közjó" érdekében a kommunitás emelje a tanárok fizetését. Marienburg kérte erre, miután, úgy látszik, egy évvel korábban a honvédelemről szóló történeti eszmefuttatásával megnyerte a gubernátor jóindulatát. És a fényűző háztartást vezető főúrra hathatott az is, ahogy a nélkülöző tanár keserűen panaszolta, csak éjféltájt jut ideje a tudományos munkára, és ahogy büszkén hangoztatta: sikerült kétkötetes munkáját úgy megírnia, „hogy bármikor és bármilyen körűimé-