Századok – 1990

Történeti irodalom - Szakály Ferenc: Hungaria eliberata. Budavár visszavétele és Magyarország felszabadítása a török uralom alól 1683–1718. (Ism.: Hóvári János) I/140

140 TÖRTÉNETI IRODALOM Bayard pályafutása csúcsára érkezik: XII. Lajos halála után az új király, I. Ferenc Dauphiné tartomány kormányzójának nevezi ki, utolsó éveiben ennek kormányzása és védelme foglalja el. Bayard egy újabb itáliai hadjárat során 1524. április 30-án esett el. A franciák visszavonultak a császári sereg elől, és ő a hátvéd parancsnokaként szervezte a védelmet, amikor halálos lövés érte. Egy puskagolyó találta el a páncélos lovagot, akinek utolsó óráiról annyi beszámoló szól, hogy szinte lehetetlen megállapítani, mit is mondott valójában a spanyol fogságba esett haldokló. Jacquart nem helyezkedik a hiperkritika álláspontjára, valószínűsíti, hogy a halálosan sebesült lovagot valóban felkereste az ellenséghez pártolt francia hadvezér, Bourbon herceg, bár a haldokló Bayard-nak a hősi halált magasztaló és a francia hazára támadó árulókat korholó, később minden iskolai történelemkönyvben előforduló beszéde már nyilvánvalóan az életrajzírók agyában született. Fontosabb az, hogy a „félelem és gáncs nélküli lovagot", ahogy Bayard-t a kortársak nevezték, nem egy nemes lovag kardcsapása, hanem egy közönséges zsoldoskatona golyója találta el — távolból, hátulról, átütve a páncélzatot — a lovagkor lezárult, a haditechnika fejlődésével korszerűtlenné vált az a lovagi ideál, amit Bayard egész életében képviselt. Bayard, Luther, Kolumbusz és Leonardo kortársa, még a középkort képviselte a születő új korszakban. Ez Jacquart könyvének valódi mondanivalója: életrajza nem hadtörténeti munka, őt jobban érdekli a lovag haditetteinél azok korabeli és*későbbi megítélése. A szerző Bayard alakján keresztül - mint korábban I. Ferenc-monográfiájában is - érezhető közelségbe tudja hozni az újkor születését, a középkori értékek térvesztését, a reneszánsz ellentmondásait. A könyv utolsó fejezete azt vizsgálja, hogy a francia gloire egyik markáns figurájának emléke hogyan alakult át a századok során. A halálát követő száz évben számos művet írtak róla, ezek elsősorban lovagi erényeit domborítják ki, míg az abszolút monarchia térhódítása idején a korona hű, mindig engedelmes szolgája lép elénk. Bayard a népszínművek és metszetek kedvelt hőse, csillaga csak rövid időre homályosul el a forradalom alatt - ahogy a háború és a honvédelem kérdése kerül előtérbe, úgy lesz a feudális úrból a francia nép fia, aki bátorsága révén alacsony sorból küzdötte fel magát az országnagyok közé — akárcsak a kor ünnepelt marsalljai vagy éppen az első konzul... A Becsületrend alapításakor Napóleon, immár császár, Dagobert karosszéke mellett Bayard sisakját is díszletként használta fel - bár az egyik hitelessége éppoly kérdéses, mint a másiké, jól jelképezték azt az igényt, hogy a Merovingektől kezdődő francia vitézi hagyományoknak az újdonsült uralkodó a méltó folytatója. Jacquart könyve kitűnő életrajz, jó volna, ha egyszer hasonló születne magyar kortársairól, például Kinizsi Pálról is. Tóth István György SZAKÁLY FERENC HUNGARIA ELIBERATA. BUDAVÁR VISSZAVÉTELE ÉS MAGYARORSZÁG FELSZABADÍTÁSA A TÖRÖK URALOM ALÓL 1685-1718. Budapest, Corvina Kiadó, 1986. A 17. század végi, a török alóli felszabadulást hozó hosszú harcok nemcsak a magyar történeti tudatba nem kerültek be — illetve, ha igen, akkor is nagyon sajátos értelmezésben —, hanem a magyar történetírásnak is amolyan felfedezetlen területei közé tartoznak. Már azzal is bajban vagyunk, hogy miként is nevezzük ezt a hosszú 1683-tól 1699-ig tartó háborús időszakot. A „felszabadító háború" elnevezés korántsem vált olyan fogalommá, mint a tizenötéves háború, holott jelentősége messze túlmutat azon. Sohasem folytak még erre az időszakra vonatkozóan összehangolt kutatások. Ismereteink leginkább már a kortársak előtt is ismeretes memoárokból származnak. A mulasztások azonban nemcsak a magyar történetírást terhelik. Az osztrákok - a Savoyai Jenőről készült monográfiát leszámítva - igencsak adósak a Habsburg-ház egyik legnagyobb háborúja történetének megírásával. A nemzetközi diplomáciatörténetnek is van még jócskán teendője a korszak egész Európát behálózó diplomáciai viszonyainak feltérképezésében. Az oszmán birodalom válságos — ám időnként győzelmeket is felmutatni tudó - időszakának részletes megismeréséhez még az alapos forrásfeltárás is hiányzik. Mindezek azért is elgondol-