Századok – 1990

Figyelő - Kosáry Domokos: Magyarország a 17–18. század fordulóján – a régi és új határán I/126

FIGYELŐ 127 visszaszerzésével az európai civilizáció területe, maga Európa lett ismét nagyobb. Éppen ezért nyilvánvalóan helyes volt az az elképzelés, hogy Buda visszavételének kihatásait ez a konferencia immár ne pusztán szűkebb magyar szempontból, egy nemzet oldaláról, hanem szélesebb, egyetemes történeti megközelítésből mérlegelje, és hogy a két első előadás (Pach Zsigmond Pál, Köpeczi Béla) a szélesebb nemzetközi gazdasági és politikai összefüggéseket mutassa be. Annyit tehát minden bizonnyal megállapíthatunk, hogy Buda felszabadítása olyan fontos fordulót jelez Magyarország történetében, amelynél ekkor és itt kell, és nem utóbb, 1711 körül, megvonnunk egy periódus határvonalát. Olyan forduló ez, amellyel egy előző, hosszabb korszak lezárult és amellyel egy új, másik vette kezdetét. Olyan, amelynek elemzése során megpróbálhatjuk - és meg is kell próbálnunk - elkészíteni a 16-17. századi „magyar romlás" időszakának mérlegét, hogy egykorú kifejezéssel éljünk, felmérni az ország egykorú állapotát, és felvázolni az új kiindulás feltételeit, lehetőségeit és mozgásterét. Vajon mi maradt meg a középkori Magyarországból, amely azóta, hogy a 16. század elején a vihar maga alá temette, most úgy bukkant fel újra, megviselten, részekre törve, hogy szinte újból fel kellett fedezni. Legalábbis egykorú tudós szerzők, katolikusok és protestánsok egyaránt, ezt a felmérést, megismertetést érezték sürgős feladataik egyikének, amint arról rövidesen egy egész földrajzi-történeti irodalom tanúskodott. Mi folytatódott, mi fejlődhetett, továbbá mi újulhatott meg? Mi módosult vagy éppen torzult el a megpróbáltatások súlya alatt? S mi veszett el, szakadt meg, tűnt el végleg úgy, hogy emlékét is csak a történettudomány tudja, - ha tudja - felidézni? Egy kissé az is jelkép, ahogy az olasz Marsigli gróf, a császári sereg tudós hajlamú hadmérnök-tábornoka, Buda visszavételekor a 15. századi, híres Corvina Könyvtár maradványait próbálta keresni Mátyás egykori palotájának romjai között. Történettudományunk az utóbbi évtizedekben jelentős eredményeket ért el, amelyek ezt a mérlegkészítést is elősegítik. Ezek sokban beépültek az új szintézis megfelelő kötetébe, meg az új hadtörténeti összefoglalóba, amely szintén a kutatások mai állását tükrözi. Teendőnk azonban továbbra is sok maradt. Egyrészt a belső viszonyokat illetően, főleg olyan források feltárása és feldolgozása terén, amelyek a népesség, a települési rend alakulását, az egykorú társadalom struktúráját, erőviszonyait világítják meg közelebbről, azzal együtt, hogy ez a társadalom hogyan funkcionált gazdasági, igazgatási, szokásrendi, művelődési stb. szempontból, méghozzá némileg eltérő regionális változatokban az ország különböző részein. A politikai reagálások belső feltételeit is csak ilyen ismeretek birtokában tudjuk meghatározni. Ma már e téren is jóval több információval rendelkezünk, mint száz évvel ezelőtt Acsády Ignác, a 200. évforduló alkalmából megjelent könyvében (Magyarország Budavár visszafoglalása korában, 1886). De még alaposabb, további kutatásokra lenne szükség. Pár évtizeddel ezelőtt Pest megye levéltárának anyagát alaposan átvizsgálva alkalmam volt látni, hogy mennyi olyan helyi részletadatot lehet még napvilágra hozni, amely nagyobb összefüggések felismerését is elősegítheti (Pest megye a kuruckorban, 1965). Mivel pedig a régi, soknemzetiségű Magyarországon nemcsak magyarok éhek, e múlt felmérésében segítségünkre lehetnek a szomszéd nemzetek történészei is, akikkel szakmailag együttműködni - ezt külön hangsúlyozni szeretném - természetesen örömmel készek vagyunk. S itt nemcsak szlo-