Századok – 1989
Tanulmányok - Gyóni Mátyás: A kievi ősévkönyv volochjai III–IV/298
A KIEVI VOLOCHOK 317 Birodalom részein: Olasz- és Németországon át Magyarországra. A többesszámú orosz Волохы népnév itt megint az óegyh.-szl. влахъ eredeti, osztatlan 'generatim homo romanae originis'jelentéskörében még benne levő kisebb 'italicus' jelentéskörre támaszkodó 'Itália'jelentésben szerepel. így értelmezte a helyet Moravcsik Gyula, sőt azt is feltette, hogy az eredeti görög szövegben e helyen az 'IxaX.oí népnév szerepelt (Attilas Tod ... 104; vö. V. M. Istrin, Хроника Георпя Амартола въ древнемъ славянорусскомъ переводЪ. II. Petrograd, 1922. 379, 422). Tehát mindkét példa azt bizonyítja, hogy a régi oroszban а волохъ népnévnek éppenúgy megvolt a meg nem oszlott 'neolatin, romanizált nép'jelentése, mint az óegy.-szl. v/ac/i-nak, s hogy ebben az osztatlan, tágabb jelentéskörben az egyik szűkebb jelentéskör éppen az 'itáliai' volt.26 A Kievi ősévkönyv voloch vonatkozású helyeinek forrásai. Ez után az etimológiai és jelentéstani áttekintés után hozzáfoghatunk tulajdonképpeni feladatunk megoldásához: annak a kérdésnek a megfejtéséhez, vajon milyen népet kell értenünk a Kievi ősévkönyv volochjain? Ennek azonban van még egy előfeltétele. Előbb meg kell állapítanunk, hogy a Kievi ősévkönyv 1118-ig történt kialakulásának melyik szakaszában, mikor és honnan, milyen forrásból kerültek bele ezek a volochokat említő részek a Kievi ősévkönyv szövegébe? Fentebb láttuk azt, hogy A. A. Sachmatovnak elődei és a maga kutatásai alapján sikerült rekonstruálnia előbb az 1039-i Legrégibb kievi évkönyvszerkesztés szövegét úgy, amint annak 1073-i redakciójában, az ún. Első kiev-barlangmonostori szerkesztésben benne foglaltatott, majd utóbb helyre tudta állítani az 1050-i, 1079-ig folytatott Régi novgorodi szerkesztést is. Ezeket a rekonstruált régi évkönyvszövegeket A. A. Sachmatov 1908-ban ki is adta (Разискашя ... 539—610és611—629). Ezekben a régibb évkönyvszövegekben még nyomuk sincsen a Povest' voloch vonatkozású 26 Moravcsik Gyula felteszi, hogy már a szláv fordítónak, illetőleg a Hellén Chronograph e variánsa szerzőjének forrásául szolgáló bizánci Kompiláció (az ún. 'ExX.07ai íotoqiojv) szerzője egy olyan bizánci mondát dolgozott fel, mely Attilát a magyarok királyának tartotta. Utal Moravcsik arra is, hogy a délszláv hagyományból merítő Diokleai Presbyter is a magyarok királyának tartotta Attilát (Attilas Tod... 105— 108, különösen 106, 2 jzt.). Érdekes, hogy az orosz Chronograph e variánsában a halott Attila egy nyelvifordításbelí véletlenség révén ('Ixa^oí > Волохы) került kapcsolatba a volochokkal. Valószínű az is, hogy egy a „rómaiak" pásztorairól és legelőiről tudó délszláv mondában ugyanilyenféle nyugati, romanus ~ italicus 'vlachok' ugyanilyen fordításbeli véletlenség folytán kerültek kapcsolatba Attila személyével. Ezek a nyelvi-fordításbeli úton felbukkant és Attilával kapcsolatba került nyugati 'vlachok' azután bekerültek а XI. sz. végi Gesta Ungarorumba s onnan a későbi magyar krónikákba. Ezek azután az ott Attilával kapcsolatban szerepelt nyugati 'vlachok'-at egyfelől kapcsolatba hozták az Attila örökébe lépő honfoglaló magyarsággal, másfelől pedig belevitték elbeszélésükbe a Balkán-félszigeten, az Asenidák birodalmában s Erdély fogarasi határán akkor ismert román-vlách-okat is. (Vö. C. A. Macartney, Pasqua Romanoruin: Századok 74 (1940) 1—11; uő., Studies on the Eajly Hungarian Historical Sources. Budapest, 1940. 160— 164, vö. uo. 110—113; Deér J., A románság eredetének kérdése a középkori magyar történetírásban, Deér J.—Gáldi L„ Magyarok és románok. I. Budapest, 1943. 94—110; I. Tóth Zoltán, Tuhutum és Gelou. Hagyomány és tötténgti hitelesség Anonymus müvében: Századok 79—80 (1945—1946) 21—84). Másfajta véletlen hozta kapcsolatba a vláchokat Attilával a Nibelung-énekben és Nagy Károllyal a Rolandénekben. Mindezeket az itt érintett kérdéseket másutt majd részletesebben vizsgáljuk.
