Századok – 1989
Közlemények - Tihanyi János: Svájc és Németország viszonya a II. világháború idején I–II/76
SVÄJC A II. VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN 87 A fegyveres semlegességnek tehát nagy hagyományai vannak. Már a harmincas évek közepén elkezdték a hadsereg korszerűsítését, többszáz millió frankot gyűjtöttek össze hadikölcsön révén, úgyhogy a második világháború kitörésekor a hadsereg jól felfegyverzett volt. Ehhez járult a lakosság milíciaszerű kiképzése, a rendszeres lövészgyakorlatok stb. S bár bonyolult és ellentmondásoktól egyáltalán nem volt mentes egyes vezetők politikája, különösen a gyors német győzelmek időszakában, az illetékesek nem késlekedtek a hadsereg, a katonai erő mozgósításával, összevonásával. Többszázezres hadsereget hívtak fegyverbe. A német behatolás támaszkodni tudott a Svájcban élő német állampolgárok jelentős részére, a nácikkal rokonszenvező svájciakra, de sokkal nagyobb volt az az erő, amely minden körülmények közt a fegyveres ellenállást, a harcot választotta. S ehhez - különösen a háború kezdeti időszakában - még illegális szervezkedésbe is fogtak, amikor úgy látták, hogy a Németországhoz való „igazodás" politikája kezd teret hódítani az ország egyik-másik vezetőjénél, elsősorban Pilet-Golaz soros elnöknél, aki egyben a Politisches Département (külügyi tárca) vezetője is volt. Guisan tábornok, hadseregfőparancsnok - aki egyébként gyorsan eltávolította a hadseregből a németbarátsággal vádolható tiszteket - egységes felfogású hadseregre és erős hátországra számíthatott. A háború után sokan nem titkolt gúnnyal foglalkoztak a kis Svájcnak a hatalmas Németország elleni fegyveres védelmi előkészületeivel. Ám a kérdés ilyen kezelése nem felel meg a legújabb kor történelmi tanulságainak. Tény, hogy a nehéz időszakban Svájc lakosságában megvolt az elszántság, hogy a hatalmas túlerőt képező és esetleg benyomuló németekkel szemben élethalálharcba kezdjenek, hogy felrobbantsanak minden olyan objektumot, amely a németek benyomulását megkönnyítené, sőt az alpesi alagutakat is és ezzel elvágták volna az Olaszországban harcoló német csapatokat hazai összeköttetésüktől. A belső állam védelme Svájcban is akadtak a nácizmusnak követői. A világgazdasági válság, egy lázadó ifjúsági réteg, amely „határozott" vezetést követelt Hitler, vagy Mussolini példájára - már a harmincas évek elején az ún. „frontok" megalakulásához vezetett. Egyenruhák, készenléti alakulatok, tömeggyűlések, fanfárok, fáklyás felvonulások - Svájcban is megjelentek. De a régen bevált kormányzati, polgári demokratikus viszonyok közepette eleinte nem vették komolyan a svájciak a nácikat. Pedig voltak intő jelek: Erika Mann, Thomas Mann leánya és az általa életrehívott „Pfeffermühle" zürichi náciellenes politikai kabaré ellen támadást kíséreltek meg. 32 tüntetőt vett a rendőrség őrizetbe. Szúró és más gyilkoló eszközöket találtak náluk. Erika Mannt el is akarták rabolni. Csakhamar közvetlen német terrorakció is történt. 1935. március 9-én Bázelből Berthold Jacobot, egy 37 éves író-újságírót elraboltak és Németországba hurcoltak. Jacob politikai menekültként Strasbourg-ban élt és mint a nemzeti szocializmus ellensége leleplezte a Harmadik Birodalom titkos fegyverkezését. A német felderítés kombinációval átcsalta Bázelbe, és egy ügynökük segítségével rabolták el. A svájci szervek kinyomozták az ügyet, perdöntő bizonyítékokat szereztek és követelték Jacob visszaadását, valamint biztosítékot kértek a továb-