Századok – 1989

Történeti irodalom - Polányi Imre: A szlovák társadalom és polgári nemzeti mozgalom a századfordulón (1895–1905) (Ism.: Szarka László) V–VI/716

717 TÖRTÉNETI IRODALOM Érezhetően komoly kérdések elé állította a szerzőt a vizsgálódás időhatárainak meghatározása: nem csupán a polgári szlovák nemzeti mozgalomban a politikai passzivitás és aktivitás korszakolása kapcsán jelentkező különféle felfogások okoznak itt problémákat (amelyeket egyébként a szerző az egész 1896-1905-ös periódus átmeneti jellegének hangsúlyozásával véleményünk szerint korrekt módon megoldott), hanem a négy utolsó és legtöbb vonatkozásban szolid összehasonlítási alapot kínáló, nemzetiségek szerinti egybevetésre azonban alkalmatlan népszámlálások adatainak igénybevétele is. Hiszen közismert módon az 1880. és 1890. évi népszámlálások nemzetiségi kereszttáblái nem készültek el, az 1900. évi adatok pedig még meglehetősen globálisak, s így az 1910. évi gazdag nemzetiségi anyag gyakorlatilag csupán egy statikus kép megrajzolását teszi lehetővé. Polányi Imre viszont - meg kívánván maradni a politikai aktivitás kibontakozásának keretéül szolgáló századforduló tíz esztendején belül - az 1900. évi adatsor, illetve több korabeli ipar- és agrárstatisztikai feldolgozás alapján tekinti át a korabeli felsőmagyarországi ipari, mezőgazdasági és értelmiségi társadalom szerkezeti megoszlását. Néhány figyelemreméltó következtetésre hadd utaljunk most: Budapest után az országh második legerősebb iparvidékének a Zólyom-Gömör-Szepes-Liptó- és Nógrád vármegyék területén található összefüggő bánya- és iparterület számított. A húsznál több segédszemélyzetet foglalkoztató, s korabeli minősítés szerint már nagyüzemnek számító vállalatok száma a tíz „egész" és hét „rész" — vármegye területén 1900-ban összesen 495 volt, ami az egész ország nagyüzemeinek 22%-át jelentette. Több, mint ötven üzem csupán Szepes és Gömör megyében, illetve Pozsony városban működött. Ugyanakkor az ország ötszáznál több főt alkalmazó üzeme közül negyvenöt működött a mai Szlovákia területén. Amint azt újabb elemzések is alátámasztják, tévesek voltak azok a korabeli magyar és a nem is oly régi szlovák feltételezések, miszerint az iparosodás óhatatlanul a szlovák nemzetiségi régióban is erőteljes magyarosodást okozott volna a szlovák munkásság körében. A magyarosodás okai - Polányi meggyőző érvelése alapján is — elsősorban a szakképzett magyar munkaerő belső migrációjában és az ország magyar régiójában lezajlott tényleges elmagyarosodásban kell keresnünk. Más kérdés — és erről idáig kevesebb szó esett -, hogy a szlovák anyanyelvű szervezett munkások száma egy korabeli szlovák kimutatás szerint mindössze 6346 fő volt, s a szlovák szociáldemokrata pártszervezkedés nem jutott el például a szepesi, gömöri nagyüzemekbe, ami azt eredményezte, hogy Pozsony, Trencsén, Turóc és Liptó megyéken, valamint Budapesten és Bécsen kívül szervezett szlovák munkásmozgalom nem bontakozhatott ki a vizsgált időszakban. Mindez tovább nehezítette a régió szlovák nemzeti integrációját célul kitűző politikai program megvalósulását. Hasonlóképpen súlyos hátrányok adódtak a szlovák nemzetiségű burzsoázia és birtokosrétegek csekély számából és gazdasági erejéből. Polányi helyesen állapítja meg, hogy még a legjelentősebb szlovák bank- és iparvállalkozók is közelebb álltak státusban a kisburzsoáziához, mint a nagytőkésekhez (35. 1.). A szlovák kézben lévő nagyüzemek száma 1905-ben mindössze 7 volt, és 2.7 millió korona alaptőkéjükkel jelentéktelen szerepet játszottak az országos és azon belül a felvidéki gazdasági életben is. Megfelelő nemzetiségi adatsorok híján a szerző mind a szlovák munkások (90-100 00), mind pedig a birtokos parasztság (170-180 000) és a mezőgazdasági cselédség (51000), illetve a mezőgazdasági munkásság (116 000) számának megállapításakor a nemzetiségi arányszámok, illetve a választói jogosultsággal rendelkezők adatsorai alapján készült becslésekre támaszkodott. A könyv társadalom- és gazdaságtörténeti első részének végén a szerző a két legfontosabb társadalmi vándormozgalomról, a szlovák népesség belső migrációjáról és a túlnyomó többségében az Egyesült Államokba irányuló kivándorlásáról, azok okairól és következményeiről nyújt rövid áttekintést. A könyv második része a szlovák polgári és szociáldemokrata politikai mozgalmak reaktivizálódásának periódusát mutatja be. Külön-külön fejezetben foglalkozik a szlovák nemzeti mozgalommal lényegében azonosnak mondható Szlovák Nemzeti Párt konzervatív, evangélikus és néppárti színezetű katolikus bázisával, illetve a párt csehszlovák egység irányába fellépő, polgári demokrata belső ellenzékével, az amerikai szlovákok mozgalmaival, valamint a szlovák szociáldemokraták önállósulási törekvéseivel. A szlovák történetírás hosszú idő óta folyó alapkutatásaival természetesen egy külföldi szerző aligha veheti fel a versenyt olyan szisztematikus vizsgálaton igénylő kérdésekben, mint például a Szlovák Nemzeti Párt társadalmi bázisának feltérképezése, vagy a politikai katolicizmus térhódításának régiónként, sőt falvanként változó mértéke. Polányi jó érzékkel használja fel a legújabb szlovák kutatási eredményeket, és elemzéseit elsősorban azokra a neuralgikus pontokra összpontosítja, amelyekben a szlo-