Századok – 1989

Történeti irodalom - Produktivkräfte in Deutschland 1870 bis 1917/18 (Ism.: Fehér György) V–VI/714

715 TÖRTÉNETI IRODALOM jedelemben megtalálhattuk a marxista filozófia, a tudományos szocializmus és politikai gazdaságtan alapvető, de már jól ismert téziseit, valamint a marxizmus-leninizmus klasszikusainak az adott témakörhöz valamilyen formában kapcsolódó általános érvényű" megállapításait. Mindezek az önmagukban helytálló gondolatok a történeti munkákban azok témája szempontjából funkciótlanná váltak, nem minden esetben emelték az írások szakmai színvonalát, annál inkább növelték terjedelmét. Ugyanakkor a szerzők csak elvétve hasznosították és utaltak - főként negatív formában — a polgári, elsősorban az NSZK-ban élő történészek munkáira. Ez a kötet az első, vagy az elsők közül való olyan nagy jelentőségű mű, amelyben a szerzők nem funiigálták a másik német állam történetírását. Ennek az inkább pszichológiailag, semmint szakmailag magyarázható gátnak a lerombolása nemcsak a német, hanem az egész nemzetközi tudományos élet számára is nagy nyereséget jelent. A kötet szerzői között találjuk az NDK gazdaság- és tudománytörténet írásának tíz kiemelkedő képviselőjét, akik Hans-Heinrich Müller szerkesztésében dolgozták fel az 1870 és 1918 közötti Németország történetét. A szerzkők a fontosabb nemzetgazdasági ágazatok, valamint a tudományok fejlődésében és az oktatásban végbement változásokat három fejlődési szakaszra - a) a szabadversenyes kapitalizmus (1870-1890), b) a monopolkapitalizmus (1890-1914), с) a háborús évek (1914-1918) - bontva tárgyalják. A kötet első és legnagyobb terjedelmű részében a német iparban végbement átalakulás nemzetközi összefüggésekbe helyezve került tárgyalásra. A szerzők felhívják a figyelmet arra, hogy az ipari forradalom hozzájárult a német területeken folyó termelés színvonalának emelkedéséhez, a 60-as évektől már kezdetét vette a fejlett ipari országokhoz (Anglia, USA) való erőteljes felzárkózás. A folyamat kibontakozását elősegítette Elzász-Lotharingia Németországhoz csatolása és ennek következményeként fejlett iparvidék, szakképzett munkaerő, valamint fontos nyersanyagok kerültek az új határok közé. A szerzők kiemelkedően fontosnak tartják azt a tényt, hogy a német gazdaság az S milliárd frank hadisarcot példamutatóan hatékonyan használta fel nemzetgazdasága további korszerűsítésére. A német nagytőke kijelölte a követendő célt: az észak-amerikai példa követése, az ottani eredmények elérése vagy megközelítése. A gazdasági életnek nem volt olyan területe, ahol jelentős fejlődésről ne beszélhetnénk, de a német ipar igazi vitalitását — a szerzők által tudományos jelzővel illetett — iparágakban (villamos- és vegyipar) elért eredmények demonstrálták. Később ezek váltak a korszak „húzó" ágazataivá, s eredményeikkel számottevően hozzájárultak Németország gazdasági felzárkózásához. E területen elért forradalmi változásoknak köszönhető, hogy Németországban kiépült a villamosáram termelésének és felhasználásának vertikuma. A központi erőművekben termelt elektromos áramot világítás mellett egyre nagyobb mértékben használták energiaforrásként (elektromotorok) a termelés minden területén. Egyes iparágak (pl. alumíniumgyártás) nélküle meg sem születhettek volna. A vizsgált korszak másik fiatal, dinamikusan fejlődő ágazata a vegyipar. A szerzők véleménye szerint ebben az iparágban valósult meg a legsikeresebben a tudomány (a kémia) és a termelés kapcsolata. Minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy a német vegyipar a világon elsőként állított elő mesterséges úton kátrányt (1862-ben a londoni világkiállításon mutatták be), ezzel megvetve a műanyagtermelés alapját. Az elért eredmények ösztönzően hatottak más iparágak (textil-, bőr-, papír-, fa-, gyógyszer-, hadiipar stb.) fejlődésére, termékeit közvetlenül hasznosították a mezőgazdaságban is (lásd: műtrágyák). A szerzők a német iparfejlődés sajátosságai elemzésénél felhívják a figyelmet arra, hogy a termelés korszerűsödése együtt járt a monopol szervezetek térhódításával, s a nehéziparban oly mértékű volt a tőke koncenterációja és centralizációja, amelyre sem Európában, de még az USA-ban sem találunk példát. A nemzetgazdaság másik jelentős ágazata, a mezőgazdaság is kiemelkedő eredményeket mutatott fel. 1871 után a művelt terület növelésére már nem nyílott lehetőség, a növekedés egyetlen reális alternatívája a termelés intenzifikálása volt. A szerzők által az intenzifikálás 2. fejlődési szakaszának nevezett periódusban a mezőgazdaság erőteljesen támaszkodott a gyáripar termékire (gépesítés, műtrágyák stb.), valamint a természettudományos kutatások eredményeinek gyakorlati hasznosítására (növénynemesítés, mesterséges trágyázás stb.). Miként az iparban, úgy a mezőgazdaságban is kialakultak a speciális termelési körzetek. A fejlődés eredményeként a német mezőgazdaság a korszak végére Hollandiát, Belgiumot, Angliát megelőzve az európai rangsor élén állott, a világon csak az USA előzte meg.