Századok – 1989

Történeti irodalom - Die Protokolle des österreichischen Ministerrates 1848–1867. Abteilung V.: Die Ministerien Erzherzog Rainer und Mensdorff. Band 4. 8. Mai 1862–31. Oktober 1862. (Ism.: Heiszler Vilmos) V–VI/711

711 TÖRTÉNETI IRODALOM minisztertanácsi jegyzőkönyvek köteteit mintaértékűnek tekintjük. Felhasználjuk az osztrák kötetek forrástani, technikai és tartalmi tapasztalatait, és azt a mindenkori baráti kollegális segítséget is, amit a kiadást gondozó munkacsoport állandó tagjaitól és alkalmi munkatársaitól kapunk. Somogyi Éva DIE PROTOKOLLE DES ÖSTERREICHISCHEN MINISTERRATES 1848-1867. V. ABTEILUNG: Die Ministerien Erzherzog Rainer und Mensdorff. Band 4 8. Mai 1862-31. Oktober 1862. Bearbeitet von Horst Brettner-Messler und Klaus Koch AZ OSZTRÁK MINISZTERTANÁCSI JEGYZŐKÖNYVEK 1848-1867. V. sorozat: A Rainer főherceg- és Mensdorff-kormányok. 4. kötet: 1862. május 8-1862. október 31. Összeállította Horst Brettner-Messler és Klaus Koch Österreichischer Bundesverlag, Wien 1986, 363 o. Komoly forrásközlési programot készítettek elő a 60-as évek végén az osztrák és a magyar történészek: Ausztria és az Osztrák-Magyar Monarchia minisztertanácsi jegyzőkönyveinek kiadását. A vállalkozás két fő sorozatból áll: az elsőben az 1848—1867 között keletkezett osztrák minisztertanácsi jegyzőkönyveket adja közre a jegyzőkönyvek publikálásával megbízott osztrák bizottság, míg magyar kollégáik az Osztrák—Magyar Monarchia közös minisztertanácsi jegyzőkönyveinek kiadását készítik elő (e munkában részt vesznek osztrák történészek is). Talán nem meglepő, hogy az osztrák minisztertanácsi jegyzőkönyvek kiadása van előrehaladottabb állapotban: 1970-ben megjelent a sorozat bevezető, hivataltörténeti és irattani elemzést tartalmazó kötete, 1973-ban a Belcredi-kormány jegyzőkönyveit tartalmazó két kötet, 1984-ig három kötet a Buol-Schauenstein-, s 1986-ig négy kötet a Rainer főherceg-kormány jegyzőkönyveiből. A centralizáló neoabszolutizmus államfelépítése következtében az osztrák minisztertanács döntött a Magyarországot érintő legfontosabb kérdésekben is - a magyar történettudomány számára tehát elsőrendű fontosságú a vállalkozás, nemzeti történelmünk igen jelentős forrásai lesznek ezután jóval könynyebben hozzáférhetők. A tárgyalt kötet a Rainer főherceg vezette kormány 1862. május 8. és 1862. október 31. között keletkezett jegyzőkönyveit, valamint a mellékletüket képező feljegyzéseket, állásfoglalásokat, szakvéleményeket tartalmazza. Történetírásunk s a köztudat inkább a kormányon belül legjelentősebb politikai súllyal rendelkező államminiszterről Schmerling korszakának nevezi ezt az időszakot, nem egyedülálló jelleggel: a megelőző évtized névadója a gyűlölt belügyminiszter, Bach lett. Az időszakot a központosító rendszer liberális engedményekkel való konszolidálásának szándéka jellemezte. Ez az alapvető ellentmondás tükröződik a kormány tárgyalásain is: a központi parlamentnek tett engedmények (pl. a költségvetés jóváhagyása) mellett továbbra is Magyarország beolvasztására s a vállalkozó réteg érdekében hozott intézkedések mellett továbbra is a burzsoáziának a hatalomtól való távoltartására törekedtek az osztrák politika irányítói. A kormány ülésein állandó téma lett ugyan a törvénytervezetek tárgyalása kapcsán a birodalmi tanáccsal való kapcsolat, de a miniszteri állásfoglalásokból nem olvasható ki semmiféle respektus a törvényhozó testülettel szemben. A végrehajtó hatalom primátusa továbbra is fennmaradt. A viták legnagyobb része örökzöld témák: az adók és a költségvetés körül zajlott. Az adott időszakban a külpolitikai kérdések közül a német Vámegyletbe való belépés ügye foglalkoztatta leggyakrabban az osztrák kormányt. Magyar vonatkozású ügyek szintén siírún felmerültek. Tükröződik ez a dokumentumokban s Klaus Koch bevezető tanulmányában is. A leginkább exponált két magyar vonatkozású kérdést a protestáns pátens és az erdélyi vasút Ugye képezte. A magyarországi protestánsoknak az 1859 szeptemberében kiadott császári pátens elleni sikeres ellenállása s a pátenst elfogadó egyházközségek ügyei még 1862-ben is tárgyalási témát jelentettek. Az erdélyi vasút ügyében a viták főleg a tervezett vasút vonalvezetése körül bontakoztak ki. Az érintett területek gazdasági érdekei és a katonai-stratégiai megfontolások is a Nagyvárad-Kolozsvár—Brassó vonal mellett szóltak, míg a rövid távú pénzügyi szempontok az Arad-Nagyszeben-Brassó vonalat részesítet-