Századok – 1989

Történeti irodalom - Frank Tibor: Egy emigráns alakváltozásai. Zerffi Gusztáv pályaképe 1820–1882 (Ism.: Gergely András) V–VI/707

708 TÖRTÉNETI IRODALOM hogy baráti közvetítőként, sőt barátságokat közvetítőként bizalmatlanságot keltsen emberek között. Az előbb Frank Tibor kiterjedt anyaggyűjtését méltattuk, most a titkos jelentések, levelek, gesztusok, emigrációs emlékiratok dzsungelében biztonsággal eligazodó szerző elemzőképességét kell kiemelnünk, azt, ahogyan az írott forrásanyag rejtett mozzanataiból összeállítja Zerffi ügynöki taktikáját. Az egyetemes történetírás, főként a munkásmozgalomtörténet figyelmét is megérdemlik azok a részek, ahol a magyar és a német emigráció, közelebbről Kossuth és Marx - Zerffi ügynöki munkája által tudatosan rombolt - kapcsolatát elemzi. Zerffi „valósággal ingerelte Marxot Kossuth ellen... szembeötlő minden esetben Zerffinek az a szándéka, hogy mindenkor levelezőtársának várható tetszése szerint alkossa meg ítéletét, formálja mondanivalóját, igazítsa stílusát". Az ügynökök az egymással szemben álló feleket arra ösztönözték, hogy nézeteikkel lépjenek a nyilvánosság elé, s a kéziratokat azután, ha az emigráció bomlasztására alkalmasnak találták, megjelentették - de Bécsbe mindenképpen elküldötték. „Meglepő az a szinte mérnöki pontosság, amivel Bécs külföldi ágenseit a nemzetközi politika küzdőterén és egyszersmind alvilágában mozgatta." Zerffi pedig szenvedélyes buzgósággal tett eleget a rábízott feladatoknak, gátlás nélkül hazudott, denunciált, ügynöki munkáját hivatásnak s nem kenyérkeresetnek tekintette. 1854-tól néhány évig nyoma vész Zerffinek, valószínű, hogy - lassan-lassan lelepleződve az emigráció köreiben - aktivitását mérsékelnie kellett. 1860-ban név nélkUl, feltehetőleg saját kezdeményezésére, politikai röpiratot jelentet meg, amely az osztrák politikát igyekezett igazolni. Ekkoriban épült be a német emigránsok egyesületébe, a Deutscher Nationalvereinbe is. 1865-ben végleg befejezi ügynöki tevékenységét, a kiegyezés felé tartó birodalom számára az emigráció már nem számottevő tényező. Zerffi ekkor a gazdasági élet felé tájékozódik, azt reméli, hogy nyelvtudása, kapcsolatai révén angol cégek magyarországi vagy bécsi képviseletére vállalkozhat. Csalódnia kell, s az ügyes tollforgató ezután egyik, eddig mellékes tevékenységéből, művészettörténet-tanári munkásságából teremt tisztes megélhetést és tisztes hírnevet. Eklektikus művészettörténeti tankönyvet ír (a fajelmélet elegyedik benne a pozitivizmussal), racionalista jellegű ismeretterjesztő előadásokat tart. Belép a királyi történelmi társulatba, ahol hamarosan elnöki pozíciót szerez. Japán megrendelésre történettudományi-módszertani kézikönyvet készít, amelyben - meglepő módon - a japánok számára is a fehér „faj" felsőbbrendűségét bizonyítja. (Munkája azonban közvetítő funkcióját, az európai történettudomány távol-keleti megismertetését, betöltötte.) Zerffi persze nem alakult át tudóssá: eklektikus, ellentmondásos elméleti alapokon állott, eredeti gondolatai nincsenek, viszont bámulatos érzékkel szolgálta ki a brit birodalom öntudatos polgárainak históriai igényeit. Tudományszervezőként és tudománynépszerűsítőként azonban korántsem jelentéktelen munkát végzett. „Doktor" Zerffiként, a művelt angol középosztály ismert alakjaként távozott az élők sorából a viktoriánus kor alkonyán, 1892-ben. Különleges volt életútja? Igen, de nem egyedülálló. Tekintsünk el egy pillanatra attól, hogy politikai nézeteit a kor erkölcsi normái szerint is megengedhetetlen módon váltogatta, hogy pénzért feljelentette korábbi politikai küzdőtársait. Nos, előttünk áll az ambiciózus értelmiségi, aki 1848 előtt Magyar- , országot választja hazájának, a magyarországi magyar és német nyelvű sajtóban akar feltűnést, újságírói i karriert elérni. Sikerült neki, nemcsak híressé, hírhedtté vált irodalmi kritikáival. Az 1848-49-es forradalomban - fel- és el kell ismernünk - nem a zavarosban halászott, távol állott az anarchista tendenciáktól, s mindvégig szolgálta a szabadságharc ügyét. Ekkor sem vált demokratává, csupán a saját szempontjából helyesen ismerte fel, hogy az új viszonyok között társadalmi helyzete — bevándorolt zsidó családból származott - nem jelent többé hátrányt, hogy a szabad sajtó tágasabb érvényesülési lehetőséget kínál, mint a cenzúrázott, egyszóval, hogy a liberális Magyarországon jobban érezheti magát, mint ^ a konzervatív Habsburg-birodalomban. A liberális magyar államiságot a cár segítségével leverték a Habsburgok. Zerffi most vállat von: б nem azonosult ezzel az üggyel — 6 csak az előnyeit akarta kihasználni. És ezt az elvét érvényesíti most a győzteseknél: az abszolutizmusnak az emigráns besúgó szolgálataira van szüksége, szorgalmasan írja tehát jelentéseit. A fennmaradt - és Frank Tibor által publikált - dokumentumokból is kitűnik, hogy nem hízelgett a rendszernek, ellenkezőleg, sűrűn fricskázta az osztrák bürokráciát, ajánlgatta, hogy egyezzenek ki a liberálisokkal... (Közben azért háború szításával vádolta a magyar Kossuthot, veszélyes társadalomfelforgatónak festette le a német Marxot.) Szenvedélyévé válhatott a jelentés-írás, a politikai fontoskodás eme abszolutista műfaja, nehezére eshetett, hogy negyvenöt éves fejjel új foglalkozás után kell néznie. Úgy tűnik, valaminő „kontinentális", „németes" szellemi tojáshéj maradt rajta Angliában is, s ezt bocsátotta azután áruba, felfrissítve persze műveltségét és olvasmányait. A kontinens fejlettebb történetírásával házalt 1865 után Angliában, majd Japánban is.