Századok – 1989
Tanulmányok - Fekete László: Protoindusztrializáció: a történelmi korszakváltás elmélete avagy a történelemelmélet korszakváltása V–VI/606
PROTOINDUSZTRIALIZÁCIÓ 615 szerítette, hogy csökkenő profitjuk [sic!] ellensúlyozására új mezőgazdasági technikák alkalmazásával pótlólagos jövedelemre tegyenek szert.1 9 Jones szerint az új művelési módszerek, technikák, amelyek előnyösebben voltak alkalmazhatóak a kevésbé kötött talajokon, számottevően átrajzolták az európai mezőgazdasági termelés térképét; s így a komparatív kereskedelmi előnyök elve alapján (ismét hódolat Ricardo zsenialitásának, nemkülönben Heckschernek és Ohlinnak) az új mezőgazdasági régiók és az újonnan iparosodott régiók között interregionális munkamegosztás alakult ki. Mint látjuk, a demográfiai magyarázatoknak fontos szerep jutott a gazdasági folyamatok értelmezésében, ezeket tekintjük most át röviden. Paraszti háztartás, protoindusztrializáció és demográfia A protoindusztrializáció problémájával foglalkozó tanulmányokban és monográfiákban a demográfia a gazdasági rendszer függő változója, s számos szerzőnél a gazdaság strukturális változásának elindítója. A történeti demográfia hangsúlyos szerepe azért is sajátságos, mert a gazdaságtörténet „segédtudományában", a közgazdaságtanban az 1870-es évek óta a demográfiát már nem illeti meg a megkülönböztetett hely a gazdasági rendszer függő változóinak sorában, sőt számos esetben a gazdasági rendszer másodlagos tényezőjének tekintik. Talán Stanley Jevons fogalmazta meg ennek okát legvilágosabban a klasszikus politikai gazdaságtan letűnésének idején, az űj gazdaságelméleti gondolkodás kialakulásának kezdetén. Szerinte a népességnövekedés és munkaerőkínálat, s következésképpen a felhalmozás között nincs funkcionális kapcsolat, ezért a népesedéselmélet - legyen az maithusi vagy más - nem tartozik a közgazdaságtan közvetlen problémái körébe.20 Az a felismerés, ami Jevons számára fontossá tette az egyértelmű megkülönböztetést a népesség és munkaerő között, az volt, hogy az előbbinek egyszerű növekedése egyáltalán nem biztosítja a gazdasági növekedés pályájának fenntartását, a mi esetünkben, egy űj növekedési pálya elindulását. A munkaerő ugyanis elsődleges növekedési faktor, a munkaerő növekedése, amennyiben az ésszerűen hasznosított vagy hasznosítható, egy ígéret a következő termelési ciklusok növekedése számára. Ezzel szemben egy ország népessége - szűk gazdasági nézőpontból szemlélve - nem más, mint az individuumok összessége, akik birtokolhatják, pontosabban különböző minőségben és formában birtokolják azokat a képességeket (szakképzettségeket), amelyek együttesen alkotják egy ország munkaerejét. Ez a munkaerő gyarapodhat az ország lélekszámának növekedésétől teljesen függetlenül úgy, hogy az individuumok egyre változatosabb formában és jobb minőségben birtokolják mindazokat a képességeket, amelyek más termelési faktorok optimális hasznosítását egyre magasabb fokon lehetővé teszik. Ugyanakkor a népességnövekedés és a munkaerőkínálat közötti közvetlen megfelelés gondolata történetileg egyáltalán nem indokolatlan. Egy viszonylag differenciálatlan gazdaságban, ahol a népességnövekedés lehet éppen a növekedés forrása, egyenesen szükségszerű. Egy olyan társadalomban, ahol a mezőgazdaságban és az X9 Jones, E. (1968) 58-71. 20 Jevons, S. (1965) 266-267. Ld. még Pitchford, J. D. (1974) 51.
