Századok – 1989
Tanulmányok - Fekete László: Protoindusztrializáció: a történelmi korszakváltás elmélete avagy a történelemelmélet korszakváltása V–VI/606
614 FEKETE LÁSZLÓ gáltatottság csaknem mindig a gyengébbet hajlítja meg, de vesztének közvetlen oka nem gazdasági természetű, hanem intézményeinek halálos tönkretételében rejlik, amelyben egész társadalmi léte testet ölt. Az eredmény az önbecsülés és közösségi minták elvesztése, akár egy emberről vagy egy osztályról van szó, akár a folyamat az úgynevezett kulturális konfliktusból vagy egy osztály helyzetének a társadalom keretein belüli változásából ered."1 6 Amiről Polányi beszél, az nem sorolható learaszolható mennyiségek közé, létezésében és fontosságában még sincs okunk kételkedni. Ha szigorúan ragaszkodunk S. Kuznets első szempontjához, akkor R. Cantillon, F. Quesnay, A. Smith, J. Stewart és mások műveit átszövő problémákat - legyenek bár a kor gondolati jellegzetességei (a kor kommunikatív cselekvései) -, mint empirikusan nem mérhetőeket, ki kell zárnunk vizsgálódásunkból. Továbbá itt is csak megismételhetjük korábbi ellenvetésünket: egy korszak empirikusan mérhető jellegzetességei nem azonosak magukkal a gazdaság „tényeivel", a gaz^ság paraméterei magával a gazdasági tevékenységgel. (A mérhetőség játékszabályait különben sem a jellegzetességek, hanem mi alakítjuk ki.) Nem kétséges, csak sikertelen lehet a protoindusztrializáció eredeti jellegzetességeinek meghatározása, amely kizárja a jellegzetességek köréből a történeti fejlődés empirikusan nem mérhető tényezőit, vagy természetesnek veszi azt, hogy a történeti fejlődés legfontosabb tényezői kvantifikálhatóak. A történelmi tények kvantitatív-kvalitatív elválasztásán nyugvó történeti értelmezések, éppen a történelmi fejlődés bonyolult természetét hagyják figyelmen kívül.17 Erre érez rá F. F. Mendels, amikor nemcsak az empirikusan mérhető jellegzetességeket igyekszik számba venni. A történeti fejlődés és a gazdasági növekedés faktorainak rövid seregszemléje után is az a benyomásunk, hogy a növekedés tényezőinek összegző szemlélete még korántsem általános a gazdaságtörténetírásban; ahogy a régi annalesekben a széthúzás, ármánykodás, sorscsapás, úgy válik a demográfiai változás, a „talajtan" , a gabonaárak ingadozása a történelmi fejlődés elsődleges tényezőjévé. így Jan de Vries szerint a változás legfőbb tényezője Németalföldön a népességnövekedés volt, ez mintegy kikényszerítette a gazdasági változásokat.18 Ellenben Eric Jones éppen a népesség csökkenése következtében süllyedő gabonaárakban látja azt az erőt, amely a paraszti háztartásokat arra kény-16 Polányi K. (1957) 157. 17 A tények kvantitatív-kvalitatív típusú szétválasztása nem újkelettf a gazdaságtörténetírásban, s különösen nem a gazdaságelméleti gondolkodásban. SzerintUnk Vilfredo Pareto Manuálja volt az, amely egy kisebbfajta elméleti forradalmat hozott ezen a téren. Ebben a munkában érhető leginkább tetten a szemlélet változása, de egyben az is, hogy a két szemlélet előfeltevései lényegében közösek. Pareto, aki gazdasági egyensúly elméletét tanulmányozza, az egyensúly eredetét az ember vágyai és e vágyak kielégítésének akadályai között fennálló szembenállásból vezeti le. Felismerhető ebben a 18-19. századi gondolkodók páros fogalmainak — Galiani-féle vágynak és szükségnek, a benthami élvezetnek és fájdalomnak stb. - továbbélése, amelyek az ember gazdasági tevékenységét, jobbító igyekezetét motiválják. Paretonál e tradíció bizonytalan előfeltevései vívnak ki maguknak úgymond tudományos státuszt kvantitatív módszer alkalmazásával, s ami már korábban Say-nél mint a kereslet és kínálat, most Paretonál, mint gazdasági egyensúly problémája fogalmazódik meg a tudomány nyelvén. Pareto végkövetkeztetése pedig az, hogy „a társadalmi problémák lényegüket tekintve kvantitatívak, mégha kvalitatív feloldást is adunk nekik". Pareto, V. (1972) 1-3. fejezet, az idézet helye 70. 18 De Vries, J. (1976).
