Századok – 1989

Tanulmányok - Péter Katalin: Női családfők Sárospatakon a 16. és 17. században V–VI/563

NŐI CSALÁDFŐK SÁROSPATAKON A 16.-17. SZÁZADBAN 601 lehet a mellettük élő famíliára következtetni, hogy a gazdaságukban szükséges munkát nem tudhatták maguk elvégezni. Kolosvári Gáspár például, aki 1657-ben 4 lovat, 4 ökröt, 3 tehenet, 100 juhot és 3 méhkaptárt tartott, nyilván nem egyedül látta el a jószágot, márpedig az urbárium szerint fiű nem élt vele. Gedon Györgynél ugyanakkor feltüntettek 1 fiút, de 4 lovát, 6 ökrét és 1 tehenét aligha gondozták ketten; hatökrös ekével még szántani sem tudtak így. Hasonlóan elképzelhetetlen, hogy például Mihály kovácsné, aki 1631-ben mesterségével szolgált, egyedül dolgozott volna egy kovácsműhelyben. És özvegy Nagy Jánosné, aki az 1657-i urbáriumba tett 1660-i megjegyzés szerint „bányász most is", nyilván nem maga törte a követ. Egyikük fiáról vagy vejéről sem tud az összeírás. Feltehetőleg élt náluk valaki, akivel megosztották a munkát, esetleg teljesen átengedték neki. Éppen úgy járhattak el, mint 1648-ban Turi Lakatos Jánosné, aki az urbárium szerint „legint tart", vagy özvegy Molnár Andrásné, aki 1657-ben „ácsot tart". Elvétve pedig az ilyen szolga-elemeket is összeírták. így 1631-ben Katona Jánosról derül ki, hogy „Lenkejné szolgája, szert nem jár". Lenkej Mártonné maga „nemes, szert nem jár" megjegyzéssel szerepel az urbáriumban. De nála nincs utalás a szolgára, ahogyan a famíliákról az összeírások rendszerint nem tájékoztatnak. Az egy telken együtt élő, családtagokból és kívülállókból felépült família létezése azonban a kiváló női családfők alatt kétségtelen. Bonyolultabb a helyzet a nagy, több telket átfogó família-együtteseket tekintve a 17. században. Talán a névhasználat változása miatt kevésbé lehet őket felismerni, mert nevük a közös mesterséget ekkor már nem bizonyítja. Talán kevesebb is völt belőlük, mint korábban. Mindenképpen ritkának látszanak. Valóban gyérülő számukra pedig azok az esetek utalnak, amelyekben - elég gyakran - összetartozó családok élnek egymástól távol. így például a már többször említett özvegy Turi Lakatos Jánosnénak 1648-ban a Felső hóstát elején volt műhelye, míg valószínűleg fia, Turi Lakatos János valahol az utca közepe tájt szolgált mesterségével. Hozzá közel volt ugyan telke egy Lakatos Pálnak, de az illető az urbárium szerint harangozó volt, és a Belsővárosban élt. Akár kevesebb kiterjedt família-együttes működött azonban mint korábban, akár csak nevük rejtette el őket, az bizonyos, hogy ezekben a kiváló női családfők illetve az alacsonyabb színvonalon teljesítők megkülönböztetése nem alakult ki. 1676-ban a Hécén élt például Berekkerülő Andrásné, akiről csak azt jegyezték fel, özvegy. Tőle két telekkel elválasztva pedig Berekkerülő Máté gyalogszeres és Nagy György „kerülő" lakott. Nyilván azonos és meglehetősen szegény família-együtteshez tartoztak. Valamivel korábban viszont, 1657-ben, özvegy Bodnár Mihályné, akiről mint férje színvonalán felül gazdálkodóról már volt szó, egy vagyonos Bodnár Istvánnal, valamint egy nincstelen Bodnár Andrásnéval élt közeli szomszédságban. Úgy látszik, a kiváló női családfők különös képességei a famíliák szerveződésénél csak saját telkük határán belül érvényesülhettek. Nem volt a női családfők egyéni képességeinek szerepük a telektől független társadalmi státus alakulásában sem. Vagyis a nemesi állapotot ők maguk nem érhették el, ahogyan az egész magyar történelemben sem tartanak számon nő részére kiállított nemeslevelet. Női nemesek mégis mindig aránylag többen voltak a külsővárosi családfők között, mint nemes férfiak.