Századok – 1989

Tanulmányok - Péter Katalin: Női családfők Sárospatakon a 16. és 17. században V–VI/563

600 PÉTER KATALIN jes a bizonytalanság az urbáriumokban szereplő fiak életkorát, vagyis munkaképességét illetően, mert a pataki összeírások nem tüntetik fel az évek számát. Bármennyi fiat írtak is tehát össze velük együtt az urbáriumok, a 17. századi családfők közül könnyített szolgáltatást teljesítőknél és azoknál, akikről kiderül, hogy nyomorúságuk vagy testi fogyatékosságuk miatt egyáltalán nem szolgálnak, nem lehet sem az apa munkaereje helyére pótlást állító kiscsaládot, sem famíliát feltételezni. Legfeljebb, bár adat ilyen együttesről nincs, csak a telektulajdonoshoz hasonlóan elesettek húzódhattak a szolgáltatás szempontjából kíméletesen kezelt személy mellé. A teljes nincstelenség, illetve a család nélküli állapot felett egy fokkal állt az a családszervezet, melyben a női családfők közös háztartást tartottak fenn felnőtt, sokszor házas fiukkal vagy a vejükkel. Már volt róla szó, hogy ezt az „egy kenyéren élés"-nek is nevezett megoldást a pataki Külsővárosban csak női családfőknél tűrték. Férfiak másutt egyébként gyakori egy kenyéren élése itt - a fennmaradt urbáriumok szerint - rendkívül ritkán fordult elő. Vagyis úgy látszik, lehetőleg nem engedtek azonos értékű munkaerőket a szolgálat elől egymás háta mögé elbújni. Ez a törekvés azonban a szándék szintjén rekedhetett meg. A telkek sorsának alakulásában észlelt ellentmondás ugyanis a famíliák szerveződésénél is tapasztalható. Ott az ellentmondás abban nyilvánult meg, hogy miközben mind több telek maradt ki a szolgáltatások alól, egyes telkek után többen is, többféleképpen is szolgáltak. A famíliák szerveződésénél viszont: nyilvánvalóan igyekeztek megakadályozni olyan famíliák létrejöttét, amelyekben egyesek kivonták magukat a szolgálat alól, ugyanakkor sok személyt hagytak más telkén élni. A 17. századból nem maradtak ugyan fenn teljes dézsmajegyzékek, de a meglévőkből is kiderül, hogy nem kevesen élhettek mind telek, mind telki szolgáltatások nélkül. Az egy kenyéren élőket valószínűleg nem minden urbárium tünteti fel; egyes összeírások csak a telektulajdonos nevét adják. A meglévő adatok szerint azonban a fiukkal vagy vejükkel egy háztartásban élő női családfők nem tartottak fenn nagy gazdaságokat. Az 1657-i urbárium szerint például özvegy Körtöveliesi Jánosné és veje jószágok nélkül élt. Gerczeli Györgynének és fiának 1 lova, 2 ökre, valamint 1 tehene volt. Bodnár Istvánnét és vejét 1693-ban 2 szőlővel, de jószág nélkül írták össze. Egyáltalán nem világos viszont egyelőre, hogy milyen famíliákat alkottak, vagy famíliákat alkottak-e egyáltalán azok a családegyüttesek, amelyeknél több telektulajdonos, tehát családfő élt egy telken. Háztartásaikat bizonyosan nem tekintették közösnek, hiszen külön-külön szolgáltak. Családi kapcsolatukra utaló adat azonban csak ritkán került elő. A már említett Dusicza Istvánné és fiának például, akik egy telekről ketten szolgáltak gyalogszerrel. A jelenség a továbbiakban még vizsgálandó, az azonban bizonyos, hogy női családfők ezekben az egy telken élő tulajdonos-együttesekben éppen úgy voltak, mint férfiak. És éppen úgy lehettek szegények vagy vagyonosok, mint a velük birtokló férfiak. A 17. századi női családfők kiváló csoportjához tartozó személyek azonban nem éltek ilyen együttesekben. A kiváló női családfők, akik férjük színvonalán, esetleg afölött gazdálkodtak tovább, vagy önállóan vállalkoztak, a házastárs hiányzó munkaerejét feltétlenül pótolták. A pótlás mikéntje nem mindig derül ki, de férfiaknál is sokszor csak abból