Századok – 1989
Tanulmányok - Péter Katalin: Női családfők Sárospatakon a 16. és 17. században V–VI/563
598 PÉTER KATALIN hetne állítani, hogy utat nyitott a nők tevékenysége előtt. Más közelítés szerint az urak a munkaerő katasztrofális arányú csökkenéséhez alkalmazkodtak.6 2 Néhány jelenséget a pataki Külsővárosban ugyanis nem lehet másként magyarázni, mint a telek elfoglalásánál előzőleg gyakorlatilag mellőzött nők alkalmassá tételére irányuló törekvés eredményét. A speciális, nincstelen nőkre szabott robot bevezetése mellett ilyen az a feltűnő tény, hogy az egy kenyéren élést itt csak női családfők gazdaságaiban tűrték. Vagyis: míg sok telekről több tulajdonos is teljesített szolgálatot, egyes női tulajdonosok helyett házas fiuk vagy vejük szolgált. Bármilyen törekvés vagy változás állt azonban a sok női családfő megjelenése mögött a 17. században, egységes csoport nem jött létre a női családfőkből. Kiváltak közülük azok, akik mind az élettárs hiányából, mind a nemükre jellemző alacsonyabb fizikai teljesítőképességből adódó hátrányt le tudták küzdeni. Ezek a 17. században kiváló női családfők, az önállóan vállalkozók, a férjtől örökölt színvonalon továbbgazdálkodók, a családi vagyont esetleg gyarapítók vagy özvegyen is műhelyeket fenntartók éppen úgy teljes értékűt teljesítettek, mint az a néhány nő, aki a 16. században egyáltalán családfő lehetett. Nyilván éppen úgy voltak közöttük egészen különleges képességűek, mint a 16. századi női családfők igen szűk létszámú csoportjában. A 17. századi kiválóak és általában a 16. századiak helyzetének hasonlóságát mutatja, hogy a két együttes létszáma idők folyamán nem változott: a 16. századból vizsgált tizenhat év alatt ugyanannyi női családfő nevét tartották fenn az urbáriumok, mint amennyien körülbelül ugyanannyi időközzel a 17. századi kiváló csoporthoz tartoztak. Az 1657-i és az 1676-i urbárium szerint 22 női családfő gazdálkodott jószággal, rendelkezett műhellyel, vagy fizetett nagy összegű taksát; ugyanennyien voltak női családfők egyáltalán 1554 és 1570 között. Arányuk sem változott meg lényegesen. A névazonosítás nélkül számba vehető 515 16. századi családfő 4,2%-a volt nő; az 1657-i és az 1676-i urbáriumból adódó 385 családfő 5,7%-a teljesített ugyanúgy teljes értékű színvonalon, mint a 16. századi csoport tagjai általában. Úgy látszik, a nőket családfői státusba engedő 16. századi szűrő jól működött. Valóban nagyjából ennyi nő tudott a családfő feladatának maradéktalanul eleget tenni. A másik 17. századi együttes, a női családfő szerepével nehezen birkózó vagy a feladatra elégtelen, alacsony értékű vagy semmilyen szolgáltatást nem nyújtó sok szegény özvegyasszony viszont azért maradt meg, mert a teljesítés kényszere a 17. századra feloldódott. A telkek sorsváltozásai nyomán kialakult színes összetételű társadalomba az az 1704-ben összeírt Horváth Györgyné, 1/2 telkes, de elmeállapota miatt szolgáltatásra képtelen özvegyasszony éppen úgy belefért, mint Dusicza György, akin kívül az 1688-i urbárium szerint az egész Külsővárosban senkinek nem volt jószága. Tévedés lenne azonban ebből az összefüggésből csak a nyomorult özvegyasszonyt kiemelni, mert Dusicza György sem típusa a férfiaknak. Sőt a koldulás - az egyetlen férfi koldus 16. századi véletlen esete után - a 17. század során -kifejezetten férfifoglalkozássá vált a Külsővárosban. Ez nem jelenti azt, mintha nők 62 A lakosság, illetve a munkaerő nagyarányú csökkenését a 17. század folyamán Orosz István állapította meg: i.m. 27., 51.
