Századok – 1989
Tanulmányok - Péter Katalin: Női családfők Sárospatakon a 16. és 17. században V–VI/563
NŐI CSALÁDFŐK SÁROSPATAKON A 16.-17. SZÁZADBAN 573 Tamásné „özvegy, fia kettő is, élhetetlenek, ritkán vezetik ide őket". A lányokat viszont az urbáriumok Patakon soha nem tüntetik fel, de nyilván nem véletlen, hogy viszonylag sok özvegy női családfőnél utalnak vele egy telken élő vőre. 1648-ban Szabó Mihályné „vei konyhamester"; Mészáros Mártonné „vei hajdú". 1657-ben Balogh Györgyné és még több özvegy vejével „egy kenyéren él". 1704-ben Tott János özvegyének „veje csizmadia mester és nemes ember". Mindent összevetve, az a valószínű, hogy rendszerint nem a szülők éltek sokáig, hanem a lányok mentek férjhez viszonylag korán.2 5 Erre lehet következtetni a sorozatos házasságoknak a nőknél feltűnően gyakoribb jelenségéből is: nyilván nagyon fiatalon vették el először őket. Még házasságra alkalmas korban maradtak özvegyen akár többször is. A férfiak pedig törvényszerűen idősebbek voltak. Mert az a tény, hogy náluk a sorozatos házasság ritkább, mint a nőknél, magyarázható lenne a férfiak általában rövidebb élettartamával. A feleségnél idősebb férj ideálját viszont ugyanez a tény nem magyarázza meg. Holott az idősebb férj eszménye kétségtelenül létezett. Ezt tanúsítja például özvegy Feketéné és Botka Molnár Mátyás története 1636-ban. Róluk az egyházi jegyzőkönyvbe azt írták be, hogy „mivel asszony idős, molnár ifjú" eddig nem akarták megesketni őket. Csak azért kapnak engedélyt, mert „sok esztendeje... nagy köztük a szeretet".2 6 Kivételesnek tekintették tehát az ilyen, fiatalabb férfivel fenntartott kapcsolatot. Ahogyan özvegy Dobrai Istvánné és Tokai Pap János hivatalos je^yességét 1637-ben felbontották. Az asszony ugyanis rájött, hogy a férfi fiatalabb.2 4. A telektől visszahúzódó özvegyek A rendszerint idősebb férj mellett megözvegyült asszonyokból áll tehát a női családfők zöme Sárospatakon. Ez azonban nem jelenti azt, mintha minden özvegyasszony családfővé vált volna; ennek minden vizsgálat nélkül is ellentmond a sorozatos házasságok ténye. Nyilván sokan újra férjhez mentek anélkül, hogy az özvegyi állapothoz akár csak rövid ideig is alkalmazkodtak volna. A férj halála és az új házasság között elvárt szünettel kapcsolatban azonban nem került elő adat, előkerültek viszont értesülések olyan özvegyekről, akik megtartották az özvegyi állapotot, mégsem vált belőlük családfő olyan értelemben, hogy a telket átvették volna. Főként a 16. századi összeírások alapján lehet ezt a jelenséget jól vizsgálni, mert az 1554 és 1570 közötti, részben egyidejű urbáriumok és dézsmajegyzékek több szempontból is szolgáltatnak adatokat. Ezek szerint nincs ugyan kizárva, hogy egyes telektulajdonosok özvegyei egyszerűen fiuk vagy vejük háztartásában húzták volna meg magukat, de a szabályos öröklés látszik rendszerintinek. Sorozatosan találhatók olyan esetek, amelyekben az 1554-i tulajdonos után 1567-ben özvegye, 1570-ben pedig fia szerepel az összeírtak között. Olyankor viszont, amikor az öz-25 A demográfiára újabban: Andorka Rudolf—Faragó Tamás, Az iparosodás előtti család- és háztartásszerkezet vizsgálata. Agrártört. Szle. 1984. 3—4. 434. sk. 26 Proth. Zempl. 1/1. 255. 27 Uo. 294.
